[Csaladtortenet 2] Névváltozás

[Hirschler András]

A sok érdekes hozzászólás kiegészítéseképpen idézem az 1930-as években
megjelent Zsidó Lexikon vonatkozó szócikkét:

Magyar családnevek. Az az általánosan elterjedt hiedelem, hogy a magyar
zsidók csak a legújabb kor küszöbén vettek fel családneveket, akkor sem
önként, hanem az uralkodó rendeletének nyomása alatt, nem felel meg a
történelmi igazságnak. Históriai dokumentumok alapján kimutatható, hogy még
ma is élő sok magyar zsidó család már évszázadokkal ezelőtt viselte mindmáig
megmaradt családnevét, sőt sok család évszázados magyar nevet örökölt.
Magyar vezetéknevet már olyan korban viselt sok zsidó család, mikor a
keresztény jobbágyoknak jóformán más mint patronymikon még nem is járt.
Legrégibb keletű a Farkas név, amelyet 1263. egy vasvári zsidó család
viselt. 1350-ben élt egy Hosszú nevű zsidó család. Igen régi az Oroszlán és
Nyúl családnév is a magyar zsidóságban. A XVI. sz.-ból ismerünk Cseh Jakab,
Gazdag Jakab, Fekete József, Kis Salamon és Nagy Izrael nevű zsidókat, akik
nevüket vezetéknévül hagyták utódaikra. Az 1780-ból eredő conscripciós
íveken, amelyek a családnevek fölvételére vonatkozó császári rendelet
végrehajtásának alapjául szolgáltak, a következő magyar neveket találjuk:
Bárány Ábrahám, Csonka Izsák, Horpács Mózes, Jónap Éliás, Kohányi Simon,
Kossuth Izsák, Kosztolányi Salamon, Lengyel Jakab, Lőrincz Jakab, Lukács
Izsák, Mázos Mózes, Szarvas János, Varga Simon. (V. ö. Mandel Bernát <A
zsidók családneveiről> c. tanulmányával az Egyenlőségnek 1909 jan. 17., jan.
24., febr. 7., márc. 7. és márc. 14. megjelent számaiban.) Á császári
rendelet végrehajtói ezeket az ősi neveket tudomásul vették, további
viselésüket megengedték és amennyiben egyik-másik család azóta ki nem halt,
a magyar nevek tovább öröklődtek. 1780 után jó hatvan évig a német név
dominált a magyar zsidók között. A szabadságharc idején és az azt megelőző
években a zsidó hazafiasság is megtörte az osztrák kényszert és sok zsidó
magyar nevet vett fel az általános felbuzdulás hatása alatt. A Helfy, Zerffy
és a Rózsavölgyi nevek is ebből az időből származnak. A Bach-korszak
természetesen a zsidók között is megakasztotta a magyarosodást, de csak a
névben való megmagyarosodást akadályozhatta meg és az általános hangulat jó
magyarokat nevelt a németnevű zsidókból. Az emancipáció aztán új korszakot
nyitott és a múlt század utolsó negyedében már semmi sem háborította meg a
magyar zsidókat abban a törekvésükben, hogy magyarságuk mellett német nevük
feladásával is demonstrálhassanak. Az egész vonalon megindult a
névmagyarosítás és leginkább a zsidók fejtettek ki ebben példaadó buzgalmat.
A magyar társadalom hosszú ideig jó szívvel fogadta a névmagyarosító
áramlatot, már azért is, mert igazolta a magyar kulturbefolyás felsőbbségét
és elősegítette az asszimilációt. Később féltékenységet támasztott a magyar
név varázsába vetett bizalom, lassan-lassan elhomályosult és a zsidók inkább
gúnyt, mint elismerést arattak a névmagyarosítással. De minthogy a zsidók a
törvényre támaszkodhattak, tovább éltek a törvényben gyökerező
lehetőségekkel és nem álltak el ezután sem attól a joguktól, hogy a nevüket
megmagyarosíthassák. A névmagyarosító mozgalom szembeszállt a gúnnyal és a
forradalomig állandó növekedést mutat. Nem a magyar zsidók akaratán múlt,
hogy nem takaríthatták ki véglegesen maguk közül a német neveket. A
forradalom és ellenforradalom után új áramlatok jöttek és ezek nem kedveztek
a magyarosító törekvéseknek. A névmagyarosítás a zsidók hibáján kívül a
magyar zsidóságban hirtelen abbamaradt és már csak elvétve fordul elő
egy-egy magyarosítás, mert ezt már csupán kitüntetésképpen engedélyezi a
kormányzat.

üdv. Hirschler András