[Csaladtortenet 2] első polgári házasság

József Németh jozsefnemeth424 at gmail.com
2013. Már. 8., P, 08:52:23 CET


Utána néztem. Valami fals a korabeli cikkben, ugyanis Szombathelyen az első
polgári házasságot 1895. október 29-én kötötték, Bazsó Ferenc r.k. herényi
földműves és Polovics Anna rk. szhelyi lakos. A másodikat pedig november
2-án Propper Béla izraelita színész (*Ópály, Szatmár) és Friedmann Nache
izraelita magánzó (*Beregszász). És az anyakönyvvezető neve sem stimmel!
A lakosok hovatartozásából kiindulva az a toronyi anyakönyvvezető előtt
történhetett, de az sajnos csak 1900-tól van fent a mormonoknál, így nem
tudtam megnézni.
NJ

2013. március 8. 8:08 József Németh írta, <jozsefnemeth424 at gmail.com>:

> Nem lehetetlen, hogy valamelyik Németh a felmenőim közé tartozott :-)
> Az illetlen megjelenésnek esetleg az is oka lehetett, hogy az egyházak
> élénken tiltakoztak az állami anyakönyvezés bevezetése ellen, erre
> vonatkozó bejegyzések szép számmal olvashatóak anyakönyvekben is, gondolom
> templomi prédikációkba is belefoglalták, így a köznép is tisztában volt
> vele. (A tiltakozás ideológiai oka a házasság esetében az volt, hogy
> frigyet csak Isten színe előtt lehet megkötni, nem pedig egy állami
> tisztviselő előtt. "Amit Isten összekötött, azt ember szét nem
> választhatja." És meg sem kötheti. Születés és halál esetében más volt a
> helyzet, mert azt csak bejelenteni kellett, nem kötötték "szertartáshoz".)
> Így ez a pár valószínűleg csak szükséges kellemetlenségnek fogta fel a
> polgári házasságot, amiről akkor még azt sem tudták eszik-e vagy isszák.
> Fogadom, hogy másnap, vagy még aznap délután átöltözve, kiglancolva
> elmentek a templomba. A kosárka teljesen érthető, mert ha már bementek
> Szombathelyre, kinéztek a hetipiacra is.
> Köszönjük amúgy a sztorit, érdekes.
> NJ
>
> 2013. március 7. 21:44 Marton Éva írta, <kingadalma at citromail.hu>:
>
>  Kedves Listatársak
>>
>> Egy 2010-es blog beírásban találtam
>> Csupán érdekességként csatolom.
>>
>> Bauszné Éva
>> "
>> Az elsô polgári esküvô Szombathelyen
>> .„Addig,  míg az újság ingerével bír, a közönség nagy érdeklôdéssel
>> viseltetik  minden mozzanat iránt, melyet az úgynevezett »új rend«
>> felszínre hoz.  Érdeklôdik nevezetesen az iránt, hogy kik az elsô házasuló
>> párok,  nemkülönben az egyszerû szertartás minden egyes részlete iránt” –
>>  harangozta be 1895-ben az elsô polgári házasságokról szóló anyagot a
>>  Vasvármegye zsurnalisztája, aki aztán valóban egészen életszerû,
>>  hangulatos tudósítást közölt a lapban. A  Szombathely-vidéki
>> anyakönyvvezetôi hivatalban Eigner Adolf állami  anyakönyvvezetô máris
>> rendhagyó esketésnek volt résztvevôje, hiszen  „elôször két házaspár lépett
>> ott frigyre, mire lehetôleg alkalmat adott  azon körülmény, hogy az elsô
>> pár menyasszonya és a 2-ik pár vôlegénye  édes testvére”. Az esemény a
>> forgatókönyvnek megfelelôen zajlott le,  semmi extra esemény nem zavarta
>> meg az egybegyûlteket. Az elsô pár,  Szabó Sándor toronyi gépészkovács és
>> Németh Terézia dozmati születésû  hajadon tehát örök hûséget fogadott
>> Eigner Adolf elôtt, aki „a helyzet  komolyságához méltóan, elegáns fekete
>> díszmagyart öltött s kalpaggal,  mentével és kardosan megjelenve, nemzeti
>> szinü vállszalagjával”  rendkívül kedvezô benyomást keltett. Igen ám, de a
>> második párral már  komolyabb probléma volt! A vôlegény, Németh György
>> ondódi asztalossegéd  és a menyasszony, Nunkovics Katalin séi hajadon
>> „külsô megjelenése  általános megütközést, valóságos botrányt keltett a
>> közönségben”. A  szerzô egészen részletes leírást tett közzé az újságban: „
>> A vôlegény  kopott tarka bekecsben és sáros csizmában jött, úgy a mint a
>> szegényes  iparos a kurtakocsmába szokott belépni. A menyasszony pedig oly
>>  szutykos, ronda toalettben, minôben egy jómódú iparos leánya restell még
>>  az utczán is mutatkozni”. A  derék anyakönyvvezetô meghökkent a
>> látványtól, pláne akkor, amikor  jobban szemügyre vette a séi hajadon
>> öltözékét. „Fején fekete kendô,  vállán egy sötétvörös avult téli
>> nagykendô, ócska fakószinü  alsószoknyával és egy oly piszkos, gyürött
>> köténnyel, mintha egyenesen a  mosóteknô mellôl érkezett volna”. Ráadásul a
>> kezdôben egy „kézikosarat  is hozott magával”.  Eigner Adolf felettébb
>> felháborodott, és így szólt Katalinhoz: „Azt a  kosarat tessék künn hagyni,
>> mert a hova belép, az egy magyar királyi  állami hivatal s nem a
>> zsibvásár”. Az anyakönyvvezetô nem tudta leplezni  felháborodását, s miután
>> kimondta György és Katalin a boldogító igent,  újra megkapták a magukét…
>> „Mielôtt önöket elbocsátanám, megütközésemet kell kifejeznem azon illetlen
>>  magaviselet felett, melyet önök az államhatalom irányában  tanusítottak”.
>> Aztán negyven esztendôvel késôbb, 1935-ben már egy  összefoglaló írás
>> jelent meg a Nyugatmagyarországban. Érdekességként  megemlítette a szerzô,
>> hogy míg korábban a hölgyek „valósággal  megszégyenítésnek tartották, hogy
>> nevüket kifüggesszék a hirdetô  táblára”, addig ma „a legnagyobb érdeklôdés
>> elôterében áll ez a  hirdetôtábla a városháza elôtt, ahol nap-nap után a
>> kíváncsiak egész  sokasága fordul meg böngészni, hogy kik a
>> házasulandók”.Az  anyakönyvekbôl az is kiderült, hogy a legkevesebben (25
>> pár) a  bevezetés évében, 1895-ben házasodtak össze Szombathelyen, a
>> legtöbben  pedig 1919- ben, amikor is 505 ifjú pár mondta ki a boldogító
>> igent a  hivatalban.
>>
>>   ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>
>> _____________________________________________________________________________
>> levelező lista honlap:
>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>
>
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról