[Csaladtortenet 2] nemesség, ha érdekel valakit

2020. Nov. 18., Sze, 21:23:31 CET

jobbágy (lat. colonus, subditus, rusticus)

Gyűjtőfogalom, mely a *feudalizmus rendszerében mindazoknak megjelölésére
szolgált,* akiknek a társadalomban elfoglalt helyét alapvetően az határozta
meg, hogy *termelési-dologi jogaikat földesúri joghatóság szabályozta*, *s
ennek megfelelő alávetettségi viszonyban éltek*.  Tehát a jobbágy feudális
eredetéből fakadóan hűbéres is egyben! (A hűbéri rendszer nem zárja ki a
jobbágy nemesi voltát !). A jobbágy kifejezés a magyar nyelvben a jó
alapszóból származik és eredetileg a királyi főtisztségviselők és a
várispánságok katonáinak, a várjobbágyoknak elnevezése. *A Werbőczy István:
Tripartitum (Tripartitum opus iuris consuetudinarii inclyti regni
Hungariae”, magyarul: „Nemes Magyarország szokásjogának Hármaskönyve”)
kiadása után a jelentése megváltozik. * 3. kötet: Városi és jobbágyi jog,
és az 1514-es paraszttörvények. Innentől minden olyan nem nemes személy
értendő rajta, aki a földesúrral úrbéres viszonyban áll. Ebben az
értelemben használatos a latin subditus, mely általában alávetettet,
alattvalót jelent. Hasonló jelentése van a rusticus kifelezésnek is. A szó
társadalmi tartalma általában megegyezett a jobbágy terminus tágabb
értelmezésével. A rusticus magyar megfelelője, a szláv származású paraszt
szavunk a jobbágyrendszer megszűnése után (19. sz. közepe) is tovább él
mezőgazdasággal foglalkozó személy elnevezéseként. A jobbágynép,
jobbágytársadalom, jobbágyrendszer szintén a földesúri joghatóság alatt élő
egész népességet jelenti, a korábbi és jelenlegi szóhasználatban egyaránt.
Szűkebb értelemben csak azok jobbágyok, akik → jobbágytelekkel
rendelkeznek, azaz telkes jobbágyok (colonusok), ellentétben a →
zsellérekkel. – A jobbágyság rendszere Európa-szerte ismert volt.
Ny-Európában a római birodalom területén megszálló barbár népek nemzetségi
szabadjaiból és a római rabszolgákból ötvöződött egybe a 10–12. sz.
folyamán. A mo.-i jobbágyság nagy többségére nézve a honfoglaló magyarok
nemzetségi szabadjaiból és a Kárpát-medencében talált és leigázott szolga-,
rabszolgaelemekből kovácsolódott egységes rendi osztállyá a 13. sz.
közepétől a 14. sz. közepéig. A jobbágyság fennállásának egész idejében
mindenütt megkülönböztethető a szabad és a kötött jobbágy. A közöttük levő
különbség alapvetően abból adódott, hogy míg a szabad jobbágy csak a
földesúrtól használatra kapott, a jobbágytelek alapján függött és
teljesítette szolgáltatásait, addig a kötött jobbágy személyében, ingó és
ingatlan vagyona feletti rendelkezésében is szigorú korlátok között élt. A
Ny-európai országokban a feudális függés, mindenekelőtt a személyi
kötöttség enyhülése a 12–13. sz.-tól megfigyelhető. A Ny-európai jobbágyság
földesúri függésének ez a korai lazulása döntő mértékben annak tudható be,
hogy a földesurak saját gazdaságaikat (→ majorság) felszámolták,
birtokaikat szerződés mellett meghatározott vagy örök időre átengedték a
jobbágyoknak. Így alakulhatott ki már a 14–15. sz.-ra a személyében
teljesen szabad, árutermelő parasztság, mely az általa művelt föld után
pénzben adózó, leginkább haszonbérleti viszonynak nevezhető kapcsolatba
került földesurával. Mo.-on és K-Európában viszont az → örökös jobbágyság
(16–18. sz.), a jobbágyrend második felvirágzása a jobbágyság intézményét
fenntartotta egészen a 19. sz. közepéig. A jobbágyság vagyoni
differenciálódása már korán megindult. Vagyoni helyzetre való tekintet
nélkül egységes volt a jobbágyság abban, hogy társadalmi helyzetét,
„jobbágyi állapotát” örökölte, azaz generációról generációra beleszületett.
A mo.-i jobbágyság 14–15. sz.-dal kezdődő nagy társadalmi differenciálódása
eredményeként kialakult a zsellérség, amely a legfontosabb korabeli
termelőtényezővel, a földdel egyáltalán nem vagy csak nagyon korlátozott
mértékben rendelkezett. Így nagyon is indokolttá vált a szolgáltatások
megszabásában, a jogalkotásban stb. külön beszélni telkes jobbágyról és
házas vagy házatlan zsellérről. A mo.-i jobbágyság e hármas rétegződését és
a terminológia használatát a hivatalos jogalkotásba az → úrbérrendezés
során vezették be. A jobbágyság létfenntartását, adókötelezettségeinek
teljesítését elsősorban a földesúrtól használatra átengedett föld, a
jobbágytelek alapján és mértékében eszközölte. A mo.-i feudalizmus
termelési rendszerét mindvégig a telekszervezetre alapozott
jobbágygazdaságok jellemezték. A telek és az igaerővel való ellátottság
határozta meg alapvetően, sok esetben kizárólagosan a jobbágy gazdasági,
vagyoni állapotát, társadalmi státuszát. A szorosan vett telkiállományon
kívül a jobbágy rendelkezhetett még ún. telken kívüli állománnyal is,
lehettek birtokában majorsági jellegű földek. A földesúr, egyház, állam,
megye felé teljesített szolgáltatásainak alapja azonban a jobbágytelek
volt. Ez alól kivételt csak azok képeztek, akik nem úrbéres, hanem
szerződéses viszonyban álltak a földesúrral (→ kontraktualista, → taksa),
ill. akik nem jobbágytelken, hanem majorsági földön éltek és gazdálkodtak
(→ kuriális jobbágy). A jobbágyság intézményét a 19. sz. közepén a →
jobbágyfelszabadítás szüntette meg. (→ még: jobbágyköltözés, → köteles
jobbágy, → robot, → szabad menetelű jobbágy, → terményszolgáltatás) .

Várjobbágynak (latinul: iobagiones castri) hívták a Szent István-i
államszervezés idején a királyi vármegyék egyik katonaelemét, akik csak
hadiszolgálattal tartoztak a várbirtokból kapott szolgálati birtokukért, és
az ispán vezetésével vonultak hadba. Hasonló elemek voltak az egyházi
birtokok egyházi fegyveresei. Hozzájuk részben hasonló, de magasabb
jogállású réteget alkottak a megyei udvarbirtokokon élő saját kisbirtokos
királyi szerviensek, akik a király zászlaja alatt harcoltak. Ezek a rétegek
kiemelkedtek a munkával és szolgáltatással tartozó, legtöbbször szolga
állapotú várnépek és szolgálónépek közül. Eredetük a honfoglalás kori
harcos középréteg, ekkor is ők alkották a társadalom középrétegét, később
egy részükből alakult ki a magyar nemesség alsó rétege, a köznemesség,
másik része a jobbágyparasztság része lett, amelynek nevét is átadta.A
várjobbágyoknak nem volt az utódaikra szabadon örökíthető birtoka, hanem a
várbirtokból részesültek szolgálati birtokban, amit azonban leszármazottjuk
a szolgálattal együtt átvehetett. Nem az ispáni várban, hanem
várjobbágyfalvakban éltek, ahol a várnépek közül 2-5 család gondoskodott az
ellátásukról, ezért nekik termelőmunkát nem kellett végezniük, csak katonai
szolgálattal tartoztak, valamint jogállásuktól függően adózniuk kellett, de
ők is részesedtek a várnépek adóiból.Eredetük szerint két réteget
különböztethetünk meg közöttük. A felső réteg a valószínűleg még Géza
fejedelem által széttelepített törzsi-nemzetségi szervezet katonai
kíséretéből származott. Ők később szabad állapotukat Szent Istvánra
vezették vissza, ezért a Szent Király szabadjainak, fiainak, jobbágyainak
(liberi, filii, iobagiones Sancti Regis) is nevezték magukat, ami
faluneveikben is tükröződött (Szentkirályszabadja). Az ő falvaik lehettek a
magyar vagy a csatlakozott népek törzsi vagy népneveit viselő falvak is
mint a Nyék, Megyer, Jenő, Kér, Keszi, Kürt, Gyarmat, Tarján, Tolmács, Ság,
Varsány, Eszlár, Ladány, Besnyő, Kozár, Várkony, Oroszi, Horváti, Székely
stb.). Alsó rétegük a 11-12. század folyamán a várnépek közül szabadult fel
és lett keltjobbágyfiú (”iobagiones de canstrensibus excepti").
Kötelezettségeik között szerepelt az ispánnak nyújtandó szállás és ellátás
(descensus). A két réteg elkülönült egymástól, a felső réteg nemzetségekbe
szerveződve élt, a 13. századtól sorsuk különvált.A várjobbágyok szabadsága
– szemben az ún. közszabadsággal rendelkező királyi szerviensekkel – nem
volt teljes, mert a várszervezeten keresztül a király tulajdonosi hatalma
alá tartoztak. Szabad költözésüket például gátolta, hogy szolgálati
birtokukat nem adhatták vagy cserélhették el szabadon. Voltak közöttük
azonban olyanok, akik önként álltak be a várszervezetbe, bár volt kevés
saját birtokuk, de abból megélni nem tudtak. Ilyenkor ezekkel a birtokokkal
továbbra is önállóan rendelkeztek. Adomány vagy vásárlás útján is
szaporíthatták saját birtokaikat.Legfontosabb kötelezettségük a személyes
hadkötelezettség volt. A megyei hadsereg részét képzeték, az ispán vagy
hadnagya vezetésével vonultak hadba. Az ispán helyettesei, a várnagy, a
hadnagy és a „várbíró” és a várispánság egyéb tisztségviselői közülük
kerültek ki. Ők voltak a tizedekbe és századokba szervezett, katonai
tevékenységet vagy termelőmunkát végző várnépek tisztjei – tizedesei és
száznagyai. Segédkeztek az ispán közigazgatási és bírói tevékenységében,
elsősorban a várbirtokon.Eredetileg várnépek lehettek a szepesi
lándzsásnemesek, akiket korábban Gömör-őröknek hívtak, és talán a kabarok
közül származtak. Később valószínűleg mint keltjobbágyfiúk a várjobbágyok
alsó rétegébe emelkedtek. 1318-ban említik őket először „tízlándzsás”-ként
(nobiles sub decem lanceis constituti), azaz a prédiális nemesek közé
kerültek.A szent király szabadjainak többnyire sikerült bejutniuk az új
köznemességbe, szolgálati birtokukat örökbirtokká változtatva, zömükben
belőlük kerültek ki a kuriális nemesek. A keltjobbágyfiúk a prédiális
nemesség (nobilis praedialis) vagy a jobbágyság részei lettek.Ha egy
várjobbágyot a király a nemesek közé akart emelni, akkor első lépésként
mindig a közszabadsággal ajándékozta meg.

Babcsányi István <babciani at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. nov. 18.,
Sze, 17:15):

> Kedves Éva!
>
> Nemes jobbágyok valóban voltak, nemes zsellérek is, létező kategória. Tény
> hogy elég elég sok hülyeséget beírtak az anyakönyvekbe, de fogadjuk el,
> általában jobban jobban tudták mint most mi. :)
>
> Üdv
>
> B.I.
>
>
> -----Original Message-----
> From: csaladtortenet [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu] On
> Behalf Of Lengyel Attiláné
> Sent: Wednesday, November 18, 2020 1:29 PM
> To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> Subject: [Csaladtortenet 2] nemesség, ha érdekel valakit
>
> Az anyakönyvekben sokszor lehet az találni, hogy a nemes személy
> foglalkozásánál telkes, szolga sőt elég helytelenül jobbágy van
> feltüntetve.
>
>
>
> A MAGYAR HISTÓRIA nemrég megjelent számában Mária Terézia idejének
> tárgyalásánál (73.old.) a következő olvasható:
>
> "A MáriaTerézia-féle úrbérrendezés korában a hazai nemes családok egy
> tizedének voltak úrbéresei. A nemesség 42 százalékának nem volt nemesi
> birtoka, csak nemes levele, ők voltak az armalisták. Mások egyetlen telket
> mondhattak magukénak, amit maguk műveltek. Ők a kuriális nemesek.
> Jobbágyokkal általában nem rendelkeztek. Telkük szabad nemesi föld lévén
> korábban adómentességet élvezett, de a 16.sz. végétől az armális
> nemesekkel
> együtt Taxának nevezett hadiadó megfizetésére kötelezték.  A legszegényebb
> nemesek életmódja  többnyire paraszti volt .Mivel a török korban egész
> katonáskodó települések lakosai kaphattak nemességet, az 1720. évi
> összeírás
> kb. 1200 kuriális nemesi települést sorolt fel."
>
>
>
> Visszatérve az anyakönyvekre, csak annyit, hogy a jobbágy megnevezés
> mindenképpen egy összemosás a bejegyző részéről.
>
>
>
> Üdv: Lengyelné Éva
>
>
>
>
>
>
>
> --
> Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta.
> https://www.avast.com/antivirus
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> ____________________________________________________________________________
> _
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>