[Csaladtortenet 2] Hunyadytól / névváltoztatások

Hunyady László hunyady.laszlo at macse.hu
2020. Már. 3., K, 13:43:33 CET


T. Kutatók!
Abban a reményben írom a levelet, hogy többeteket érdekel a 
névváltoztatások témája.
A MACSE névváltoztatási projektjének a vezetője Kövesdi István, 
társaival az ELTE-vel és a MNL-al közös projekt keretében a 
névváltoztatásokat a Helytartótanácstól 1932-ig feldolgozta. Ez a MACSE 
honlapján mindenki számára szabadon hozzáférhető.
https://macse.hu/society/nevvaltoztatasok.php
Közben a Belügyminisztériumból, az évtizedeken keresztül 
hozzáférhetetlen későbbi évekre vonatkozó névváltoztatási kartonok, 
átadásra kerültek a téma gondozójával egy aranyos levéltáros hölggyel 
együtt a MNL-ba. Korábban megkerestük a MNL-at azzal az ötlettel, hogy 
Egyesületünk az ELTE-vel  szívesen folytatná a kartonok feldolgozását 
akár az 50-es évekig. Érdemes lenne ezt a szálat vezetőségi szinten 
továbbvinni, bár nem lesz egyszerű a téma kényes volta miatt. Sajnos a 
legizgalmasabb 30-as évek névváltoztatási kartonjai eltűntek, pedig 
akkor volt a legtöbb névváltoztatás a zsidóüldözés, de a magyarosítás 
miatt is. Biztos vagyok benne, hogy valahol megvan, lehet, hogy 
Oroszországban a többi hadizsákmánnyal együtt?O:-)
üdv.
Hunyady László


2020. 02. 28. 6:33 keltezéssel, Marcsi H írta:
> Kedves Laci!
> En kutattam es kaptam valaszt a nevvaltozasra. Egy reszet a Bp Levéltarabol, ott masolatot kerhettem fizetes elleneben  (de olcso volt). A masikat a Belugybol. Itt elore kellett fizetni, es kervenyt kellett kiallitanom.  Postan kuldtek el.
> Vannak evek amik elvesztek, de azt megmodjak. Elobb erdeklodj a a Leveltarban a
>
> The National Archives of Hungary were created in 1756. They were first located in Pressburg. In 1784, they were transferred to Buda. Wikipedia <https://en.wikipedia.org/wiki/National_Archives_of_Hungary>
> Address <https://www.google.com/search?safe=active&client=firefox-b-1-d&sxsrf=ALeKk03VMf5qRjFrGgTDneyUAAuifjC5fA:1582867682016&q=national+archives+of+hungary+address&stick=H4sIAAAAAAAAAOPgE-LSz9U3MMnKTisx1JLNTrbSz8lPTizJzM-DM6wSU1KKUouLF7Gq5IEFEnMUEouSMzLLUosV8tMUMkrz0hOLKhWgygD0PABTVAAAAA&ludocid=7291488525860386681&sa=X&ved=2ahUKEwiD5pHPwfPnAhXVlXIEHegcAdUQ6BMwBXoECAMQJQ>: Budapest, Bécsikapu tér 2-4, 1014 Hungary
> Hours <https://www.google.com/search?safe=active&client=firefox-b-1-d&sxsrf=ALeKk03VMf5qRjFrGgTDneyUAAuifjC5fA:1582867682016&q=national+archives+of+hungary+hours&ludocid=7291488525860386681&sa=X&ved=2ahUKEwiD5pHPwfPnAhXVlXIEHegcAdUQ6BMwB3oECAMQOQ>: Closed ⋅ Opens 8:30AM
> Elérhetőségek
>
>
> Belügyminisztérium
>
>
> Székhely: 1051 Budapest, József Attila utca 2-4.
> Postai cím: 1903 Budapest, Pf.: 314.
> Telefonszám: +36-1-441-1000
> Fax: +36-1-441-1437
>
> BM Ügyfélszolgálat
>
> Ügyfélszolgálat elérhetőségei
> Telefon Kormányzati Ügyfélvonal <http://1818.hu/> 0-24 órában
> Magyarországról: 1818; Külföldről: +36 (1) 550-1858
> Chat indítása <http://webchat.opennet.hu/ugyfelvonal/?ref=kozig> (linkkel meghívandó chat- szoba)
> Epapír https://epapir.gov.hu/ <https://epapir.gov.hu/>
> Email ugyfelszolgalat at bm.gov.hu <mailto:ugyfelszolgalat at bm.gov.hu>
> Postacím BM Civilkapcsolati és Ügyfélszolgálati Osztály, 1903 Budapest Pf. 314.
> Személyes szerdán, 9.00-11.00 és 13.00-16.00 óra között a Bp., V. Nádor u. 2. szám alatt.
>
>
> Udv. Marcsi,
>
>
>
>   <https://support.google.com/websearch/answer/3338405>
> Phone <https://www.google.com/search?safe=active&client=firefox-b-1-d&sxsrf=ALeKk03VMf5qRjFrGgTDneyUAAuifjC5fA:1582867682016&q=national+archives+of+hungary+phone&ludocid=7291488525860386681&sa=X&ved=2ahUKEwiD5pHPwfPnAhXVlXIEHegcAdUQ6BMwCHoECAMQQQ>: +36 1 225 2843
>
>> On Feb 27, 2020, at 12:13 PM, Anna Gősiné Greguss <ggacs4 at gmail.com> wrote:
>>
>> Kedves László!
>> Az erre adott válaszok nem hiszem, hogy terhelnék a listát, mert az
>> örökbefogadási  és névváltoztatási dokumentumokkal kapcsolatos kérdésekre
>> adott válaszok tanulságosak lehetnek másoknak is.
>> Engem biztos érdekelne.
>> Üdv,
>> Anna
>>
>>
>> Gelei Judit <gelei.judit at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. febr. 27., Cs,
>> 17:11):
>>
>>> Hivatalból átirányítva.
>>>
>>> ---------- Forwarded message ---------
>>> Feladó: László Tarján <laszlo.tarjan at gmail.com>
>>> Date: 2020. febr. 27., Cs, 17:09
>>> Subject: [MACSE: 21579]
>>> To: <macse at googlegroups.com>
>>>
>>>
>>> Kedves Kutatótársak!
>>>
>>> Hosszú ideje nem tudok a családfám egyik oldalágán tovább haladni, egy kis
>>> segítséget kérek tőletek:
>>>
>>> 1.) Örökbefogadási kérdés
>>> Adott egy törvénytelen gyermek, aki 1897-ben születik Szfehérváron. A
>>> gyermek édesanyjáról a szülés előtt rengeteg dolgot ismerek, de utána
>>> semmit. Eltűnt, nyomtalanul: se a születési helyén, se Székesfehérváron, se
>>> a családtagjai lakhelyén nincs nyoma a továbbiakban (1906-ig vizsgálva). A
>>> családi legendák szerint meghalt. A gyermeket örökbefogadták, 1906-ban már
>>> biztosan az örökbefogadók nevelik saját gyermekükként. A kérdés az, hogy
>>> születhetett-e 1897 és 1906 között az örökbefogadásról dokumentum és vajon
>>> fennmaradhatott-e valahol? Találkozott bárki közületek ilyen esettel?
>>>
>>> 2.) Névváltoztatás
>>> A fenti gyermek 1914/1915 során névváltoztatási kérelmet adott be. A
>>> kérelem sorszáma ismert. A névváltoztatási igény és elfogadás szikár tényén
>>> túl fellelhető egyéb adat, pl. indoklás a névváltozás okáról? Kutatott már
>>> valaki névváltoztatási dokumentumokat? Mit tartalmaznak a fellelhető
>>> iratok?
>>>
>>> Kérem, a válaszokat magánban küldjétek meg, hogy a levelező listát ezzel ne
>>> terheljük feleslegesen.
>>>
>>> Segítségeteket előre is köszönöm!
>>>
>>> Üdv,
>>> Tarján Laci
>>>
>>> --
>>> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>>>
>>> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket
>>> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más
>>> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos
>>> leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára politikai,
>>> világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
>>> kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
>>> A lista címe: macse at googlegroups.com
>>> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
>>> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a
>>> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
>>> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a nyílt
>>> (bárki által elérhető):
>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet levelezőlistára
>>> várjuk.
>>>
>>   ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> _____________________________________________________________________________
>> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>    ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról