[Csaladtortenet 2] házassági szokás/jog

Németh József nemethjozsef10 at freemail.hu
2012. Jan. 3., K, 21:25:53 CET


Kedves Pista!Ezt nagyon korrektül leírtad, köszönöm a többiek nevében is.Ez az elhálás is érthető, és így érthető a leányrablás szokása is. Mert ugye ha a szülők nem akarták, ha karakán srác volt a legény, szülői beleegyezés nélkül is tudott házasodni.NJ

""Dr. Balás István"" <balpista at balpista.hu> írta:
>Kedves Mindenki!
>
>Az egyházi házasságkötés, mint szertartás viszonylag későn, csak a 
>XI-XII. század folyamán jelent meg. Ezt megelőzően a jegyesek 
>együtthálása önmagában - külön házasságkötési ceremónia nélkül - is 
>házasságot eredményezett.
>Először a XI-XII. században terjedt el az a szokás, hogy a házasulandók 
>bejelentették a papnak szándékukat, s kérték annak megáldását. A pap 
>pedig a feleket - olykor a templomban - megáldotta. Kálmán királyunk 
>idején a nemzeti zsinatunk (1116) ezt a szokást már követendőnek 
>nyilvánította.
>Először azonban a tridenti zsinat (1545-1563) írta elő a házasság 
>érvényességi kellékeként a pap és két tanú jelenlétét az eskü során. 
>Addig továbbra is élt a régi szokás: a jegyesek együtthálása önmagában - 
>külön házasságkötési ceremónia nélkül - is házasságot eredményezett.
>Ugyancsak a XVI. századtól vált szokássá a házasságkötési akadályok - 
>pl. szükséges életkor (fiúknál 14. év, lányoknál 12. év) hiánya, 
>házaséletre való képtelenség, vérrokonság, a keresztség vagy bérmálás 
>folytán létrejött lelki rokonság, sógorság, a férfi coelibátusi 
>fogadalma, az eltérő vallás stb. - kiderülése érdekében a házasságkötési 
>szándék három vasárnapon történő kihirdetése.
>
>BalásPista
>_______________________________________________
>_______________________________________________
>családtörténet levelező lista: csaladtortenet at levlista.theka.hu
>http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>MaCsE lista: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu 


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról