[Csaladtortenet 2] Tized

Imre imre at hit.bme.hu
2018. Júl. 7., Szo, 22:38:35 CEST


Szervusztok! 

Bocsanat, nemcsak a Hajdusagban, hanem a Jasz-Kunsagban is ez a rendszer mukodott, sot masutt is. Ajanlom figyelmetekbe az elozo levelemben kuldott linket. 

Udv
(Imre) Sandor

2018. július 7. 21:43:20 CEST, "Jóna Sándor" <js at visionlaser.hu> írta:
>Szervusz Imre! 
>
>Igen, azt jelöli, melyik tizedben (körzetben) lakott. 
>
>A tized szó a katonai egységre utal (század, ezred stb.), az egy
>egységhez tartozókat egy körzetbe telepítették le 
>(élükön a tizedessel, aki valószínűleg a csoportot is vezette), innen
>került át a közigazgatási 
>szóhasználatba a körzetek, kerületek eme sajátos megnevezése. 
>Tehát nem kell, hogy tíz legyen belőle. A település nagyságától függött
>a száma. 
>Nánás (ahol születtem) pl. 6 tizedből állt, Szoboszló pedig úgy tudom
>7-ből (1868). 
>Ezek a tisztségek a katonai műveletek megszűnése után is megmaradtak, 
>de idővel jelentésük átalakult, ők lettek a társadalmi vezetők. 
>A tizedekből álló város vezetője a hadnagy lett, az össz hajdúkerület
>elöljárója pedig a kapitány. 
>Az utolsó hajdúkapitány Sillye Gabi dédapja Sillye Gábor volt. 
>
>Sanyi 
>
>
>Feladó: "Imre Gyimesi" <gyimesiimre2 at gmail.com> 
>Címzett: "Jóna Sándor" <js at visionlaser.hu> 
>Elküldött üzenetek: Szombat, 2018. július 7. 20:39:34 
>Tárgy: Re: [Csaladtortenet 2] Tized 
>
>Köszönöm Sándor! 
>
>Ezt még nem hallottam. 
>Ha tizedek vannak, akkor szerintem 10 tizednek kellene lenni, de itt
>csak 1-6 olvasható. Ez a lakhelyüket jelenthetl, hogy a város melyik
>kerületében lakik az illető? 
>
>Üdv: Imre 
>
>2018. július 7. 17:44 Jóna Sándor írta, < [ mailto:js at visionlaser.hu |
>js at visionlaser.hu ] > : 
>
>
>
>Szervusz Imre! 
>
>A Bocskai által letelepített hajdúk városait tizedekre osztották,
>amolyan kerületekre. 
>Ezzel máshol nem is fogsz találkozni, csak a Hajdúságban. 
>
>Üdv, Sándor 
>
>
>
>Feladó: "Imre Gyimesi" < [ mailto:gyimesiimre2 at gmail.com |
>gyimesiimre2 at gmail.com ] > 
>Címzett: "csaladtortenet" < [ mailto:csaladtortenet at levlista.theka.hu |
>csaladtortenet at levlista.theka.hu ] > 
>Elküldött üzenetek: Szombat, 2018. július 7. 16:29:27 
>Tárgy: [Csaladtortenet 2] Tized 
>
>Kedves Kutatótársak! 
>
>A ref. Hajdúszoboszló 1828. évi keresztelésnél a jobb oldalon az 1. 
>oszlopban a fejlécnél napok, a 2. oszlopban "Tized" van beírva.A Tized 
>oszlopban 1-6 számok szerepelnek. 
>Idáig még nem találkoztam ilyen beírással.Mit jelentenek ezek a számok?
>
>
>[
>https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9392-MP9Q-Z5?i=30&cat=161640
>|
>https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:9392-MP9Q-Z5?i=30&cat=161640
>] 
>
>Aki ismeri a számok jelentését, írja meg legyen szíves. 
>
>Köszönettel: Gyimesi Imre 
>--------- következő rész --------- 
>A non-text attachment was scrubbed... 
>Name: ref.Hajdúszoboszló 1828. keresztelésnél (Tized).jpg 
>Type: image/jpeg 
>Size: 40739 bytes 
>Desc: nem elérhető 
>URL: < [
>http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20180707/83352a59/ref.Hajdszoboszl1828.keresztelsnlTized.jpg
>|
>http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20180707/83352a59/ref.Hajdszoboszl1828.keresztelsnlTized.jpg
>] > 
>== == == == == 
>Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB 
>_____________________________________________________________________________
>
>levelező lista honlap: [
>http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet |
>http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet ] 
>Levlista fórum: [ http://forum.csaladkutatas.hu/ |
>http://forum.csaladkutatas.hu ] 
>
>
>
>
>  ==  ==  ==  ==  ==
>Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>_____________________________________________________________________________
>levelező lista honlap:
>http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu

-- 
Sent from my Android device with K-9 Mail. Please excuse my brevity.


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról