[Csaladtortenet 2] matrindex

Gyorgy Weber wegyor at gmail.com
2017. Okt. 1., V, 09:43:19 CEST


Kedves Marcsi!

A kérdésed örök, nem is tudok rá maradéktalanul válaszolni.

Én Majsát dolgoztam fel (épp mostanában vagyok készen vele), és amikor
elkezdtem, nem volt számítógép sem. Nagy dolog volt már az is, amikor egy
villanyírógépre cserélhettem a hagyományos írógépet ...

Erre a helyzetre jött rá a webvilág, és mire megtanulhattam volna az excell
kezelését, addigra a majsai anyagom javát feldolgoztam wordbe! Vagyis kézi
cédulázós módszerrel, csak word dokumentumban. (Nekem már az is nagy dolog
volt, hogy a wordben is lehet keresni egy - egy szóra!)

Ma már természetesen semmi értelme nem lenne wordben nekiállni,
mindenképpen valamilyen programot kell használni, nagyjából egy tizedére
csökken vele a feldolgozás ideje, és a járulékos haszna (pl. a programok
automatikusan készítenek indexeket, vagy más szóval tetszés szerint
lekérdezéseket lehet generálni bennük) is nagyságrendekkel nagyobb! (Én még
kézzel, egyenként készítettem el az összes indexemet - és csináltam egy
párat ...., de mégsem lehettem jobb a program indexálásánál, mert utóbbinál
automatikusan kereshetsz a tanúk, vagy a keresztszülők nevére is...)


Ugyanakkor én ma sem ismerek egyetlen programot sem, ehhez sajnos fafejű
vagyok, viszont az egyesületben Kónya Zsuzsa, aki ennek egyik nagy mestere.
[Sajnos programba dolgozni az előnyök elérése érdekében egyben azt is
jelenti, hogy az ember alaposan megismeri-megérti a program működését,
lehetőségeit, és ez nekem nem sikerült eddig.] És a másik szempont, hogy
még egyetlen olyan programot sem készítettek, amelynél ne kellett volna
számomra elfogadhatatlan kompromisszumot kötni a végtermék formáját
illetően. Az én wordös formámnál tömörebb, mégis áttekinthető formát nem
ismerek.

Summa summarum: programba kell dolgozni, meg kell ismerni Kónya Zsuzsa élő,
ill. leírt publikációit (rendszeresen tart, ill. publikál a témában), sőt,
készséggel ad egyéni megkeresésre is tanácsot, ő maga is dolgoz fel
települést.

Én annyit tudok javasolni, hogy ha nem is közvetlenül családfa programba,
de mindenképpen excellbe kell dolgozni. Az gyors, és a helyesen felépített
excell táblát minden családfa készítő program utóbb képes importálni!!!! Az
alapvető szabály, hogy anyakönyv-típusonkénti önálló munkalapokon egy cella
= egy adattal! A többi már szerkesztés kérdése!

Az 1860-nal lezárult majsai anyagot most 1895-ig folytatom, de ezt már
excell táblában, mégpedig a honlapról letöltött sablonba (igaz, kicsit
átalakítottam a sablont, de bármikor vissza tudom állítani az eredeti
sablonformát, ha végül beküldeném a macse-ba a kész táblázatot.) Ebben a
formában a majsai házasságok 1860-1895 közötti ideje (tehát a felekezeti
éra) már készen is van, jelenleg dolgozok a születési és a halotti adatok
1895-ig történő felvitelén.

[Jelenleg a macse nem gyűjt felekezeti adatokat, csak a polgári
anyakönyvezés megkezdésétől, de ott is csak indexál, nem az anyakönyv
teljes adattartalmát gyűjti! Utóbbihoz pedig sablont és feldolgozói
ismereteket kaphatsz Solymosi Tamástól vagy a programgazda Bocsor
Lászlótól.]

A kérdésed egyik felére tehát a válasz, hogy szerintem excellbe kezd el a
feldolgozást (az excell felépítéséhez készséggel állok én is a
rendelkezésre, ha kell, de mindenképpen a feldolgozás megkezdése előtt
legyen koncepció arra, hogy mi lesz a sorsa a kész excell táblázatnak), de
tájékozódj a listán a családfaprogramok használatáról (javaslom Kónya
Zsuzsit, vagy a szintén sok feldolgozást végző Magyari Klárát, és elnézést
a többi hozzáértőtől, hogy kihagyom őket). A német önkéntes feldolgozók
munkájának megkönnyítése érdekében a német egyesület (www.akdff.de) által
kidolgozott családfaprogram mintájára a macse is létrehozott egy ilyen
felületet - asszem a honlapról elérhető - , ami azt jelenti, hogy a
megnyitást követően semmi más dolgod nincs, mint az adatokat egyszer
bevinni a felület rovataiba, a kész termék pedig megjelenik a macse
adatbázisában. Úgy tudom, egyelőre még nem túl népszerű a tagság körében,
de ennek utána lehet járni könnyen a témafelelősnél.
Végül javaslom, hogy azért ismerd meg a családfakészítő programok
használatának esetleges negatív következményeit is. Ilyeneket az azokat
használóktól nem fogsz hallani, s egyébként is a vitathatatlan előnyei
valóban nélkülözhetetlenné teszik őket, de azzal a tudattal vágj csak bele
a használatukba, hogy elfogadod kompromisszumként az esetlegesen hátrányos
következményeit is!!

A kérdésed másik (tartalmi) felére sem könnyű választ adni, bár itt már
határozottabb véleményem van. Ugyanis szabályok nincsenek, nem létezik
protokoll vagy bármilyen leírt dogma, zsinórmérték arról, hogy épüljön fel,
s milyen adatokat tartalmazzon egy települési családkönyv! Ez részben
hátrány, mert nagyon különböző minőségű publikációk keletkeznek formai és
tartalmi szempontból egyaránt. Másrészt előny is, mert nem köti meg semmi a
készítő kreativitását. Ha igényes és szorgalmas vagy, akkor kiváló lesz a
végeredmény! Érdemes már kész könyvek vagy adatbázisok alaposabb
megismerése, a könyv forma tekintetében az egyik etalon az Amrein
Ilona-féle mecseknádasdi családkönyv!

Az egyik nagy - és sajnos az ismert publikációk alapján jogos - kritika a
települési családkönyvekkel szemben, hogy a szerző nem dolgozza fel a
település teljes adatbázisát, hanem valamilyen szempont szerint válogat:
pl. felekezeti alapon, vagy a családot nem alapított gyermekek
kihagyásával, az olvasó számára értelmetlennek tűnő időkorlátot dolgoz fel,
hiányoznak a keresztkereséseket lehetővé tevő indexek, egy virtuális ABC
sorrendet használ, ami sem nem magyar sem nem angol, sem nem német (vagy
sváb - sicc!), nehéz, vagy csak idegenvezetővel lehetséges a tájékozódás,
stb.


Alapvetően a jó családkönyvben az adott család "céduláján" lévő adatokból
el lehet indulni felfelé és lefelé is, vagyis egy család adattartalma a
könyveben rámutat a felmenő és lemenő ágakra is egyszerre!



Én azt vallom, hogy egy adott település feldolgozása azt jelenti, hogy
minden felekezet minden anyakönyv-típusának minden adatát tartalmazza a
kész családkönyv! Ez nagyjából meghatároz egy csomó mindent! Nem véletlenül
készítettem el én sem  Majsát: mert a személyes érdekeltség mellett a
kezdetektől megvannak és számomra elérhetővé váltak az anyakönyvei,
ráadásul jól olvashatók, és a településen csak egy vallást kellett
feldolgoznom, miközben a kezdetektől plébánia volt, és nem fília! Vagyis
előzetesen fel kell mérni, hogy milyen módon érhetők el a feldolgozandó
anyakönyvek, és ha a lakosság felét jelentő vallás anyakönyvei nem érhetők
el a neten, vagy nem digitalizálhatók házi felhasználásra, akkor neki sem
érdemes állni!! [Levéltárba mászkálással nem lehet egy teljes települést
feldolgozni, azok az idők (is) elmúltak már (az én wordös feldolgozásommal
együtt]! El kell dönteni, hogy fília esetén érdemes-e belevágni a
feldolgozásba, hisz az adatok a plébánia anyakönyvében lesznek, vajon abból
egyértelműen kiválogathatók-e a fíliára vonatkozó adatok? Nem érdemesebb-e
egyből magával a plébánia adataival dolgozni?



Én anno megvásároltam a majsai mikrofilmeket az orsz. levéltárból, és egy
diafilm scennerrel 1 éven át éjszakánként házilag digitalizáltam. Ma már ez
is sokkal könnyebb: vagy elérhetőek neten is az anyakönyvek, vagy a
levéltárból digitális formában (CD) is megvehetők!



A feldolgozásra kerülő adatokat nem válogatom szét vallásonként, hanem
patriarchalis alfabetikus névsort készítek az anyakönyvek időrendi
adatsorából. Vagyis az egy családra vonatkozó, de időben szétszórt
anyakönyvi adatokat egy családdá konvertálom. A család "cédulája" aztán
természetesen utal a család(tagok) vallására is. A családok helyzetét az
adatbázisban a családfő neve, ill. kora határozza meg. Az azonos nevűek
esetén „idősebbek előre” a jelszó! Az így kialakult névsort már nincs miért
jobban „összefésülni”! Természetesen ez csak a koncepció magva, hisz a
feldolgozás során keletkeznek ú.n. egyadatos családok, olvashatatlan, vagy
részben olvashatatlan adatok, csak anyai családfővel rendelkező családok,
stb., stb. Ezekről most részletesen nem írok, de érdemes előre elhatározott
koncepcióval kezelni ezeket is, hogy ne utólag kelljen részben újraírni az
adatokat.

A jó felkészülés eredménye, hogy egy anyakönyvi rekordot csak egyszer kell
elolvasni és az adattartalmát rögzíteni. A vissza-visszatérő feldolgozás
sok időt igényel és a helyes koncepció hiányáról árulkodik!




A mettől-meddig kérdése is legitim: ha a választott településed polgári
anyakönyveit van lehetőséged a macse indexálós módszerével feldolgozni,
akkor annál jobb és gyorsabb megoldás nem létezik. Ugyanis a polgári
anyakönyvek már közhiteles dokumentumok, adattartalmuk genealógia
szempontból teljes és általában helyes (a kivételekkel nem példálózunk!!),
s a javításuk sem oldalszéli macskakaparás. Ráadásul az indexálást a macse
összeköti az eredeti anyakönyv FS képével is. Vagyis általában nincs
értelme energiát ölni a családkönyvi feldolgozásba.


Általában (!!!) a felekezeti anyakönyvek esetében van értelme települési
családkönyvet létrehozni, vagyis a kezdetektől 1895.okt.1-ig terjedő
anyakönyvi adatokból. Ezek - különösen a kezdeti évtizedekben - ugyanis
adattartalmukat és helyességüket tekintve is sokkal hiányosabbak ill.
esetlegesebbek, vagyis az összes adat feldolgozásával itt remélhető a
legtöbb keresztadatos adatfeltárás, vagyis a települési családkönyvek
páratlanságát jelentő haszon itt mutatkozik meg igazán. De egy ellenpéldát
had mondjak: a hazai családkönyveknek példát adó német feldolgozások
jellemzően 1945-tel zárulnak, mert a kitelepített németek a kitelepítésig
akarták megőrizni azt a szociokulturális milliőt a jövőnek, ami nekik a
kommunista rémuralomig a hazát jelentette.


Végül az amúgy is már hosszú levelemet befejezem egy nagyon lényeges
dologgal, melyről mindenképpen muszáj előzetes elhatározással bírnod!! Fel
kell tenni a kérdést, és válaszolni is kell rá, hogy mi lesz a sorsa a kész
adatbázisnak? Milyen formában, hol, milyen körülmények között fogod
(akarod) publikálni, ki fogja azt finanszírozni, egyáltalán mennyibe fog
kerülni, stb.! Nagyon könnyen előfordul, hogy ez az eleinte egyáltalán nem
feszítő kérdés romba dönti a teljes előzetes koncepciót, és például
kizárólag az ingyenes publikációt jelentő megoldások egyikét választod, az
ezzel járó feldolgozási formával (következményekkel) együtt!


Ha tudsz gyere el okt.11-én Szolnokra a családkutatók konferenciájára, az
egyik délutáni workshopon éppen e témában zajló beszélgetés részese leszek,
de ott lesz Szolnokon (többek között) Magyari Klári, és Kónya Zsuzsa is!



Ha mégsem tudunk találkozni, készséggel állok a rendelkezésedre a
továbbiakban is!

Utólagos engedelmeddel ezt a levelet felteszem a listára is (hátha más is
végigolvassa, bár van vélemény, miszerint aki egy mondatban nem képes
indokolni ...), mert a kérdéseidet rendszeresen mások is
feltették-felteszik!

Ha lev.lista forma helyett fórum-formában kommunikálnánk, akkor lehetne egy
olyan kis csoportot létrehozni, ahol mindazok problémái-örömei lennének egy
virtuális közösségben, akiket azonos helyen szorít a cipő. Mert nem vagy
egyedül, hála Istennek nagyon is nem, sőt, egyre inkább nem!


üdv:

gy.

2017. szeptember 30. 22:14 Marcsi H írta, <hamory.marcsi.49 at gmail.com>:

> Kedves Gyuri!
>
> Orulok neki.
>
> Kerdesem lenne azzal kapcsolatosan, amikor egy falut, vagy helyseget
> feldolgozol teljesen a filmekbol.
> Csak a vallasokra bontva dolgozod ki es utana osszefesulod oket? Mi van,
> ha az egyes helysegekbol 1-2 vallas filmjei hianyoznak, hogy tudod azokat
> beszerezni? Mettol meddig dolgozod fel ?
> Van sablonod ami utan mas is tudna ilyet csinalni?
> Gondolkodom, hgy egy falut feldolgoznek amiben erdekeltek az oseim. De nem
> tudom, hogy induljak el. A rogzitesekre gondoltam. Excelbe irod, vagy a
> csaladfa programot hasznalsz?
>
> Koszonom elore is, ha netan valaszolsz.
>
> Udv. Marcsi.
>
>
> 2017-09-30 17:16 GMT+01:00 Gyorgy Weber <wegyor at gmail.com>:
>
>> Kedves Marcsi!
>>
>> Köszönöm!
>> Valóban ez oldotta meg a dolgot, újraindítás után eltűnt végre ... !
>> üdv:
>> gy
>>
>>
>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail> Mentes
>> a vírusoktól. www.avast.com
>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
>> <#m_-9130609497091628508_m_-6167229223081258371_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>>
>> 2017. szeptember 30. 17:13 Marcsi H írta, <hamory.marcsi.49 at gmail.com>:
>>
>>> Kedves Gyuri!
>>> Probaltad a gepedet lekapcsolni es par perc mulva ujra visszakapcsolni.
>>> Ha nem segit a tervezojevel vedd fel a kapcsolatot.
>>> Udv. Marcsi.
>>>
>>>
>>>
>>> 2017-09-30 14:34 GMT+01:00 Gyorgy Weber <wegyor at gmail.com>:
>>>
>>>> Kedves Kutatótársak!
>>>> Korábban  már Isten tudja miért -, letöltöttem a macse honlapról a
>>>> matrindex nevű programot, ma reggel megnyitottam - szintén nem tudom
>>>> miért
>>>> -, és most nem tudok szabadulni tőle. Bezárni nem tudom sem a jobb felső
>>>> ixel, a tálcán lévő ikon jobb egér kattintásra feljövő kis listán a
>>>> bezárás
>>>> parancsra nem reagál. A vezérlőpultról a programot töröltem, a mappából,
>>>> ahol volt, töröltem, de a képernyőn ott van egy betöltött anyakönyvi
>>>> kép.
>>>> Ezt a matrindex menüjébe kattintva el tudom ugyan tüntetni, de akkor egy
>>>> elsötétült képernyő a képernyőm. Ha az egérrel a megnyitás óta a tálcán
>>>> lévő Matrindex ikon fölé megyek, akkor a kis tájékoztató ablakban egy
>>>> excell tábla képe van, de ha erre rákattintok, akkor nem az nyílik meg,
>>>> hanem a betöltött anyakönyvi lap - és itt végleg bezárul a kör számomra?
>>>> Mi ez, és miért ragaszkodik ennyire a gépemhez?
>>>> Addig is amíg hozzáértők segítenek, ti ne töltsétek le!!!
>>>>
>>>> Sürgős segítséget remélve, köszönettel:
>>>>
>>>> gy
>>>>
>>>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source
>>>> =link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
>>>> Mentes
>>>> a vírusoktól. www.avast.com
>>>> <https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source
>>>> =link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail>
>>>> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>>>>   ==  ==  ==  ==  ==
>>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>>> ____________________________________________________________
>>>> _________________
>>>> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailm
>>>> an/listinfo/csaladtortenet
>>>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>>>>
>>>
>>>
>>
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról