[Csaladtortenet 2] Ötletek kérése családfa kutatásához

Berci Tóth toberci at gmail.com
2017. Aug. 12., Szo, 00:06:42 CEST


Kedves hozzászólok!

Szeretném felhívni figyelmeteket, hogy aki molnár (mint foglalkozás)
ősökkel rendelkezik annak se könnyű az élete. Nekem Szépapámtól felfele
molnárok voltak Zala ill. Veszprém megyében a rokonok.  Szépapám Csongrádi
Ferenc és apja szintén Ferenc még szerencsém volt velük, két falu közt
ingáztak Apácatorna illetve a Zala megyei Sárosd. De az idősebbik Ferenc
apja aki ugyancsak Ferenc volt nála már bonyolódik az ügy. Majdnem minden
gyermeke máshol született. Összesen 12 gyereke volt 2 feleségtől
Apácatornán keresztül Nemespécselyig születettek gyerekek, de az apjuk
halálát sehol nem találom. És persze a második feleségével való házasságát
se lelem fel sehol. Két lánya gyerekeit találtam meg nem messze
Nemespécselytől, sajna itt megállt a tudományom ezen az ágon.

Viszont igazat adok, nekem is volt juhász/ pásztor felmenőm Takács Ignácz
aki Zala megyében élt és mindegyik gyereke máshol született!

Zalaegerszeg körül vándoroltak faluról falura és szüleivel is ugyan ez volt
mindig máshol születtek a gyerekek.  Takács Ignácz szüleit úgy találtam meg
a halálukat, hogy Ignácz 1899-ben halt meg így a polgári anyakönyvbe
beírták szülei lakhelyét, apja Andráshidán , anyja Zalaszentivánon halt
meg.

Szóval megértem a nehézségeket a kutatásnál, nem kell feladni, tippelésből
kell kitalálni, én is elkedztem sorba végig nézni 30 év halotti anyakönyvet
Zalaegerszeg körüli falvakénak és persze az utolsóban találtam meg Ignácz
halálát.

Sok sikert!

Üdv. Tóth Berci



Kövér Gáborné <koverneildiko at hotmail.com> (időpont: 2017. aug. 11., P,
11:15) ezt írta:

> Kedves Balázs, Ferenc És Kutatótársak!
>
> A korábbi levelemben nem akartam elkeseríteni Ferencet, ezért nem írtam a
> Galgamácsán nősült Major Mihály feleségéről. Ő is juhászcsalád gyermeke,
> Galgócon született (Nyitra megye), ő volt az első gyermek. A többi Bucsány,
> Örkény és Galgamácsa. Az édesanya nevei: Hajczler, Aisler, Eizler Rozália.
> Róla semmit nem találtam. A férje Varecska János szintén Galgócon
> született, az ő testvérei Kátlón, Dejtén és még valahol ( az új testvér úgy
> került meg, hogy két Varecska nevű nősült meg Irsán, a szülők azonosak
> voltak). A lényeg az, hogy a Varecska János és Hajczler Rozália
> házasságkötését pár napja találtam meg teljesen véletlenül
> Ráckeresztúrban!!. Tehát Rozália nem tót, hanem magyar, vagyis német
> lehetett, Eisler néven volt az esketése. Hát ők is nagyokat költöztek,
> Varecska János Galgamácsán halt meg, de a feleségét nem találtam meg, hogy
> melyik gyermekével költözött tovább, vagy újra férjhez ment.
>
> További jó kutatást kívánok.
>
> Ildikó
>
>
>
> ________________________________
> Feladó: Balázs Karsai <karsaibalazs.1982 at gmail.com>
> Elküldve: 2017. augusztus 11. 8:12
> Címzett: Kövér Gáborné
> Másolatot kap: Ferenc Lakatos; Új csaladtortenet
> Tárgy: Re: [Csaladtortenet 2] Ötletek kérése családfa kutatásához
>
> Kedves Ferenc!
>
> Ildikóhoz csatlakoznék a saját tapasztalataim leírásával. A juhász
> családok kutatása valóban hasonló, ha nem nagyobb nehézségeket rejt, mint
> amit Ildikó vázolt. Egyik Németföldről a Felvidékre származó ősöm juhász
> volt és bizony igen gyakran költözött. A feleségét a mai napig nem találtam
> meghalni. Csak egy tippem van - a Familysearch szerint Berhidán született
> egy gyermeke Wiedermann Jakabnak és Tóth Erzsébetnek. Noha az én Erzsébetem
> nem Tóth volt, de tót származású, ezért lehet, hogy ő az. Talán ott halt
> meg a környéken. A lényeg, hogy a család amúgy Nyitra megyébe valósi,
> Galgóc környékére! Az 1867-es összeírás szerint Jakab fia János egyik lánya
> Martonvásáron élt, ahol valóban születtek is gyerekei. Itt ismét csak a
> távolságon van a hangsúly.
>
> Egyelőre nem találtam összefüggést e települések között, például azonos
> földesurat. Sajnos sokszor csak a tippelgetés segít, esetleg a gyerekeknél
> elejtett bejegyzések. Már nem emlékszem, de valahogy úgy találtam meg Jakab
> halálát egy Galgóctól északra fekvő településen (talán Nagykosztolány),
> hogy a fiának ott született az első gyermeke. Szerencsémre ott is
> házasodott, viszont a lány meg ott született Galgóc környékén, az apja
> viszont Érsekújvár környékéről származik. Hatalmas, össze-vissza költözködő
> katyvasz :)
>
> Azt javaslom, hogy nézd meg a polgári anyakönyveket is, hátha be van írva
> dédszüleid házasságánál, hogy az ükszülők hol éltek akkor. Hátha ott haltak
> meg éppen...
>
> Balázs
>
> 2017. augusztus 11. 6:59 Kövér Gáborné írta, <koverneildiko at hotmail.com
> <mailto:koverneildiko at hotmail.com>>:
> Kedves Ferenc!
>
> Ismerem a problémát, mert az én egyik dédpapám is juhász volt, sőt az ő
> felmenői is.
>
> Az állandó költözés miatt nehéz kutatni, csak a gyermekek születését lehet
> követni valamennyire. az én esetemben a legrégibb születési hely
> Ráckeresztúr, ahol az üknagyapám született és onnan költöztek Sződön,
> Galgamácsán és Bogácson keresztül Egyekre. Itt született a nagymamám.
>
> Az én további kutatásom is megfeneklett. Még találtam Lovasberényben
> testvéreket, az ükapám testvéreit, de mivel a nevük Major, a dunántúlon sok
> Major család van, van aki juhász, és van aki földműves volt. Régen nem
> írták fel a keresztelési anyakönyvbe a foglalkozást, a házasságiba meg a
> szülők nevét. Én úgy próbálkozom a további kutatással, hogy a testvérek
> gyermekei születésére, házasságkötésére próbálok rákeresni, mert azt
> tapasztaltam, hogy nagyobb családdal együtt vándoroltak. Amikor az ükapám
> nősült, Sződön laktak, a legidősebb testvére (aki Lovasberényben született)
> Gödön keresztelte gyermekét. Valamint találtam rokon Major családot
> (gondolom unokatestvért?) akik szintén Ráckeresztúrból indultak és
> Dunakeszin is és Káposztásmegyeren is kereszteltek gyermeket. Nehezíti a
> kutatást, hogy az én általam megtalált édesanya német nevű, akinek a nevét
> minden gyermek keresztelésekor másképp írtak (Kleiber, Klutz, Lieber).Na
> persze egyik névre rákeresés se sikerült, így nem tudok róla semmit (hol
> született, mikor és kik voltak a szülei, juhász családból származik-e).
>
> Szóval nekem sincs tuti tippem, de talán a rokonság mozgásának
> megfigyelése segíthet.
>
> üdv
>
> Ildikó
>
>
> ________________________________
> Feladó: Ferenc Lakatos <ferenc.lakatos at gmail.com<mailto:
> ferenc.lakatos at gmail.com>>
> Elküldve: 2017. augusztus 11. 1:10
> Címzett: csaladtortenet at levlista.theka.hu<mailto:
> csaladtortenet at levlista.theka.hu>
> Tárgy: [Csaladtortenet 2] Ötletek kérése családfa kutatásához
>
> Tisztelt Családfakutatók!
>
>
>
>
>
> Ükszüleim Kenyeres Imre és Ganzler Anna Rédén éltek. A vallásuk római
> katolikus volt. 1865-től a gyerekek születési adatait megtaláltam
> Bakonyszombathelyen, illetve azt is tudom, hogy az egyik lányuk rédei
> lakosként házasodott 1889-ben és egy gyereke is itt született
> 1900-ban.Sajnos az ükszüleim születési, házassági, vagy halotti adatait nem
> sikerült eddig megtalálnom, ezért kérnék segítséget. Kenyeres Imre
> foglalkozása uradalmi juhász volt, két gyermeküknél a lakhely Réde volt.
> Később Nagyesztergáron, Mezőörsön és Veszprémvarsányon is születtek
> gyerekek, de valószínű, hogy visszaköltöztek Rédére, mert 1889-ben Anna
> lányuk rédei lakosként házasodott. Rédén csak református egyházi anyagok
> vannak, a katolikusok Bakonyszombathelyen kerültek anyakönyvezésre. Ötletet
> szeretnék kérni Tőletek, hogy hol tudnék adatokat szerezni az ükszüleimhez.
> A bakonyszombathelyi és a környékbeli katolikus anyakönyveket átnéztem, de
> nem találtam Kenyeres Imrével vagy Ganzler Annával kapcsolatban olyan
> adatot, amiből a születési évük, születési helyük vagy a szüleik nevét
> megtudhatnám. Természetesen nem kutatást kérnék, csak ötleteket.
>
> A segítségeteket előre is köszönöm:
>
>
>
>
>
> Lakatos Ferenc
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>
> csaladtortenet Információs lapja - levlista.theka.hu<
> http://levlista.theka.hu><
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet>
> levlista.theka.hu<http://levlista.theka.hu>
> E-mail címed: Neved (opcionális): Meg kell adnod egy jelszót. A jelszó
> csak enyhe biztonságot nyújt, de megelőzheted vele, hogy mások ...
>
>
>
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
> Családtörténet, Helytörténet, Történelem - Főoldal<
> http://forum.csaladkutatas.hu/>
> forum.csaladkutatas.hu<http://forum.csaladkutatas.hu>
> Know-How. Tippek, trükkök, egyebek. 3 üzenet 2 téma Utolsó üzenet: írta
> Magyari Klára Re:Anyakönyvek fotózása Dátum 2017 április 23, 10:28:50 am
>
>
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról