[Csaladtortenet 2] (nincs tárgy)

Krisztián Skoumal skoumi.gen at gmail.com
2018. Nov. 5., H, 11:57:57 CET


Üdv,

házasság 84 vagy 86 évig - sajnos rég nem 60 már.

Krisztián

Mukli Krisztián <krisztianmukli at mukli.hu> ezt írta (időpont: 2018. nov. 5.,
H, 11:33):

>
>
> Andrea, László!
>
> Én már sok mindent olvastam erről levelezőlistán és máshol is, az én
> értelmezésemben a következő a történet:
>
> * 2014 előtt, mikor a mormonok mikrofilmre vették az anyakönyveket, az
> volt a szabályozás, hogy születésiek 90, házasságiak 60, halotti
> anyakönyvek 30 évig nem kutathatóak. A FS-en még ennek a szabályozásnak
> a figyelembevételével vannak fent az anyakönyvek, azzal a megkötéssel,
> hogy 1980 után nem vezették a másodpéldányokat és a mikrofilmek azokról
> készültek. (Tehát 1980 utáni halotti akkor sem lesz fent, ha egyébként
> már kutatható lenne.)
>
> * 2014 óta ez annyiban változott, hogy a születési anyakönyvek 130 évig,
> a házasságiak továbbra is 60 évig nem kutathatóak, halotti anyakönyvek
> szabadon kutathatóak. Ha jól tudom az MNL és a megyei levéltárak ennek a
> szabályozásnak a jegyében működnek.
>
> Javítson ki valaki, aki a pontos helyzetet jobban tudja, mert engem is
> érdekel, hogy jól tudom-e!
>
> Köszi
>
> ---
> MUKLI KRISZTIÁN
>
> _tel: +3630 347 4636_
> _mail: krisztianmukli at mukli.hu_
> _web: www.mukli.hu [3]_
>
> 05.11.2018 11:12 időpontban Laszlo Florian Vegh ezt írta:
>
> > Kedves Andrea!
> >
> > Sajnos nem így van; polgári születésit egyáltalán nem lehet kutatni, a
> > halálozásit pedig csak 1980-ig, mert addig vannak a kötetek a
> levéltárakban!
> >
> > Andrea Papné Tompa <tompaa59 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. nov.
> 5.,
> > H, 11:10):
> >
> >> Sziasztok! Szeretném kérdezni, hogy jól tudom-e, a születési anyakönyvek
> >> 100, a halálozási 30 évre van zárolva, tehát 1918-as születésit láthatok
> >> csak, későbbit nem.Köszi: Papné Tompa Andrea
> >> == == == == ==
> >> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >>
> >>
> _____________________________________________________________________________
> >> levelező lista honlap:
> >> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet [1]
> >> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu [2]
> > == == == == ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet [1]
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu [2]
>
>
> Links:
> ------
> [1] http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> [2] http://forum.csaladkutatas.hu
> [3] http://www.mukli.hu
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról