[Csaladtortenet 2] kérdés MACSE

Gyorgy Weber wegyor at gmail.com
2019. Dec. 28., Szo, 16:55:27 CET


Kedves László!



A Római Katolikus Egyház közel 2000 éves. Civil szerveződésként indult, s
alapítói határozott feladatokat kaptak. Még élt János, a legfiatalabb
apostol, a „szeretett gyermek”, amikor az emberi gyarlóság, kishitűség,
rövidlátás és fontoskodó hatalomvágy álcái mögé bújva megpróbálták
szétforgácsolni az Egyházat. A matuzsálemi kort megélt János (közel 100
évesen hunyt el) pedig az élete utolsó éveiben megírt, s utóbb „János
evangéliuma”-ként ismert könyvben nyújtott útmutatást az Egyház követőinek
ezekkel a támadásokkal szemben. Az Egyház védekezése (hitvédelemtan)
ellenére a későbbi évszázadokban (soha, ma különösen nem) sem szűnt meg ez
a belső önpusztító erő létezni, sikerült is jó néhány, s maradandó
szakadást elérniük. De az Egyház ma mégis él, és sokan önmagában ezt a
tényt hozzák fel annak bizonyságául, hogy Isten létezik. De ez most
mindegy, a lényeg, hogy az emberi gyarlóságok minden formája kitapintható
egy emberek által létrehozott szervezet-szövetség életében. Hozhattam volna
példának e tekintetben egyébként a szovjet szocialista köztársaságok
kommunista pártjának, vagy a sakkszövetségnek, vagy a magyar csellisták
országos érdekvédelmi szövetségének, stb. a példáját: ezek az erők
több-kevesebb kihatással, kisebb-nagyobb hatékonysággal, de minden
szervezet életét irányítják, vagy befolyásolják. A Macse is gyarló emberek
szövetsége. Nem tudom, hogy megéri-e a 2000 évet (aligha), de a
szétszakítására máris hatékony erőfeszítések történnek (első lépés:
kivisszük a tagsági életet egy másik szervezet fórumára).

Minél nagyobb egy szervezet, minél több a tagság, annál nehezebb a sikeres
fennmaradás legkisebb közös többszörösét megtalálnia az aktuális
vezetésnek. Ha már szervezet, akkor teljesen természetes, hogy egyfajta
tehetetlenség is jellemzi, hisz megvannak a saját korlátai. Egy (akár ha
jószándékú is) tag ezen korlátokat aztán könnyen láthatja a szervezet
továbbfejlődése szempontjából kritikus mértékűnek. Jelesül a macse alapító
tagok a korabeli technikai, anyagi és egyéb erőforrás-lehetőségeiket
felmérve létrehoztak egy szolgáltatást, amit önkéntes módon üzemeltetni
tudnak, mely végül egyfajta (talán tényleg kritizálható, ezt nem tudom)
formában segíti a tagság önkielégítési vágyait. Lehet, hogy ez a
szolgáltatás ma már nem a legmodernebb, elképzelhető, hogy technikailag
valóban nagyságrendekkel gyorsabban, méretében pedig nagyságrendekkel több
szolgáltatás nyújtható. De az önkéntes erők erőfeszítése ettől még
tiszteletre méltó, a munkájuk becsülendő! Lehet, hogy van olyan nézőpont,
ahonnan az eredményeik picinykének látszanak, de azért ezek valódi
erőfeszítések után létrejött valódi eredmények!!

Ha birtokában vagy a gyorsabb, pontosabb adatgyűjtésnek (ezt nem vitatom,
de be kell vallanom, hogy a bemutatott adatgyűjtési technikád engem nem
győzött meg, nem értettem meg, és ez akkor is így van, ha ez tisztán
tényleg csak az én fogyatékosságom), ha ismered a nagyságrendekkel több
szolgáltatás-nyújtás receptjét, akkor több út is rendelkezésedre áll ahhoz,
hogy tömegeket érj el a koncepcióddal.

1. Légy pozitívan aktív az egyesületben, és egyfelől a tagság oktatásával
nyisd fel a szemüket a modern adatgyűjtési technika módjáról. Vegyél példát
mondjuk Kónya Zsuzsáról, aki szabadidejét nem kímélve évek óta ingyenesen
járja az országot a saját képzési projektjével a macse rendezvényeken, és
oktatja az adatgyűjtés általa modernnek vélt formájára (települési
családkönyv létrehozásának lehetőségei számítógépes programokkal) a mindig
teltházas hallgatóságot! Ez a lehetőség neked is rendelkezésedre áll.
Másfelől vázold fel az egyesület vezetőségének a koncepciódat, győzd meg
őket arról, hogy értelmes és hasznos, amit te szeretnél. A demokratikus
szerveződés okán lehetőséged van a tagság meggyőzése útján magadat a
következő tisztújító közgyűlésen jelöltetni, és a vezetőségbe
beválasztatni, ahol szintén lehetőséged van érvekkel többséget - anyagi
forrást - szerezni az elképzeléseidnek.



Tévedés ne essék, én sem értek egyet a macse működésének jó néhány
szeletével, vagy nem értem egyes szolgáltatásait! Utóbbira példa az FS
Tools, ami bizonyára valami zseniális innováció, de engem nem tudott
megérinteni, előbbire pedig példa, hogy hosszú távon kifejezetten károsnak
tartom az anyakönyvek (irgalmatlan munkával járó, és persze páratlanul
hasznos) részleges indexelését, nekem meggyőződésem, hogy az anyakönyvek
minden adatát feldolgozó, az anyakönyvek kritikai kiadását jelentő
feldolgozást kellene végezni. De sem erőm, sem kedvem, sem lehetőségem, sem
szándékom nincs meggyőzni az egyesületet erről, de eszemben sincs
kritizálni, becsmérelni, lenézni sem az önkéntesek munkáját sem magukat az
önkénteseket, inkább én is segítem őket, ahogy tudom (hamarosan beküldök
egy nagyobb mennyiségű anyakönyvi adatot). A legkisebb közös többszörösbe
nálam belefér ez a kompromisszum: kigyűjtöm az általam kiválasztott
anyakönyv minden adatát excellbe, és a lebutított excell sablonban beküldöm
a macse-nak is.

Nem azt vitatom, hogy igazad van-e vagy nem. Elképzelhető, hogy igen, bár
én nem értettem meg a koncepciódat. Ha valóban olyan hatékony, ahogy
állítod, akkor arra biztatlak, hogy a te missziód ez legyen: a tagság
folyamatos képzése, hogy megértsék a jövő szavát, és a vezetőség értelmes
tájékoztatása, hogy mögéd álljanak! Ha már megtetted, de nem értették,
akkor próbálkozz ismét, és ismét és ismét. Esetleg más formában! Ha sem a
tagságot, sem a vezetőséget nem tudod meggyőzni, akkor vagy el kell
fogadnod, hogy nem tudsz velük dűlőre jutni, nem értik az idők szavát (bár
még ekkor is teljesen felesleges fafejű elmaradottnak tartani őket,
csak egyszerűen
azért, mert a járt úton szeretnének maradni), esetleg még sincs igazad, vagy

2. Alapíts egy civil szervezetet, ahol a koncepciód bizonyítására korlátlan
lehetőségek adódnak a kezdetekkor. Ha igazad van, néhány éven belül a macse
elsorvad, és a tagság nálad köt ki.

Én nem látok más utat. Most is sokan végeznek anyakönyvi adatgyűjtés. Ha
volna egy olyan technológia, amellyel hatékonyabban lehet ezt csinálni,
akkor még több önkéntes jelentkezőt lehetne bevonni ebbe az áldatlanul
monoton és unalmas melóba! Alig várják már, hogy legyen egy jobban működő
algoritmus erre!

De feleslegesnek érzem a levlistán a tagság-vezetőség hergelését. Az
egyesület abból él, hogy a tagság összeadja a tudását, szorgalmát, önkéntes
munkáját. Ez igenis érték, ehhez csatlakozni, ezt segíteni, ezzel
egyetérteni önkéntes döntés alapján lehet. A számokkal nem tudok
vitatkozni, a feldolgozott anyakönyvek statisztikája, s így az elérhető
nevek mennyisége megtalálható a macse honlapon, mindenki láthatja. Ha ez
valóban csak 5 000 000 név, akkor is sokkal több, mint bármely más hazai
genealógiai szervezet szolgáltatása, és ha sokkal kevesebb is, mint az FS
adatbázisa, de sokkal pontosabb annál, és ha csak alig 5 %-a az összes
feldolgozandó anyakönyvi adatnak, akkor ez számomra csak annyit jelez, hogy
van itt még feladat bőven, és nem azt, hogy ezt az eredményt negligáljam.
És szerintem - jobb híján - igenis jó szívvel ajánlható egy a magyar
nyelvet nehezen értő külföldi kutatónak a macse valóban páratlan
szolgáltatása! (A magyart kiválóan beszélő magyar kutatónak is.)

Mutass példát, gyűjts magad köré egy kis csoportot, akik hajlandóak és
képesek a koncepciód szerinti adatgyűjtésre, képezd ki őket, és ahogy
jönnek az eredményeid, úgy lesz egyre több mozgástered az egyesületen
belül. Addig azonban én tisztelettel hajlok meg az egyesületet létrehozó,
és ma is működtető önfeláldozás előtt. A személyek előtt is (köszönet érte)
és az eredményeik előtt is (hálás szívvel használom, és erőmtől telően
bővítem). Amíg számomra nem lesz jobb-több egy másik alternatíva, addig én
maradnék a macse mellett. Én még emlékszem az ügyeletek utáni
szabadnapjaimon végzett, és ebédszünettel megszakított levéltári anyakönyvi
lapozgatásokra, a koszos képernyős filmnézegetők sorbaállás utáni
használatának idejére. Ha ehhez képest egy (még ha mások által elavultnak
is vélt) macse keresőben egyre több adathoz férek hozzá az otthoni gépemen
szabadon, akkor ezt igenis fejlődésnek élem meg, és nem azon bosszankodom,
hogy milyen primitív a keresőablak felépítése (amit egyébként szakértelem
híján nem tudok megítélni, lehet, hogy tényleg az).

Csak arra szeretnék tehát rávilágítani, és ha lehet, nem indulatot
gerjeszteni Benned, hogy van itt feladat bőven, kívánom, hogy találd meg a
helyes és eredményes formát ehhez, mert nem vitás, hogy az összeadott
energiák legbecsesebbje az egyéni innováció. Nem annak örülnék tehát, ha
kiválva a macse-ból önállósodnál, hanem annak, ha a fejlődést célzó
ötleteid valóban előre vinnék a macse ügyét. De ehhez a szervezeti
kereteket tiszteletben kell tartani, hogy ha nem is 2000 évig, de minél
hosszabb ideig mi is fent maradhassunk! Szívesen olvasnám például a
következő Matrikulában az *„Alternatív adatgyűjtés a 21. századi
lehetőségek birtokában”* című cikkedet. Ha ezt a szerkesztők által elvárt
formában és érdekes-érthető-befogadható tartalommal meg tudod írni, akkor
máris egy lépéssel előrébb vagy, és ha ez a cikk akár csak egy tagunknak is
felnyitotta a szemét, akkor máris vállt vállnak vetve lehet a következő
lépésen gondolkodni. Te valami többet tudsz, vagy mást tudsz, mint a macse
tagság-vezetés. Ha nem találod meg a tálalás helyes formáját, akkor örökké
az elégedetlen kritikusok karanténjában rekedsz, ami - ha tényleg igazad
van - aligha lenne hasznos a közösségnek!

Sok sikert kívánok tehát, és érdeklődve figyelem, mire jutsz, de addig -
még ha igazad is van -  nincs értelme (különösen ezt a fórumot terhelve,
ezért itt be is fejezem a további eszmecserét) vitatkoznunk!

Tisztelettel:



gy.

Balog László <baloglaci at freemail.hu> ezt írta (időpont: 2019. dec. 28.,
Szo, 14:01):

> Kedves Gyuri !!
>
> HA nem n+1 darab egymással nem összekapcsolt adatbázisocskáról
> beszélhetnénk (jajj de boldog lennék) ....még igazad is lehetne.
> HA a mesterségesen/szándékosan/elriasztásként beépített gátak nem
> lennének....
> 300 darabos lekérdezési maximálás ----
> 10db-os  megjelenítéssel
> valószínűleg rengeteg munkával kigondolt alig áttekinthető megjelenítés,
> mintha a táblázatos forma soha nem létezett volna...
> Most sűrűn kérnék elnézést......Bárcsak meg kellene tennem.
> Így marad a rossz érzés egy olyan szolgáltatás miatt, ahol a szolgáltatási
> díj befizetése után a szolgáltató mindent akar, csak szolgáltatni nem.
>
> BL
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról