[Csaladtortenet 2] Ötletelés

Brigitta Péterfy peterfy.brigitta at gmail.com
2016. Dec. 18., V, 20:48:07 CET


Kedves Kutatótársak!

Régebben már említettem itt a listán dédnagyapámat, Zs. Nagy Illést. Akkor
még a születési, illetve halálozási adatait kerestem, ezek most már
megvannak. Ami a dilemmát okozza nálam, az az, hogy a családi történetek
szerint nevelő volt az aszódi javítóintézetben. (Ezt később elvetettem,
mert a házasságiban, illetve a gyermekei anyakönyveiben is földművesként
szerepel.) Még a kutatásaim elején írtam is a javítóintézetnek, de azt
jelezték vissza, hogy nincs a nyilvántartásukban Nagy Illés nevezetű,
viszont azt nem tudom, hogy mely évtől van vezetve ez a nyilvántartás.
Miután megtaláltam a születési, majd a halotti bejegyzését is, ismét írtam
a javítóintézetnek, ugyanis dédapám lakcímeként a halottiban Aszód, Baross
utca 2 szerepel, ami nagyon közel van az intézethez, így megerősíteni
látszik a családi mendemondákat. Erre a levelemre sajnos már nem
válaszoltak, és úgy gondolom, nem is fognak. A kérdésem az lenne, hogy még
milyen módon deríthetném ki, hogy valóban dolgozott-e nevelőként Aszódon.
(Adatok: szül.: 1916. 02.17. Mezőtúr, szülők: Zs. Nagy Sándor, Szabó
Rozália, házasság: Mezőtúr 1941. Gönczi Erzsébettel, halál: 1964. 03.15.
Bp. VIII. ker.)
A halottiban sajnos nem szerepel foglalkozás.
Előre is köszönöm az ötleteket, információkat!
Üdv, Brigi


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról