AW: [Csaladtortenet 2] Keresztelés

_R-Istvan-Mögling(eu) R.Istvan.moegling at rakovszky.eu
2011. Dec. 7., Sze, 16:13:32 CET


Kedves Éva!
Arra émlékszem én is, hogyakkor "bűn" volt más vallás istentiszteletére menni.
Ma pedig a pápa is részt vesz ökumenikus istentiszteleteken.
Ami a leresztelést illeti, az volt az előírás, hogy a betegeskedő gyereket minnél korábban meg kell keresztelni.
Ez annyira megy, hogy ahhoz pap se kell. Sőt, ha jól tudom az sem kell, hogy az illető keresztény legyen ha tudja mit kell mondani és szándékában kereszténynek kereszteli.
Így igenis előfordulhatott, hogy ha a szülők attól féltek, hogy a gyerek meghal mielőtt a távolabb levő katolikus papot elérik, de ott volt helyben egy református tiszteletes, akkor azt kérték meg, hogy ő kereszteljen.
Azt se felejtsd el, hogy csak egy keresztségs van. Ez felekezetektől független. Ezért is nem keresztelnek ujra, ha valaki az egyikből átlép a másikba.
Így nem lehet kizárni, hogy egy katolikus a református anyakönyvbe van bejegyezve.
De az is lehetséges, hogy a közösséga bejegyzések számára a születés/illetékesség helyét fontosabbnak tartotta mint a vallást, így akkor a bejegyzés mellet ott van a vallás is, ha az nem egyezik az anyakönyvet vezető egyházéval.
Azt hiszem az egyetlen amit ki lehet zárni, az az állami anyakönyvekbe való bejegyzés 1890 előtt. (azért nem 1896, mert stréberek mindig lehettek, akik még a törvény elfogadása, sőt tárgyalása előtt bevezették az "állami" anyakönyvet.)

Üdv.
István

If something is worth doing, it is worth doing it well.

Strive for excellence, not for perfection.
But be aware of the supporters of mediocrity. 
They will attack you because they are afraid of excellence in any form.

Ha valamit érdemes csinálni, érdemes azt jól csinálni.

- * -  A IV. Családkutatói Találkozó elöadásainak elérhetösége: www.rakovszky.net - * -

- * -  A Rakovszky család honlapja / Web-site of the family Rakovszky / Website der Familie Rakovszky:    www.rakovszky.eu    - * -


-----Ursprüngliche Nachricht-----
Von: csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu [mailto:csaladtortenet-bounces at levlista.theka.hu]Im Auftrag von Adorján Éva
Gesendet: Mittwoch, 2011 Dezember 7 15:11
An: csaladtortenet
Betreff: [Csaladtortenet 2] Keresztelés


Kedves Levelezőtársak!Köszönöm mindenki válaszát.Én is vegyes vallású családból származom. Édesapám katolikus, édesanyám evangelikus , anyai nagyszüleim református és evangelikus vallásúak voltak, mi gyerekek katolikusok lettünk. Igy a családfa kutatása  során volt alkalmam megísmerni az eltérő vallásúak házassági és keresztelési hagyományait, szokásait. Azt azonban nehezen tudtam és tudom elképzelni, hogy egy katolikust  református lelkész keresztelt.Gondoltam, hátha valaki mégis ismer ilyen rendkivüli esetet.Én még az 1950-es években is úgy tanultam hittanórán, hogy bűn más vallásúak istentiszteletén részt venni. Meg is gyóntam szépen mikor a református nagyszüleimnél töltött idő alatt református istentiszteleten voltam. Úgy gondolom az 1800-as évek első felében ez még szigorúbb lehetett.De nagyon szeretném megtalálni Adorján őseimet, akik Vas megyéből származnak. A keresett ősapám is Adorján nevű, házassági levelén katolikusként szerepel, gyermekeik is mind katolikusok lettek.Az eddig fellelt őseim Szombathely környéki kis falvakban éltek, valószinű leszármazottai azon székely eredetű családoknak , akiket a kalandozásokat lezáró ausburgi vereség után a nyugati határvidék védelmére ide telepítettek.Károly Róbert 1327-ben a még maradt őröket négy őrfaluba, többek között Felsőőr-re / ma Oberwart/  gyüjtette össze. Egy részük nemességet kapott. Az 1582-ben adományt kapott családok között szerepel az Adorján név is. A családfa kutatása során 13 Szombathely környéki falu anyakönyveit néztem át mikrofilmen, a levéltárban. Reménykedtem, hátha a mormon adatok alapján kiegészíthetem ismereteimet, vagy rájöhetek, hogy valami elkerülte a figyelmemet.Bízom benne, hogy kitartó kutatásom végül  eredményt hoz.  Elmentünk Felsőőrre is, ahol a magyar származású református lelkész nagyon segitőkész  volt, megtudtuk, ma is több Adorján nevű család él ott, igaz egyrészük már nem beszéli a magyar nyelvet.Ha valaki tud segíteni nagyon megköszönöm. Régebben a család neve Odorján formában is szerepelt az anyakönyvekben.Az örökbefogadás, mint lehetőség, új ötlet számomra, valószinű ezt a lehetőséget is kikutatom. Ehhez ismételten ki kell kérnem a mikrófilmeket, szerencsére helyben van levéltár, ahol kutathatok.ÜdvözlettelA Éva
_______________________________________________
_______________________________________________
családtörténet levelező lista: csaladtortenet at levlista.theka.hu
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
MaCsE lista: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról