[Csaladtortenet 2] [MACSE: 14487] MACSE tagság első tört évének tagdíj problémája

Beszeda László beszeda.csalad at freemail.hu
2016. Dec. 22., Cs, 19:54:09 CET


Kedves Jenő !

A Poór László kutatótársunk által felvetett kérdések már kezdetektől 
foglalkoztatják a tagokat.
Már az alapításkor viták voltak abban, hogy kezeljük azokat a 
különbségeket amik a "csak" tagdíjat
fizetők és azok közt vannak, akik pl indexeléssel adják azt az 
adatbázist amit mindannyian használunk.
Mivel természetesen a tagság növekedésével nőtt a "csak" tagdíjat 
fizetők aránya, a kérdés nem kerül
nyugvópontra !
Talán szükséges lenne egy paradigma váltás, ami a feldolgozók és 
adatbázis építők megbecsülését illeti.
(ami a tagdíj - ill pártolói támogatás kedvezményét illeti az csak 
gesztus, messze nincs arányban a végzett
munkával, főleg, hogy 2,500 forintot kap aki 1000 sort indexel és az is 
aki 100 ezret !! Gondoljunk bele, van
aki 40 sort indexel 1 azaz egy forintért, és van aki még ennél is többet)

Amennyiben valakit a téma érdekel, és lenne véleménye, indítanék egy 
fórumot, hogy ne terheljük ezzel a
levelező listát !

Beszeda Laci




2016. 12. 22. 14:05 keltezéssel, Temesvári Jenő írta:
> Kedves Poór László!
> Bár nem én lettem megszólítva, de reagálnék felvetéseidre:
> Lehet, hogy Nálad van a Bölcsek Köve, és patikamérleg pontossággal 
> tudod, hogy ki mennyit veszi igénybe a MACSE - amúgy örvendetesen 
> bővülő – adatbázisát a befizetett tagdíj fejében. Talán azt is tudod, 
> hogy azok, akik nem vesznek részt az indexelésben, egyéb közösségi 
> munkában, azok azt miért nem teszik?
> Nem gondolom, hogy Neked kéne beosztanod a tagság idejét, és hogy ki 
> mennyit csináljon és mit. Ezt a “kolhozszemléletet” azt hittem már rég 
> túlléptük. Nagyon sokan vannak itt olyan tagok, akik munka, család 
> mellett, szűk ráérő idejükben tudnak csak a családfakutatás iránti 
> szenvedélyüknek hódolni, mégis kifizetik a tagdíjat, és vannak akiknek 
> kora, egészségi állapota, vagy egyéb miatt nincs lehetőségük részt 
> vállalni a közösség egy részének maga elé tűzött céljaiból.
> És ne feledd, hogy van itt jó néhány fizetős tag, akik önzetlenül 
> segítenek a MACSE fórumon kívül egymásnak, akár azoknak is, akik nem 
> tudják pl. vállalni az ARCANUM adatbázishoz való hozzáférést, amely 
> adatbázis a tagági díj háromszorosáért százszorosan több információt, 
> kutatási felületet nyújt. A MACSE levelező fórumon nagyjából mindig 
> ugyanazt a talán száz nevet lehet olvasni, de ne gondolja senki, Te 
> sem, hogy azon többségnek, akik nevét nem olvasod, azok nem 
> “családfáznak”, legfeljebb nem terhelik a sajátos kutatásaikkal a 
> fórumot.
> És még valami: vannak szép számmal olyanok is, akik családilag nem 
> kötődnek  Budapesthez, ezért aztán a kerületek indexelése annyira nem 
> is lehet szívügyük, ahogy egy fővárosit sem különösebben kap el a hév, 
> hogy pl: Somogyi, vagy zalai településeket indexeljen...
> A vidéki tagok a távolság miatt kimaradnak a pesti rendezvényekből, 
> előadásokból, MACSE vacsorákból, így a személyes kapcsolatokból is. 
> Nekik nem annyira kézenfekvő csak úgy beugrani a Levéltárba, 
> kutatóhelyekre.
> Mindezzel csupán csak arra próbáltam rávilágítani, hogy ugyan a tagság 
> az közös ismérvünk, de a feltételeink szinte annyi félék, ahányan vagyunk.
> Meg lehet emelni a tagdíjat, aztán vagy vállalják az eddig fizetők 
> vagy nem, lehet korlátozni a már indexelt adatbázist, és a többihez 
> való hozzáférést is, de ez eléggé kétélű, bizonytalan kimenetelű 
> lehet, ami akár az örvendetes taglétszám csökkenéséhez, vagy a 
> MACSE-tól való elforduláshoz is vezethet egyeseknél, vagy többeknél.
> Én személy szerint alig-alig veszem igénybe a MACSE adatbázisait, 
> teljesen más területen kutatok, de gondolkodás nélkül évek óta 
> kifizetem a tagdíjat, és örülök, hogy ehhez a közösséghez tartozom, 
> akiktől rengeteget tanultam, és amihez a MACSE leginkább csak a 
> keretet adta.
> A Vezetőség majd bölcs döntést hoz, ha ez a kérdés annyira feszítő 
> lesz, aztán a tagság meg majd eldönti, hogy az számára meddig és 
> milyen formában vállalható.
> Nem szeretnék a véleményemmel sem indulatokat kelteni, sem vitát 
> generálni, fentieket elsősorban Poór Lászlónak fogalmaztam meg. Ezzel 
> a magam részéről a kérdést ad acta tettem.
> A MACSE minden rendű-rangú tagjának és szeretteiknek áldott Karácsonyi 
> Ünnepeket és sikerekben gazdag békés Boldog Új Esztendőt kívánok:
> Üdvözlettel: Jenő
> *From:* Poór László <mailto:poor.laszlo at chello.hu>
> *Sent:* Thursday, December 22, 2016 1:23 PM
> *To:* macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>
> *Subject:* Re: [Csaladtortenet 2] [MACSE: 14485] MACSE tagság első 
> tört évének tagdíj problémája
>
> Kedves Vezetőség !
>
> Önökkel együtt örvendek , nő a  taglétszám  és ezzel egyenesen a 
> bevétel. Ez pozitívum az éves beszámolókban is.
>
> Miért ez a taglétszámbővülés ( ? ) , zömében azért, mert az Egyesület 
> adatbázisához hozzáférhet bárki   bagóért....
>
> A tagdíj fizetésről szóló polémia és maga az éves tagdíj megállapítása 
> (kedvezményekkel együtt)  aránytévesztések
>
> sorozata.
>
> A tagság _ne csak_ pénzben  megváltható lehetőség ,hanem az egyesületi 
> célkitűzésekért kötelezettségvállalást is Jelentsen !
>
> A kb. 1000 fős taglétszám talán tizede végez konkrétan olyan munkát 
> ,amit a másik 90% -a filléres alapon megvásárolva élvezhet.
>
> Az aránytévesztést példázza az a gyakorlat is , hogy aki egész évben 
> munkavégzés nélkül csak élvezi az adatbázisokhoz való
>
> hozzájutást  számszerűsítve csak  plusz 2500.- tagdíjtöbbletet jelent.
>
> Akik mindezt   előteremtik, - az elhívatottak- kapnak ( a szóbeli 
> elismerésen túl  persze !)    ugyanennyi KEDVEZMÉNYT !
>
> Ragyogó !
>
> Szép Karácsonyt és BUÉK
>
> Poór László a 614.sz tag
>
>
> 2016.12.21. 14:56 keltezéssel, Éva Adorján írta:
>> Én a pártoló tagságot másképp értelmezem. Nem a hónapokat 
>> számolgatom, hanem valóban az egyesület munkáját kívánom segíteni 
>> anyagilag is.Gondolom többen vagyunk így, ki önkéntes munkával /  
>> ebből áll össze az adatbázis is / , ki anyagiakkal is segít.
>> A Éva
>> 2016. december 21. 11:11 Beszeda László írta, 
>> <beszeda.csalad at freemail.hu <mailto:beszeda.csalad at freemail.hu>>:
>>
>>     Tisztelt MACSE tagok !
>>
>>     Már a 2015-ös közgyűlésen felvetődött - a tagdíj emelés
>>     szavazásakor - hogy az új belépők a jövőben a
>>     befizetés egy évre - 365 napra - fizessék a tagdíjat.
>>     Ezt az akkori elnökség nem támogatta, adminisztratív okokra
>>     hivatkozva. Mint kiderült ezek az adminisztratív
>>     okok nem álltak fenn, ugyanis a pártoló tagok akkor is és ma is 1
>>     teljes évre fizetik a tagdíjat és ugyanolyan
>>     hozzáférést kapnak az adatbázishoz mint a rendes tagok !
>>
>>     Én ma semmilyen akadályát nem látom annak, hogy a rendes tagként
>>     belépők ne szenvedjenek hátrányt tagdíj tekintetében.
>>     Javaslom, hogy azok akiket ez érint kérjék az elnökséget, hogy a
>>     témát vegyék napirendre a következő elnökségi ülésre
>>     (ASZ 5.1 pont
>>     http://macse.hu/society/pdf/Macse_uj_alapszabaly_4_2015_0516.pdf
>>     <http://macse.hu/society/pdf/Macse_uj_alapszabaly_4_2015_0516.pdf>)
>>
>>     Beszeda László
>>     MACSE titkár
>>
>>
>>
>>     2016. 12. 21. 10 <tel:2016.%2012.%2021.%2010>:39 keltezéssel,
>>     István Páli írta:
>>
>>         Talán célszerű lenne átgondolni a tagdíj időarányos
>>         befizetési lehetőségét az új befizetőknél. Az én igazságom
>>         szerint: a megkezdett negyedév lehetne a mérték. Még egyszer-
>>         az Új belépőknél! Nem támogatom ennél részletesebb
>>         töredezést. /S ha ez a szabály, akkor lépünk be ha elismerjük
>>         a szabályok igazságát! Most, a mostani szabály szerint
>>         érvényesül a díj fizetés./ Boldogan töltött ünnepi napokat és
>>         egészséges Új Évet kívánok. Üdvözlettel: Páli István
>>
>>
>>         2016. december 21. 10:11 Biró Eszter írta,
>>         <eszterb at hu.inter.net <mailto:eszterb at hu.inter.net>
>>         <mailto:eszterb at hu.inter.net <mailto:eszterb at hu.inter.net>>>:
>>
>>             Kedves Judit!
>>
>>             Szívesen segítek olyan Excel képlet megküldésével, ami a
>>         belépés
>>             dátumának beírásával automatikusan kiszámolja az adott évre
>>             fizetendő arányos tagdíjat.
>>
>>             Üdv,
>>
>>             Biró Eszter
>>
>>             *From:*macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         <mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>
>>             [mailto:macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         <mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>]
>>             *On Behalf Of *Borsy István
>>             *Sent:* Wednesday, December 21, 2016 9:37 AM
>>             *To:* Tom Reisner <reisnert at yahoo.com.au
>>         <mailto:reisnert at yahoo.com.au>
>>             <mailto:reisnert at yahoo.com.au
>>         <mailto:reisnert at yahoo.com.au>>>
>>             *Cc:* Halász Csilla / Kakas Csilla
>>         <csilla.kakas at gmail.com <mailto:csilla.kakas at gmail.com>
>>             <mailto:csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>>; Magyar Családtörténet-kutató
>>             Egyesületet (MACSE) <macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>             <mailto:macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>>>
>>             *Subject:* Re: [MACSE: 14469] MACSE tagság első tört
>>         évének tagdíj
>>             problémája
>>
>>             Tom, this email string is about the membership fee,
>>         which, - I
>>             myself have also just now learnt the fact.... - has to be
>>         paid for
>>             each calendar year - irrespective of the fact whether you
>>         join
>>             MACSE on the 1st of January or in November only. On the other
>>             hand, Judit - as pointed out by herself - is doing all the
>>             administration herself and has no time to differentiate.
>>
>>             2016-12-21 8:53 GMT+01:00 'Tom Reisner' via Magyar
>>             Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>>         <macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>
>>             <mailto:macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>>>:
>>
>>                 As I do not read Hungarian and Google translate does
>>         not help,
>>                 could someone please summarize what this email string
>>         is about.
>>
>>                 Thank you, Tom
>>
>>                
>>         ------------------------------------------------------------------------
>>
>>                 *From:*Halász Csilla / Kakas Csilla
>>         <csilla.kakas at gmail.com <mailto:csilla.kakas at gmail.com>
>>                 <mailto:csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>>
>>                 *To:* Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>>                 <macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         <mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>>
>>                 *Sent:* Wednesday, 21 December 2016, 18:43
>>                 *Subject:* [MACSE: 14468] MACSE tagság első tört
>>         évének tagdíj
>>
>>                 problémája
>>
>>                 Kedves Judit!
>>
>>                 A példát nem én hoztam, és bár én nem szívesen
>>         példálóznék a
>>                 szolgáltatásai minőségéről méltán elhíresült BKV-val,
>>         azonban
>>                 tájékoztatásul közlöm, hogy a fenti esetre még ők is
>>                 rendelkeznek megoldással, melynek neve: Metrószakaszjegy.
>>                 Lényege a korábbi levélben felvázolt problémakör, ha
>>         valaki
>>                 csak legfeljebb 3 megállóra veszi igénybe a metró utazási
>>                 szolgáltatást, akkor nem kell kifizetnie a teljes árú
>>         jegyet.
>>
>>                 Bár a korábbi levelemben felvázolt ötlet csak egy
>>         lehetséges
>>                 megoldás erre a problémára, azt nem értem, hogy hogyan
>>                 jelentene további többletmunkát. Hiszen eddig is
>>         összefésülted
>>                 a belépő tag nevét az általa érkezett beutalással,
>>         lévén, hogy
>>                 csak ezután kaphatott valaki belépési jogosultságot a
>>                 rendszerbe. Az, hogy a belépés első tört évében
>>         valaki neve
>>                 mellett, egy táblázatban időintervallumonként előre
>>                 meghatározott és közzétett összeg szerepel, nekem nem
>>         tűnik
>>                 plusz munkának. A tagság második naptári évétől pedig így
>>                 is-úgy is a teljes tagdíjra kötelezett mindenki.
>>
>>                 Mondhatnám azt is, hogy alig vártam októberben, hogy
>>                 csatlakozhassam az Egyesülethez, de most inkább azt
>>         mondom,
>>                 hogy nem tudok azonosulni egy szervezettel, melynek
>>         egy vezető
>>                 tisztségviselője a segítőkész hozzáállás helyett bizonyos
>>                 esetekben ellenszolgáltatás nélkül kész lenyelni a
>>         befizetett
>>                 tagdíj 80%-át többletmunkára hivatkozva.
>>
>>                 És igen, tisztában vagyok azzal, hogy ez nem egy
>>         vállalat,
>>                 talán pont ezért hittem a humánusabb hozzáállásban. Vagy
>>                 mondhatnám azt is, hogy akkor ki az a bolond, aki
>>         befizeti a
>>                 tagdíjat, hogy utána még ingyen indexálási tevékenységgel
>>                 járuljon hozzá az egyesület munkájához.
>>
>>                 Hirtelen nem is tudom, hogy kívánjam, vagy ne
>>         kívánjam, hogy
>>                 hasonló hozzáállással találkozz az élet valamely
>>         területén...
>>
>>                 A levelezésben megjelenő vélemény az enyém, és azért
>>         tettem
>>                 közkinccsé, mert igazságtalannak érzem a jelenlegi
>>         rendszert,
>>                 ami lehetőséget teremt a korábban leírt abszurd
>>         helyzethez,
>>                 valamint rosszul esett a hozzáállás, amit ez ügyben
>>                 tapasztaltam. A problémámat jogosnak érzem, és mivel
>>         időben
>>                 még "futja" a befizetett tagdíjamból, talán így segíteni
>>                 tudok, hogy mások ne kerüljenek ilyen méltatlan
>>         helyzetbe a
>>                 jövőben.
>>
>>                 Csilla
>>
>>                 2016. december 20. 20:47 Judit Gelei
>>                 írta, <macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>
>>                 <mailto:macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>>:
>>
>>                     Kedves Csilla!
>>
>>                     Mondhatnám azt is, hogy amikor felszállsz a
>>         metróra, akkor
>>                     is teljes árat fizetsz, ha csak egy megállót mész
>>         és akkor
>>                     is, ha a végállomásig utazol, de inkább azt
>>         mondom, hogy a
>>                     teljes pénzügyi-tagnyilvántartási ügyintézést én
>>         végzem és
>>                     nem fizetésért és nem fér bele az időmbe, hogy
>>         egyenként
>>                     kiszámoljam és utólag egy pénzügyi felügyelet
>>         számára is
>>                     elfogadhatóan minden esetben dokumentáljam, hogy
>>         miért
>>                     fizet valaki kevesebbet, mint amit az alapszabály
>>         előír.
>>                     Kérlek, értsd meg, hogy mi nem vállalat vagyunk.
>>
>>                     Üdv. Judit ��
>>
>>                     2016. december 20. 19:35 Csilla Kakas
>>                     írta, <csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>
>>                     <mailto:csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>>:
>>
>>
>>                         Kedves Judit!
>>
>>                         Sajnos még mindig azt érzem, hogy nem egy nyelvet
>>                         beszélünk.
>>
>>                         Ahogy írtam is, nem a kedvezmény miatt
>>         kezdtem bele az
>>                         indexálásba, hanem azért, mert úgy érzem hogy
>>         nagy
>>                         segítség lehet másoknak. De ez nem ide tartozik.
>>
>>                         Én annyit szeretnék, hogy az általam
>>         befizetett 5000
>>                         Ft ugyanolyan mértékű jogokat biztosítson
>>         számomra,
>>                         mint aki 1 évig használhatja a rendszert
>>         ugyanennyi
>>                         pénzért. (csavarva egyet a dolgon, arányosan
>>                         ugyanannyit kapjak a pénzemért, mint bárki
>>         más) Soha
>>                         nem hallottam még olyat, hogy ha valaki 11.14-én
>>                         csatlakozik valahová, akkor az ő pénze 4 havi
>>         jogot
>>                         biztosít, de ha már 11.16-án csatlakozik, akkor
>>                         ugyanekkora pénzért 15 hónap jogosultságot
>>         szerez. És
>>                         ez így ebben a formában nem szerepel a honlapon.
>>
>>                         Ha ennek a visszásságát nem látjátok, akkor nem
>>                         kívánok tag maradni. Nem hiszem, hogy óriási
>>         feladat
>>                         lenne, ennek a rendszernek a megváltoztatása.
>>         Az első
>>                         évi tört fizetés/jogosultság egy lehetséges
>>         megoldás
>>                         erre a problémára. És mivel ez a probléma
>>         fennáll,
>>                         továbbra is bárki bármikor belefuthat ebbe.
>>         5000 Ft
>>                         véleményem szerint nem kis összeg azért, hogy
>>         ilyen
>>                         jogosultság-vesztés ne maradjon szó nélkül. Arról
>>                         pedig már nem is beszélnék, hogy milyen negatív
>>                         érzéseket kelt ez az egész...
>>
>>                         Csilla
>>
>>                         2016. december 20. 15:24 Judit Gelei
>>                         írta, <macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>
>>                         <mailto:macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>>:
>>
>>                             Kedves Csilla!
>>
>>                             Amennyiben te olyan ügyes vagy, hogy pl.
>>         5000 sort
>>                             is tudsz indexálni, van/lesz arra
>>         lehetőség, hogy
>>                             átmenj bedolgozónak. Ebben az esetben
>>         2000 sor/év
>>                             a "tagdíj", viszont csak azok a sorok
>>         kerülnek
>>                             beszámításra, amelyeket a jelentkezésed után
>>                             nyújtasz be, vagyis érdemes előre egyeztetni
>>                             Hatvany Csabával, hogy ne kerülj két szék
>>         között a
>>                             pad alá.
>>
>>                             Üdv. Judit
>>
>>                             2016. december 19. 19:23 Csilla Kakas
>>                             írta, <csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>
>>                             <mailto:csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>>:
>>
>>
>>                                 Kedves Judit!
>>
>>                                 Sajnos csalódottságomat nem tudom
>>         leplezni :(
>>
>>                                 Akárhogy számolom, ha valaki hosszú
>>         távon tag
>>                                 marad, akkor az első évi befizetése -
>>                                 esetemben - csupán 2.5 havi használatra
>>                                 jogosítja. Ha nem fizetem be a jövő
>>         évi díjat,
>>                                 akkor is csak 5 hónapra voltam
>>         jogosult teljes
>>                                 tagdíjért (kevesebb, mint egy év
>>         felére). Ez
>>                                 szerintem ebben a formában nem szerepel a
>>                                 honalapon. Valamint a február 15-i
>>         határidő
>>                                 mindenkire vonatkozik, nem csak a
>>         "csonka"
>>                                 éves tagokra.
>>
>>                                 És kutakodva az emlékeimben, az ilyen
>>                                 helyzeteket csökkentett tagdíj
>>                                 meghatározásával szokták megoldani,
>>         hogy a
>>                                 kecske is jóllakjon és a káposzta is
>>         megmaradjon.
>>
>>                                 Igen, tudok az indexálási
>>         kedvezményről. Részt
>>                                 veszek az indexálásban, de nem a
>>         kedvezmény
>>                                 miatt. Bár itt is elég furának
>>         éreztem azt,
>>                                 hogy ha valaki beleteszi a munkáját,
>>         csupán 1
>>                                 félévnyi kedvezményt kap. Szerintem
>>         ebben is
>>                                 sokkal logikusabb lenne, hogy aki pl
>>         5000 sort
>>                                 belerak az adatbázisba (és tapasztalatból
>>                                 mondom, hogy az jó pár évi munka),
>>         annak simán
>>                                 adnék örökös hozzáférést az adatbázishoz.
>>                                 Szerintem így sokkal korrektebb
>>         lenne, főleg,
>>                                 hogy van egy ingyenesen elérhető egyéb
>>                                 adatbázis, ahol szintén indexálás folyik.
>>
>>                                 Sajnálom, ha "erősre" sikeredett a
>>                                 véleményformálásom, de ezt gondolom.
>>         Egyenlőre
>>                                 nem vagyok biztos a tagság
>>         meghosszabbításában...
>>
>>                                 Csilla
>>
>>                                 2016. december 19. 15:46 Judit Gelei
>>                                 írta, <macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>
>>                                 <mailto:macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>>:
>>
>>                                     Kedves Csilla!
>>
>>                                     Az első évben valóban nem egyforma
>>                                     lehetőséget kap az, aki az év
>>         elején vagy
>>                                     az év végefelé lép be a Macséba,
>>         ezért
>>                                     valahol meg kellett határozni,
>>         mit tegyünk.
>>
>>                                     Alap szinten a tagsági díj a
>>         folyó évre
>>                                     szól, de az a döntés született,
>>         hogy a
>>                                     következő évi tagdíjat február
>>         15-ig kell
>>                                     csak befizetni, vagyis valójában így
>>                                     meghosszabbodik az első csonka év.
>>
>>                                     Remélem, hogy az egyesület által
>>         ajánlott
>>                                     lehetőségek sok örömet adnak.
>>
>>                                     Továbbá azoknak, akik az év folyamán
>>                                     jelentős aktív munkát végeznek, a
>>                                     következő évi tagdíjának
>>         csökkentéséről
>>                                     határozhat az elnökség.
>>
>>                                     Részletesen a honlapon:
>>         http://www.macse.hu/society/ta
>>                                     gsagidij.php
>>                                    
>>         <http://www.macse.hu/society/tagsagidij.php
>>         <http://www.macse.hu/society/tagsagidij.php>>
>>
>>                                     Üdv. Judit
>>
>>                                     ---------- Továbbított levél
>>         ----------
>>                                     Feladó: *Ágnes Vezér*
>>         <vezera at gmail.com <mailto:vezera at gmail.com>
>>                                     <mailto:vezera at gmail.com
>>         <mailto:vezera at gmail.com>>>
>>                                     Dátum: 2016. december 18. 23:21
>>                                     Tárgy: Fwd: Számla- 540/2016VA Halász
>>                                     Csilla -884
>>                                     Címzett: Judit Gelei
>>                                     <macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>
>>                                     <mailto:macsepenztaros at gmail.com
>>         <mailto:macsepenztaros at gmail.com>>>
>>
>>                                     Judit,
>>
>>                                     Évközbeni belépőknél hogy van a
>>         tagdíj
>>                                     befizetés megfogalmazva?
>>
>>                                     Vezér Ágnes
>>
>>                                     ---------- Továbbított levél
>>         ----------
>>                                     Feladó: *Csilla
>>                                     Kakas* <csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>
>>                                     <mailto:csilla.kakas at gmail.com
>>         <mailto:csilla.kakas at gmail.com>>>
>>                                     Dátum: 2016. december 18. 22:30
>>                                     Tárgy: Re: Számla- 540/2016VA Halász
>>                                     Csilla -884
>>                                     Címzett: "Vezér Ágnes, MACSE
>>         számlázó"
>>                                     <vezera at gmail.com
>>         <mailto:vezera at gmail.com> <mailto:vezera at gmail.com
>>         <mailto:vezera at gmail.com>>>
>>
>>
>>
>>                                     Kedves Judit, Ágnes!
>>
>>                                     2016.10.21-én léptem be a
>>         MACSÉ-ba. Én
>>                                     akkor úgy értettem, hogy a
>>         befizetésem 1
>>                                     évre szól. Az most komoly, hogy
>>         januárban
>>                                     újra ki kell fizetnem a tagdíjat
>>         egy évre,
>>                                     és a 2016-os befizetésért csak
>>         kevesebb,
>>                                     mint 2,5 hónap használatra voltam
>>         jogosult?
>>
>>                                     Csilla
>>
>>                                     2016. december 18. 21:57 Vezér Ágnes,
>>                                     MACSE számlázó írta,
>>         <vezera at gmail.com <mailto:vezera at gmail.com>
>>                                     <mailto:vezera at gmail.com
>>         <mailto:vezera at gmail.com>>>:
>>
>>                                         Kedves Macse tag!
>>
>>                                         Mellékelten küldöm a számlát,
>>         mely
>>                                         egyúttal 2016. éves tagdíjad
>>         és vagy
>>                                         adományod befizetésének
>>                                         visszaigazolása is, vagyis
>>         már ki van
>>                                         elégítve. Kérlek egyúttal,
>>         egyeztesd
>>                                         az adatokat.
>>
>>                                         A befizetésed a számlánkra
>>         érkezett:
>>                                         2016-10-21
>>
>>                                         A következő befizetés 2017
>>         januárban
>>                                         aktuális. Az új tagdíj: 5000
>>         Ft vagy
>>                                         20 EUR vagy 30 USD
>>
>>                                         Next payment: January of 2017
>>         The new
>>                                         fee : 5000 Ft or 20 EUR or 30 USD
>>
>>                                        
>>         _http://www.macse.hu/society/ta <http://www.macse.hu/society/ta>
>>                                         gdijbefizetes.php
>>                                        
>>         <http://www.macse.hu/society/tagdijbefizetes.php
>>         <http://www.macse.hu/society/tagdijbefizetes.php>>
>>
>>                                         _You are kindly informed that
>>         we have
>>                                         got the annual membership fee
>>         or and
>>                                         your donation. Please, check
>>         the data.
>>
>>                                         A számla aláírás és pecsét
>>         nélkül is
>>                                         hiteles! Pénzügyileg
>>         rendezve! Do not pay!
>>
>>                                         Amennyiben még nem küldtél a
>>         honlap
>>                                         csak tagok által megnézhető
>>         részére
>>                                         fényképet és/vagy bemutatkozást,
>>                                         kérlek, tedd meg: így
>>         ismerjük meg
>>                                         egymást és segíthetünk egymásnak.
>>                                         If You dont mind, please send
>>         us Your
>>                                         Photo an CV.
>>
>>                                         Most kinyomtathatod a folyó évre
>>                                         érvényes tagsági igazolványt:
>>                                         Now you can print the
>>         membership card
>>                                         for recent
>>                                        
>>         year:_http://www.macse.hu/society/en
>>         <http://www.macse.hu/society/en>
>>         /tagnyilvantartas.php
>>                                        
>>         <http://www.macse.hu/society/en/tagnyilvantartas.php
>>         <http://www.macse.hu/society/en/tagnyilvantartas.php>>
>>
>>                                         _Üdvözlettel, Gelei Judit Macse
>>                                         kincstárnok, Vezér Ágnes számlázó
>>
>>                 --         A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet
>>         (MACSE) levelezőlistája
>>
>>                 A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével
>>         kapcsolatos
>>                 leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>>                 adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE
>>         vacsorákkal,
>>                 a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>>                 listára. Szigorúan tilos a listára politikai,
>>         világnézeti,
>>                 vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>>                 kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>>                 A lista címe: macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>                 <mailto:macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>>
>>                 A lista honlapja:
>>         http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>>                 <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>>
>>                 Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres
>>         üzenetet
>>                 erre a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com>
>>                 <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%252Bunsubscribe at googlegroups.com>> címre.
>>                 A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>>                 leveleket a nyílt (bárki által elérhető):
>>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>                
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>>
>>                 levelezőlistára várjuk.
>>
>>                 --         A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet
>>         (MACSE) levelezőlistája
>>
>>                 A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével
>>         kapcsolatos
>>                 leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>>                 adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE
>>         vacsorákkal,
>>                 a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>>                 listára. Szigorúan tilos a listára politikai,
>>         világnézeti,
>>                 vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>>                 kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>>                 A lista címe: macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>                 <mailto:macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>>
>>                 A lista honlapja:
>>         http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>>                 <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>>
>>                 Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres
>>         üzenetet
>>                 erre a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com>
>>                 <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%252Bunsubscribe at googlegroups.com>> címre.
>>                 A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>>                 leveleket a nyílt (bárki által elérhető):
>>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>                
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>>
>>                 levelezőlistára várjuk.
>>
>>             --     A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>>         levelezőlistája
>>
>>             A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>>             leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>>             adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE
>>         vacsorákkal, a
>>             rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>>         listára.
>>             Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti, vallási
>>         vagy más
>>             az Egyesületünk életével nem szoros kapcsolatban levő
>>         témákkal
>>             foglalkozó leveleket küldeni.
>>             A lista címe: macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         <mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>
>>             A lista honlapja:
>>         http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>>             <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>>
>>             Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres
>>         üzenetet erre
>>             a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com>
>>             <mailto:macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com>> címre.
>>             A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>>         leveleket a
>>             nyílt (bárki által elérhető):
>>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>             <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>>
>>             levelezőlistára várjuk.
>>
>>             --     A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>>         levelezőlistája
>>
>>             A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>>             leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>>             adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE
>>         vacsorákkal, a
>>             rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>>         listára.
>>             Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti, vallási
>>         vagy más
>>             az Egyesületünk életével nem szoros kapcsolatban levő
>>         témákkal
>>             foglalkozó leveleket küldeni.
>>             A lista címe: macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         <mailto:macse at googlegroups.com <mailto:macse at googlegroups.com>>
>>             A lista honlapja:
>>         http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>>             <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>>
>>             Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres
>>         üzenetet erre
>>             a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com>
>>             <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%252Bunsubscribe at googlegroups.com>> címre.
>>             A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>>         leveleket a
>>             nyílt (bárki által elérhető):
>>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>             <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>>
>>             levelezőlistára várjuk.
>>
>>
>>         -- 
>>         A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
>>         levelezőlistája
>>
>>         A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos
>>         leveleket fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az
>>         adatbázisainkkal és más projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal,
>>         a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos leveleket várunk a
>>         listára. Szigorúan tilos a listára politikai, világnézeti,
>>         vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>>         kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>>         A lista címe: macse at googlegroups.com
>>         <mailto:macse at googlegroups.com>
>>         A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>         <http://groups.google.com/group/macse?hl=hu>
>>         Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet
>>         erre a macse+unsubscribe at googlegroups.com
>>         <mailto:macse%2Bunsubscribe at googlegroups.com> címre.
>>         A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó
>>         leveleket a nyílt (bárki által elérhető):
>>         http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>         <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>         levelezőlistára várjuk.
>>
>>
>>
>>     ==  ==  ==  ==  ==
>>     Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>     _____________________________________________________________________________
>>     levelező lista honlap:
>>     http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>     <http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
>>     Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>     <http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/>
>>
>> -- 
>> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>>
>> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket 
>> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más 
>> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. 
>> kapcsolatos leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára 
>> politikai, világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem 
>> szoros kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>> A lista címe: macse at googlegroups.com
>> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a 
>> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
>> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a 
>> nyílt (bárki által elérhető): 
>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet 
>> levelezőlistára várjuk.
>
> -- 
> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket 
> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más 
> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. 
> kapcsolatos leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára 
> politikai, világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem 
> szoros kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
> A lista címe: macse at googlegroups.com
> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a 
> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a 
> nyílt (bárki által elérhető): 
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet 
> levelezőlistára várjuk.
> -- 
> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket 
> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más 
> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. 
> kapcsolatos leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára 
> politikai, világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem 
> szoros kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
> A lista címe: macse at googlegroups.com
> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a 
> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a 
> nyílt (bárki által elérhető): 
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet 
> levelezőlistára várjuk.




További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról