[Csaladtortenet 2] 32. honvéd gyalogezred

"Hegedüs Gyula (családtörténet)" csaladtortenet at hegedusgyula.hu
2015. Május. 12., K, 20:53:36 CEST


Kedves Lista!

Nagyon köszönöm a kedves és elismerő szavakat. Pedig csak azt tettem, amit
oly sokan közületek: valaki segítséget kért, én pedig ebben a kérdésben
éppen tudtam segíteni.

Természetesen az anyakönyvben én sem tudtam kiolvasni a város nevet. Aztán
eszembe jutott, hogy az Arcanum óriási adatbázisában (melyhez a MACSE
jóvoltából jutányos áron hozzáférhetek) összegyűjtötték az I. világháborús
anyagokat. Mivel az én közvetlen felmenőim közül senki sem harcolt a Nagy
Háborúban, ott eddig nem kutakodtam, de most kíváncsivá tett Husi néni
levele. A keresőbe beírtam, hogy 32-es honvéd gyalogezred, és pár perc
múlva megtaláltam azt az oldalt, ahol szinte napra lebontva leírták, mikor
hol volt az ezred. Ezután következett a Google-keresés, ahol csodálkozva
láttam, hogy egy Velence melletti helység jött ki. Mivel gyanús volt a
dolog, beírtam a város neve mellé azt is, hogy "első világháború". Így
akadtam rá a fotóalbumra.

Aztán az jutott eszembe, hogy a familysearch oldalon rengeteg olasz adat
van. Pár másodperc alatt meg is lett Torre de Mosto, aztán pár perc
klikkelgetés után megtaláltam az elesett osztrák-magyar katonák
bejegyzéseit.

Csak azért írtam mindezt le, hogy lássátok, nem vagyok varázsló :)

Örülök, hogy ezzel a kb. 20 perces munkával (ami inkább szórakoztataó
nyomozás volt, mint munka) örömet szerezhettem nemcsak Husi néninek, hanem
sok más listatagnak is.

Üdvözlettel,
Gyula



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról