[Csaladtortenet 2] Kurucz-Pandits kérdés Fejér megyéből

Kövér Gáborné koverneildiko at hotmail.com
2020. Aug. 17., H, 20:41:14 CEST


Kedves Dani!
Nem tudom kaptál-e már segítséget juhász őseid kutatásában. Én is hasonló cipőben járok, még az is meglehet, hogy nagyon távoli rokonok vagyunk. Ugyanis az egyik anyai dédpapám nagyanyja Paudics Gertúd, aki 1750-ben Perkátán született, apja Paudics Márton, anyja Margit. Több testvére volt, fiúk is, mint Fülöp és Gergely (1853. Adony, akik ikrek voltak. Persze nem tudom, hogy felnőttek-e és megházasodta-e. Az én Gertrúd ősanyám Kleber Antalné lett, aki szintén juhász volt, a lányuk Anna, aki Major Andrásné volt. A Major család is juhász család volt Ráckeresztúron, de ők 1850-1853 között át költöztek Sződre, majd innen tovább Galgamácsa, Bogács, Egyek. A nagymamám már Egyeken született, Major Margit. Nagyon nehéz kutatni ezeket a vándorló családokat. Az én tippem, hogy figyelni kell a rokonok vándorlását is, néha a fiatalokkal mennek az idősebbek is, és ahol van keresztelés, néha van egy-két halott is. így bukkantam rá Kleber Anna halottijára, hogy a legidősebb lánya gyermekei keresztelési anyakönyveik mellett a halottikat is átnéztem. Ráckeresztúr és Sződ között Kajászószentpéteren találtam meg. A férje Galgamácsán halt meg. Galgamácsán házasodott a dédpapám, aki akkor sződi juhász volt. Ugyanakkor az előbb említett legidősebb lány Gödön lakott, milyen érdekes. A juhászok általában juhászcsaládokból nősültek. A dédpapám is juhász lányt vett el Galgamácsán, akik Nyitra vármegyéből jöttek Örkénybe majd Galgamácsára. Sokáig keresgéltem ennek a házaspárnak a házasságkötését Galgóc-Dejte-Nyitra anyakönyveiben és véletlenül megláttam hogy Ráckeresztúron házasodtak, felmentek Galgócra, majd 6 év után Örkénybe. Szóval vannak meglepetések. Sajnos a Major családdal én se haladok visszafelé az időben, mert 1800 körül megrekedtem. Túl sok Major van. Egy szónak is száz a vége: ne add fel, néha véletlenül rábukkansz, amikor valami mást keresel.
További jó kutatást kívánok
Ildikó

-----Original Message-----
From: csaladtortenet [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu] On Behalf Of Kurucz Dániel
Sent: Monday, August 3, 2020 8:00 PM
To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
Subject: [Csaladtortenet 2] Kurucz-Pandits kérdés Fejér megyéből

Kedves Kutatótársak! Köszönöm szépen, akik a legutóbb a Tóth-Nagy házaspár, valamint Bátsi Katalin halotti adatainak kutatásában segédkeztek, JNKSZ-megyéből. Nagy Katalint megtaláltam, a többit sajnos nem, de dolgozom rajta.Most ismét segítséget kérnék, hasonló ügyben, Apai ágamon az ük-ük-ük szüleim Kurucz Ferenc (juhász, kanászgazda) és Pandits/Paudits/Pajdits Franciska (sokféle változatban láttam már). Egyetlen adatot sem tudok hozzájuk kapcsolni. 8 gyermeket találtam hozzájuk, a legidősebb 1861.04.12. született Martonvásáron (neve György). A család ezután költözött Ráckeresztúrra, Aggszentpéterre és Felső-Besnyőre, majd megint vissza Martonvásárra és vissza (a gyermekek születésében be van jegyezve az akkori lakhely, a legtöbb gyermeket Ráckeresztúron jegyezték be.) Valaki tudna segíteni abban, hogy induljak el a kutatásukban? Se születési, se esketési, se halotti adataim nincsen hozzájuk. Legutolsó általam talált gyermekük 1878-ban született (András) Minden ötletet szívesen fogadok!Köszönöm előre is!Dani
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB _____________________________________________________________________________
levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról