[Csaladtortenet 2] 108 éves filmfelvétel került elő 1848 egyik legfontosabb személyéről

Rihmer Aurél granasztoi at freemail.hu
2018. Feb. 8., Cs, 20:05:05 CET


Kedves Kutatótársak!
Görgei Artúr az egyik legnagyobb nemzeti hős. Ő azon kevés hadvezérünk, akinek haditetteit mindmáig szinte minden katonai akadémián oktatják a világon. Hogy a világosi katasztrófa bekövetkezett, az Kossuth agyrémének volt köszönhető. Görgei és tábornokai Komárom várába akartak menni. De a hordószónok Kossuth (sikkasztó és szerencsejátékos), a fősereget lerendelte Aradhoz. Távol az utánpótlási bázisoktól, ráadásul gyülekezőhelynek kijelölve egy olyan várost, amit az ellenség tart megszállva.
Míg Görgei és tábornokai, illetve számos kormánybiztos itthon maradt, és vállalta a felelősséget, addig Kossuth (akinek köszönhetjük az erdélyi és délvidéki magyar mészárlásokat is), női ruhában menekült el Magyarországról. Aztán pedig az emigrációból játszotta az agyát azok ellenében, akik otthon maradtak.
Míg Görgei egy fénylő csillaga történelmünknek, addig Kossuth az egyik legsötétebb és legkártékonyabb nemzeti "hősünk". 
Nem kívánok levéldömpinget elindítani, ezért aki állításom részleteire kíváncsi, vagy vitatkozni kíván vele, az magánlevélben tegye.

Üdvözlettel
Rihmer Aurél


"Horváth Péter" <elar74 at yahoo.com> írta:
>Szép estét
>Görgeit "hazaárulónak" tartani vagy negatívan megítélni a tetteit 170 év elteltével  -  merőben fura nekem. Emlékszem 1980-as években ezt divat volt így tálalni, de azóta kicsit haladt a világ. Szerintem egy bizonyos életkor fölött igazán tudhatjuk, hogy feketén-fehéren nem nagyon lehet megítélni tetteket.Ha jól értem Kossuth szerint azért volt áruló, mert letette a fegyvert?Miért mit kellett volna tennie? "Harcoljon" tovább? Miért? Lett volna értelme?Meghalt volna egy csomó ember és a szabadságharc így is úgy is elbukik.
>De továbbviszem a gondolatot. Ha Kossuth azzal cselekedett jót, hogy elhagyta az országot, akkor akik maradtak  - őket hogy itéljük meg? Pl Damjanich is megtehette volna - maradt. Kossuth miért nem maradt?
>Szóval ez egyáltalán nem könnyű dolog. Mi ezt nem itélhetjük meg. Véleményünk lehet persze. De szerintem sok gyerek örül annak, hogy apukája Világosnál megadta magát.
>Péter
>
>
>
>
>      From: Szilvágyi Gábor <szilvagyi.g at t-online.hu>
> To: csaladtortenet at levlista.theka.hu 
> Sent: Thursday, February 8, 2018 3:24 PM
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] 108 éves filmfelvétel került elő 1848 egyik legfontosabb személyéről
>   
>Kedves Jenő!
>
> 
>
>Nem, nem volt hazaáruló. Csak tudod, ha igazi hazafi lett volna, egyetlen helyről nem fogad el pénzt, és az a bécsi udvar.
>
>De ő elfogadta, és ezzel semmissé tette minden addigi pozitív tettét.
>
>Eddig csak osztrákoktól hallottam, hogy Kossuth gyáva volt. A magyarok egyáltalán nem rótták fel neki, hogy külföldre menekült. Ennek a véreskezű osztrák rezsimnek nagyon jól jött volna, ha elfogják és látványosan megölhetik. A magyarok sok évtized múlva is tisztelték és nagyra becsülték. A hamvainak hazahozatalánál, mindenhol nagy tömeg fogadta a vonatot. ... és büszke vagyok, hogy amikor a szerelvény elérte a magyar határt Csáktornyánál, akkor egy rokon volt az első, aki beszédet mondott a tiszteletére.
>
> 
>
>Üdv, Gábor
>
> 
>
> 
>
> 
>
>Kutatott családok:  
>
> 
>
>Szilvágyi, Székely (tordai, kolozsvári), Szalay (potyondi), Váradi (kolozsvári), Szente, Tanáts, Tompos (zsebeházi), Z(s)itkovszky(i), Sennyey(i), Asbóth, Antal, Horváth, Szilády(Szilágyi), Kováts, Tiborcz, Eöry, Saáry(Sári), Lampért, Fábry(i), Légrády(i), Koronkay, Csóy(i), Saly, Hollósy, Enessey, Chernel, Borza, Hosszútóthy, Alsókáldi Káldy
>
> 
>
>Honlap: http://szilvagyi.atwebpages.com
>
>http://szilvagyi.uw.hu/szilvagyiak.html
>
> 
>
> 
>
> 
>
>  ==  ==  ==  ==  ==
>Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>_____________________________________________________________________________
>levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>   
>  ==  ==  ==  ==  ==
>Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>_____________________________________________________________________________
>levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról