[Csaladtortenet 2] [MACSE: 14471] MACSE tagság első tört évének tagdíj problémája

Beszeda László beszeda.csalad at freemail.hu
2016. Dec. 21., Sze, 11:11:09 CET


Tisztelt MACSE tagok !

Már a 2015-ös közgyűlésen felvetődött - a tagdíj emelés szavazásakor - 
hogy az új belépők a jövőben a
befizetés egy évre - 365 napra - fizessék a tagdíjat.
Ezt az akkori elnökség nem támogatta, adminisztratív okokra hivatkozva. 
Mint kiderült ezek az adminisztratív
okok nem álltak fenn, ugyanis a pártoló tagok akkor is és ma is 1 teljes 
évre fizetik a tagdíjat és ugyanolyan
hozzáférést kapnak az adatbázishoz mint a rendes tagok !

Én ma semmilyen akadályát nem látom annak, hogy a rendes tagként belépők 
ne szenvedjenek hátrányt tagdíj tekintetében.
Javaslom, hogy azok akiket ez érint kérjék az elnökséget, hogy a témát 
vegyék napirendre a következő elnökségi ülésre
(ASZ 5.1 pont 
http://macse.hu/society/pdf/Macse_uj_alapszabaly_4_2015_0516.pdf)

Beszeda László
MACSE titkár



2016. 12. 21. 10:39 keltezéssel, István Páli írta:
> Talán célszerű lenne átgondolni a tagdíj időarányos befizetési 
> lehetőségét az új befizetőknél. Az én igazságom szerint: a megkezdett 
> negyedév lehetne a mérték. Még egyszer- az Új belépőknél! Nem 
> támogatom ennél részletesebb töredezést. /S ha ez a szabály, akkor 
> lépünk be ha elismerjük a szabályok igazságát! Most, a mostani szabály 
> szerint érvényesül a díj fizetés./ Boldogan töltött ünnepi napokat és 
> egészséges Új Évet kívánok. Üdvözlettel: Páli István
>
>
> 2016. december 21. 10:11 Biró Eszter írta, <eszterb at hu.inter.net 
> <mailto:eszterb at hu.inter.net>>:
>
>     Kedves Judit!
>
>     Szívesen segítek olyan Excel képlet megküldésével, ami a belépés
>     dátumának beírásával automatikusan kiszámolja az adott évre
>     fizetendő arányos tagdíjat.
>
>     Üdv,
>
>     Biró Eszter
>
>     *From:*macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>
>     [mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>]
>     *On Behalf Of *Borsy István
>     *Sent:* Wednesday, December 21, 2016 9:37 AM
>     *To:* Tom Reisner <reisnert at yahoo.com.au
>     <mailto:reisnert at yahoo.com.au>>
>     *Cc:* Halász Csilla / Kakas Csilla <csilla.kakas at gmail.com
>     <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>; Magyar Családtörténet-kutató
>     Egyesületet (MACSE) <macse at googlegroups.com
>     <mailto:macse at googlegroups.com>>
>     *Subject:* Re: [MACSE: 14469] MACSE tagság első tört évének tagdíj
>     problémája
>
>     Tom, this email string is about the membership fee, which, - I
>     myself have also just now learnt the fact.... - has to be paid for
>     each calendar year - irrespective of the fact whether you join
>     MACSE on the 1st of January or in November only. On the other
>     hand, Judit - as pointed out by herself - is doing all the
>     administration herself and has no time to differentiate.
>
>     2016-12-21 8:53 GMT+01:00 'Tom Reisner' via Magyar
>     Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) <macse at googlegroups.com
>     <mailto:macse at googlegroups.com>>:
>
>         As I do not read Hungarian and Google translate does not help,
>         could someone please summarize what this email string is about.
>
>         Thank you, Tom
>
>         ------------------------------------------------------------------------
>
>         *From:*Halász Csilla / Kakas Csilla <csilla.kakas at gmail.com
>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>
>         *To:* Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>         <macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>
>         *Sent:* Wednesday, 21 December 2016, 18:43
>         *Subject:* [MACSE: 14468] MACSE tagság első tört évének tagdíj
>         problémája
>
>         Kedves Judit!
>
>         A példát nem én hoztam, és bár én nem szívesen példálóznék a
>         szolgáltatásai minőségéről méltán elhíresült BKV-val, azonban
>         tájékoztatásul közlöm, hogy a fenti esetre még ők is
>         rendelkeznek megoldással, melynek neve: Metrószakaszjegy.
>         Lényege a korábbi levélben felvázolt problémakör, ha valaki
>         csak legfeljebb 3 megállóra veszi igénybe a metró utazási
>         szolgáltatást, akkor nem kell kifizetnie a teljes árú jegyet.
>
>         Bár a korábbi levelemben felvázolt ötlet csak egy lehetséges
>         megoldás erre a problémára, azt nem értem, hogy hogyan
>         jelentene további többletmunkát. Hiszen eddig is összefésülted
>         a belépő tag nevét az általa érkezett beutalással, lévén, hogy
>         csak ezután kaphatott valaki belépési jogosultságot a
>         rendszerbe. Az, hogy a belépés első tört évében valaki neve
>         mellett, egy táblázatban időintervallumonként előre
>         meghatározott és közzétett összeg szerepel, nekem nem tűnik
>         plusz munkának. A tagság második naptári évétől pedig így
>         is-úgy is a teljes tagdíjra kötelezett mindenki.
>
>         Mondhatnám azt is, hogy alig vártam októberben, hogy
>         csatlakozhassam az Egyesülethez, de most inkább azt mondom,
>         hogy nem tudok azonosulni egy szervezettel, melynek egy vezető
>         tisztségviselője a segítőkész hozzáállás helyett bizonyos
>         esetekben ellenszolgáltatás nélkül kész lenyelni a befizetett
>         tagdíj 80%-át többletmunkára hivatkozva.
>
>         És igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy vállalat,
>         talán pont ezért hittem a humánusabb hozzáállásban. Vagy
>         mondhatnám azt is, hogy akkor ki az a bolond, aki befizeti a
>         tagdíjat, hogy utána még ingyen indexálási tevékenységgel
>         járuljon hozzá az egyesület munkájához.
>
>         Hirtelen nem is tudom, hogy kívánjam, vagy ne kívánjam, hogy
>         hasonló hozzáállással találkozz az élet valamely területén...
>
>         A levelezésben megjelenő vélemény az enyém, és azért tettem
>         közkinccsé, mert igazságtalannak érzem a jelenlegi rendszert,
>         ami lehetőséget teremt a korábban leírt abszurd helyzethez,
>         valamint rosszul esett a hozzáállás, amit ez ügyben
>         tapasztaltam. A problémámat jogosnak érzem, és mivel időben
>         még "futja" a befizetett tagdíjamból, talán így segíteni
>         tudok, hogy mások ne kerüljenek ilyen méltatlan helyzetbe a
>         jövőben.
>
>         Csilla
>
>         2016. december 20. 20:47 Judit Gelei
>         írta, <macsepenztaros at gmail.com
>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>:
>
>             Kedves Csilla!
>
>             Mondhatnám azt is, hogy amikor felszállsz a metróra, akkor
>             is teljes árat fizetsz, ha csak egy megállót mész és akkor
>             is, ha a végállomásig utazol, de inkább azt mondom, hogy a
>             teljes pénzügyi-tagnyilvántartási ügyintézést én végzem és
>             nem fizetésért és nem fér bele az időmbe, hogy egyenként
>             kiszámoljam és utólag egy pénzügyi felügyelet számára is
>             elfogadhatóan minden esetben dokumentáljam, hogy miért
>             fizet valaki kevesebbet, mint amit az alapszabály előír.
>             Kérlek, értsd meg, hogy mi nem vállalat vagyunk.
>
>             Üdv. Judit ��
>
>             2016. december 20. 19:35 Csilla Kakas
>             írta, <csilla.kakas at gmail.com
>             <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>:
>
>                 Kedves Judit!
>
>                 Sajnos még mindig azt érzem, hogy nem egy nyelvet
>                 beszélünk.
>
>                 Ahogy írtam is, nem a kedvezmény miatt kezdtem bele az
>                 indexálásba, hanem azért, mert úgy érzem hogy nagy
>                 segítség lehet másoknak. De ez nem ide tartozik.
>
>                 Én annyit szeretnék, hogy az általam befizetett 5000
>                 Ft ugyanolyan mértékű jogokat biztosítson számomra,
>                 mint aki 1 évig használhatja a rendszert ugyanennyi
>                 pénzért. (csavarva egyet a dolgon, arányosan
>                 ugyanannyit kapjak a pénzemért, mint bárki más) Soha
>                 nem hallottam még olyat, hogy ha valaki 11.14-én
>                 csatlakozik valahová, akkor az ő pénze 4 havi jogot
>                 biztosít, de ha már 11.16-án csatlakozik, akkor
>                 ugyanekkora pénzért 15 hónap jogosultságot szerez. És
>                 ez így ebben a formában nem szerepel a honlapon.
>
>                 Ha ennek a visszásságát nem látjátok, akkor nem
>                 kívánok tag maradni. Nem hiszem, hogy óriási feladat
>                 lenne, ennek a rendszernek a megváltoztatása. Az első
>                 évi tört fizetés/jogosultság egy lehetséges megoldás
>                 erre a problémára. És mivel ez a probléma fennáll,
>                 továbbra is bárki bármikor belefuthat ebbe. 5000 Ft
>                 véleményem szerint nem kis összeg azért, hogy ilyen
>                 jogosultság-vesztés ne maradjon szó nélkül. Arról
>                 pedig már nem is beszélnék, hogy milyen negatív
>                 érzéseket kelt ez az egész...
>
>                 Csilla
>
>                 2016. december 20. 15:24 Judit Gelei
>                 írta, <macsepenztaros at gmail.com
>                 <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>:
>
>                     Kedves Csilla!
>
>                     Amennyiben te olyan ügyes vagy, hogy pl. 5000 sort
>                     is tudsz indexálni, van/lesz arra lehetőség, hogy
>                     átmenj bedolgozónak. Ebben az esetben 2000 sor/év
>                     a "tagdíj", viszont csak azok a sorok kerülnek
>                     beszámításra, amelyeket a jelentkezésed után
>                     nyújtasz be, vagyis érdemes előre egyeztetni
>                     Hatvany Csabával, hogy ne kerülj két szék között a
>                     pad alá.
>
>                     Üdv. Judit
>
>                     2016. december 19. 19:23 Csilla Kakas
>                     írta, <csilla.kakas at gmail.com
>                     <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>:
>
>                         Kedves Judit!
>
>                         Sajnos csalódottságomat nem tudom leplezni :(
>
>                         Akárhogy számolom, ha valaki hosszú távon tag
>                         marad, akkor az első évi befizetése -
>                         esetemben - csupán 2.5 havi használatra
>                         jogosítja. Ha nem fizetem be a jövő évi díjat,
>                         akkor is csak 5 hónapra voltam jogosult teljes
>                         tagdíjért (kevesebb, mint egy év felére). Ez
>                         szerintem ebben a formában nem szerepel a
>                         honalapon. Valamint a február 15-i határidő
>                         mindenkire vonatkozik, nem csak a "csonka"
>                         éves tagokra.
>
>                         És kutakodva az emlékeimben, az ilyen
>                         helyzeteket csökkentett tagdíj
>                         meghatározásával szokták megoldani, hogy a
>                         kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.
>
>                         Igen, tudok az indexálási kedvezményről. Részt
>                         veszek az indexálásban, de nem a kedvezmény
>                         miatt. Bár itt is elég furának éreztem azt,
>                         hogy ha valaki beleteszi a munkáját, csupán 1
>                         félévnyi kedvezményt kap. Szerintem ebben is
>                         sokkal logikusabb lenne, hogy aki pl 5000 sort
>                         belerak az adatbázisba (és tapasztalatból
>                         mondom, hogy az jó pár évi munka), annak simán
>                         adnék örökös hozzáférést az adatbázishoz.
>                         Szerintem így sokkal korrektebb lenne, főleg,
>                         hogy van egy ingyenesen elérhető egyéb
>                         adatbázis, ahol szintén indexálás folyik.
>
>                         Sajnálom, ha "erősre" sikeredett a
>                         véleményformálásom, de ezt gondolom. Egyenlőre
>                         nem vagyok biztos a tagság meghosszabbításában...
>
>                         Csilla
>
>                         2016. december 19. 15:46 Judit Gelei
>                         írta, <macsepenztaros at gmail.com
>                         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>:
>
>                             Kedves Csilla!
>
>                             Az első évben valóban nem egyforma
>                             lehetőséget kap az, aki az év elején vagy
>                             az év végefelé lép be a Macséba, ezért
>                             valahol meg kellett határozni, mit tegyünk.
>
>                             Alap szinten a tagsági díj a folyó évre
>                             szól, de az a döntés született, hogy a
>                             következő évi tagdíjat február 15-ig kell
>                             csak befizetni, vagyis valójában így
>                             meghosszabbodik az első csonka év.
>
>                             Remélem, hogy az egyesület által ajánlott
>                             lehetőségek sok örömet adnak.
>
>                             Továbbá azoknak, akik az év folyamán
>                             jelentős aktív munkát végeznek, a
>                             következő évi tagdíjának csökkentéséről
>                             határozhat az elnökség.
>
>                             Részletesen a honlapon:
>                             http://www.macse.hu/society/ta
>                             gsagidij.php
>                             <http://www.macse.hu/society/tagsagidij.php>
>
>                             Üdv. Judit
>
>                             ---------- Továbbított levél ----------
>                             Feladó: *Ágnes Vezér* <vezera at gmail.com
>                             <mailto:vezera at gmail.com>>
>                             Dátum: 2016. december 18. 23:21
>                             Tárgy: Fwd: Számla- 540/2016VA Halász
>                             Csilla -884
>                             Címzett: Judit Gelei
>                             <macsepenztaros at gmail.com
>                             <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>
>
>                             Judit,
>
>                             Évközbeni belépőknél hogy van a tagdíj
>                             befizetés megfogalmazva?
>
>                             Vezér Ágnes
>
>                             ---------- Továbbított levél ----------
>                             Feladó: *Csilla
>                             Kakas* <csilla.kakas at gmail.com
>                             <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>
>                             Dátum: 2016. december 18. 22:30
>                             Tárgy: Re: Számla- 540/2016VA Halász
>                             Csilla -884
>                             Címzett: "Vezér Ágnes, MACSE számlázó"
>                             <vezera at gmail.com <mailto:vezera at gmail.com>>
>
>
>
>                             Kedves Judit, Ágnes!
>
>                             2016.10.21-én léptem be a MACSÉ-ba. Én
>                             akkor úgy értettem, hogy a befizetésem 1
>                             évre szól. Az most komoly, hogy januárban
>                             újra ki kell fizetnem a tagdíjat egy évre,
>                             és a 2016-os befizetésért csak kevesebb,
>                             mint 2,5 hónap használatra voltam jogosult?
>
>                             Csilla
>
>                             2016. december 18. 21:57 Vezér Ágnes,
>                             MACSE számlázó írta, <vezera at gmail.com
>                             <mailto:vezera at gmail.com>>:
>
>                                 Kedves Macse tag!
>
>                                 Mellékelten küldöm a számlát, mely
>                                 egyúttal 2016. éves tagdíjad és vagy
>                                 adományod befizetésének
>                                 visszaigazolása is, vagyis már ki van
>                                 elégítve. Kérlek egyúttal, egyeztesd
>                                 az adatokat.
>
>                                 A befizetésed a számlánkra érkezett:
>                                 2016-10-21
>
>                                 A következő befizetés 2017 januárban
>                                 aktuális. Az új tagdíj: 5000 Ft vagy
>                                 20 EUR vagy 30 USD
>
>                                 Next payment: January of 2017 The new
>                                 fee : 5000 Ft or 20 EUR or 30 USD
>
>                                 _http://www.macse.hu/society/ta
>                                 gdijbefizetes.php
>                                 <http://www.macse.hu/society/tagdijbefizetes.php>
>
>                                 _You are kindly informed that we have
>                                 got the annual membership fee or and
>                                 your donation. Please, check the data.
>
>                                 A számla aláírás és pecsét nélkül is
>                                 hiteles! Pénzügyileg rendezve! Do not pay!
>
>                                 Amennyiben még nem küldtél a honlap
>                                 csak tagok által megnézhető részére
>                                 fényképet és/vagy bemutatkozást,
>                                 kérlek, tedd meg: így ismerjük meg
>                                 egymást és segíthetünk egymásnak.
>                                 If You dont mind, please send us Your
>                                 Photo an CV.
>
>                                 Most kinyomtathatod a folyó évre
>                                 érvényes tagsági igazolványt:
>                                 Now you can print the membership card
>                                 for recent
>                                 year:_http://www.macse.hu/society/en
>                                 /tagnyilvantartas.php
>                                 <http://www.macse.hu/society/en/tagnyilvantartas.php>
>
>                                 _Üdvözlettel, Gelei Judit Macse
>                                 kincstárnok, Vezér Ágnes számlázó
>
>         -- 
>         A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
>         A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>         leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>         adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal,
>         a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>         listára. Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti,
>         vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>         kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>         A lista címe: macse at googlegroups.com
>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>         A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>         Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet
>         erre a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com> címre.
>         A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>         leveleket a nyílt (bárki által elérhető):
>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>         levelezőlistára várjuk.
>
>         -- 
>         A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
>         A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>         leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>         adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal,
>         a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>         listára. Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti,
>         vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>         kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>         A lista címe: macse at googlegroups.com
>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>         A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>         Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet
>         erre a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com> címre.
>         A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>         leveleket a nyílt (bárki által elérhető):
>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>         levelezőlistára várjuk.
>
>     -- 
>     A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
>     A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>     leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>     adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a
>     rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a listára.
>     Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti, vallási vagy más
>     az Egyesületünk életével nem szoros kapcsolatban levő témákkal
>     foglalkozó leveleket küldeni.
>     A lista címe: macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>
>     A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>     <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>     Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre
>     a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>     <mailto:macse+unsubscribe at googlegroups.com> címre.
>     A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a
>     nyílt (bárki által elérhető):
>     http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>     <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>     levelezőlistára várjuk.
>
>     -- 
>     A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
>     A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>     leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>     adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a
>     rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a listára.
>     Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti, vallási vagy más
>     az Egyesületünk életével nem szoros kapcsolatban levő témákkal
>     foglalkozó leveleket küldeni.
>     A lista címe: macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>
>     A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>     <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>     Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre
>     a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>     <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com> címre.
>     A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a
>     nyílt (bárki által elérhető):
>     http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>     <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>     levelezőlistára várjuk.
>
>
> -- 
> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket 
> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más 
> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. 
> kapcsolatos leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára 
> politikai, világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem 
> szoros kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
> A lista címe: macse at googlegroups.com
> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a 
> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a 
> nyílt (bárki által elérhető): 
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet 
> levelezőlistára várjuk.




További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról