[Csaladtortenet 2] összetett segítségkérés

Gyorgy Weber wegyor at gmail.com
2023. Dec. 23., Szo, 11:39:33 CET


Kedves Kutatótársak!



A bogádi (Baranya vm.) egykori plébánia egykor volt plébánosait szedegetem
össze egy listába, mely a tervek szerint egy települési családkönyv része
lesz. A lista tartalmazza a 22 plébános + 7 adminisztrátor, valamint
szüleik nevét, a * és + akv-üket, felszentelésük idejét, szolgálati
helyeiket, beosztásukat, címeiket, temetésük helyét és idejét.

Nem kevés munkával, és az elérhető források aprólékos elemzésével szépen
előre is jutottam, mi több, új adattal fogok hozzájárulni a regionális
egyháztörténethez, de még nem 100%-os az eredmény. Azt remélem, hogy ezt a
néhány %-ot tőletek megkaphatom karácsonyi ajándékként. Az esetleges
találatoknak nagyon fontos a pontos forrásmegjelölése! (Nem elég egy web
link!)

Elsősorban van néhány halotti akv, amit már egyedül csak az FS-n van
reményem megtalálni – amit viszont nem tudok használni. Hiába, próbáltam,
Kónya Zsuzsi videóit és előadásait is igyekezettel néztem, de nekem nem
megy. A varázsujjú kollégáknak talán csak néhány kattintás ...! Tudom, hogy
van, ahol reménytelen (1683-as * akv aligha lesz meg), máshol a tiltott
idők szólnak közbe, de a többinél lehet remény. Sajnos van Pest megyei
kérdés is, ami nincs fent az FS-n, itt a budapesti levéltárba járóktól
remélek segítséget!

A Pécsi Egyházmegyei Levéltárban őrzött iratok találatai már megvannak, így
az összes sematizmust, Brüsztlét, Historia Domust, Canonica visitatiókat,
szemináriumi jelentkezési adatlapokat, valamint az egyébként jó sok hibát
tartalmazó Magyar Katolikus Lexikont és a mindenre jó gúgli találatait mind
ismerem.

Keresem tehát

1. Draksics János Márk ** akv-ét, és életútjából bármilyen egyéb adatot *azon
kívül, hogy 1750. 05. 02-án Bonyhádon 67 évesen meghalt. Ő 1718-től teveli,
(1724-27 között Fejér vármegyében tartózkodott), 1727-29 között bogádi,
1727-1734 között bonyhádi, 1740-1743 között dunaszekcsői plébános.
Születési adatain kívül kérdés, hogy mit csinált Fejér vármegyében, és
miért Bonyhádon hunyt el, ha halála idején dunaszekcsői plébános volt?

2. Juren (vagy Furen) Márton **akv-ét.* +1777. 03. 02-án Bogádon, eszerint
*1719-ben. Berényi Zsigmond püspök rendelkezése alapján Görögországban
tanult spekulatív teológiát. Innen hazatérve 1743-től a Pécsi
Székesegyházban káplán, 1745-77 között bogádi plébános. A mai kánon őt
tartja – szerintem tévesen – a török utáni idők első bogádi plébánosának.
Szüleiről Brüsztle is csak ennyit hoz: *„Martinus Juren, filius Kanizsanus”*.
Na de több mint 10 Kanizsa nevű település van – ha ez településre utal!

3. Kozma Bálint * akv-ét. Ő 1780. 01. 30-án született Páli-ban (Sopron
vm.), de az 1762-1827 közötti *akv-ek nincsenek fent *az FS-n: hiányoznak,
vagy máshol anyakönyvezték a települést ekkor, vagy béna vagyok*?

5. Bakonyi András. *Hiányzik minden genealógiai adata. *Ferences szerzetes,
1845-ben a rövid interregnum idején bogádi adminisztrátor. Az új plébános
érkezésével visszatért a rendbe. 1837-től kiérdemesült majd állományon
felül hitszónok, 1853-ban a ferences rend pécsi konventjében spirituális.
Az 1855-ös sematizmusban (ill. a későbbiekben) már nem szerepel. 1853-62
között nem találtam meg a halálát a Pécs-Belvárosi, Pécs-Budai Külvárosi,
Pécs-Székesegyházi, Pécs-Szigeti Külvárosi +akv-ekben. Különösen arra
számítottam, hogy a Pécs-Szigeti Külváros anyakönyvében lesz, mert ez a
ferencesek által fenntartott plébánia volt, s Bakonyi a rend pécsi
konventjében működött évtizedekig!

7. Horváth László. Ő Alsólendván született 1756. 06. 16-án, de *az FS-n nem
sikerült megtalálnom*.

8. Radnics Márton 1740. 11. 09-én született Tökölön (Pest vm., Csepel
sziget). *Keresem a születési akv-ét!*

12. Takács Alajos János Szaniszló. Ő 1845. 05. 27-én született Kutjevo-ban
(Pozsega-Szlavónia vm.), és *nem tudom az anyja családnevét* kiolvasni. Itt
van: Croatia, Kutjevo - Church records, filmszám 1419149, DGS 5482212,
képszám 459/585.
https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:3QS7-L99C-L4RZ?i=458&cc=2040054&cat=701985

14. Plesz *Sándor* György Antal. Ő 1830. 02. 23-án született
Őrszentmiklóson (ma Őrbottyán, Pest vm.). Családneve 1848-tól Rónay. *Nincs
meg a halotti akv-e*. 1897. 11. 10-én hunyt el bogádi plébánosként, de
halálát nem találtam meg sem a bogádi, sem egyik pécsi plébánia + akv-ében
sem! Segíthet a keresésben a rövid életútja: Teológiát a bécsi Pázmáneumban
tanult, az 1853-as felszentelését követően 1855-58-ban himesházai káplán,
1867-től a pécsi kisszemináriumban spirituális, 1876-91 mohácsi kerületi
esperes és Mohács-Belvárosi plébános (itt sincs a + akv-e), 1883-tól Szent
Miklósról nevezett székesfehérvári (egyházmegyén kívüli) prépost, tb. apát,
1891-1897 között bogádi plébános.

16. Bődy István József Lajos. Az FS-ről ismert polgári halotti akv-e
szerint Pécs, Garai u. 1. sz. alatt hunyt el 1915. 07. 13-án, ez a városi
közkórház a mai Kórház téren, amit a Pécs-Budai Külvárosi plébánia
(Ferencesek) anyakönyvezett. De nincs a halála sem itt, sem egyetlen másik
pécsi plébánia anyakönyvében sem. A Pécsi Köztemető on-line adatbázisában
nem szerepel. Lehetetlen, hogy papként ne kapott volna egyházi temetést: de
akkor hol van a felekezeti akv-e? És hová temették?



Minden kedves kutatótársnak boldog ünnepet, békés készülődést, jó
egészséget és sikeres kutatást kíván köszönettel:

gy.


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról