[Csaladtortenet 2] Családfák nyilvántartása, küldése

Éva Adorján adeva40 at gmail.com
2013. Okt. 21., H, 14:02:11 CEST


Kedves Listatársak!

Érdeklődve olvastam a tegnapi listán a családi adatok közzétételével,
programba írásával kapcsolatos eszmecserét.

Én megküldtem az általam összegyűjtött családfák adatait a MACSE
adatbázisába, bárcsak pártoló tag vagyok.
Gondolkodtam és mérlegeltem a küldés előtt, bennem is felmerültek olyan
aggodalmak amelyeket mások is megfogalmaztak  / lelopják az adatokat,
másoknak értékesítik, stb /. Aztán felülbíráltam aggodalmaimat és a közlés
mellett döntöttem. Tettem ezt azért is, mert úgy gondoltam 10 éves
munkámnak talán mások is hasznát vehetik, nem veszik kárba, ha az utánam
következőket nem érdekli, vagy nem érnek rá foglalkozni vele.
 Az adatokat elsősorban nekik gyűjtöttem, nekem maga a kutatás öröme és
izgalma is nagy élményt jelentett.
 Nem elsősorban a személyek neve, születési és halálozási adatai voltak a
legfontosabb számomra, hanem az életútjuk megismerése, és annak behelyezése
a történelem viharaiba, az életútak és történelem kapcsolatának
megismerése.
 Úgy látom a gyerekeimet és az unokáimai is főleg ezek megismerése érdekli
jobban, erről szól az az összefoglaló is amit eddig megírtam.

Az adatokat kezdetben magam által készített táblázatokba és külön
dossziékba rendeztem. Aztán én is "ráfanyalodtam"  a számítógépes
programra, kettőre is, mert az elsőből nem lehetett gedcom formában
adatokat exportálni.
Döntésemet nem bántam meg, mert az adathalmazom sokkal áttekinthetőbb lett,
és újabb összefüggésekre is rátaláltam. Igaz, hogy az első 250 adatom a
kezdeti tapasztalatlanságom miatt felkerült az internetre / több már nem
kerülhet fel, csak ha a fizetős verziót használnám/ , de ez számomra semmi
kellemetlenséget nem okozott, hisz ezek csak rész adatok, sok hasznát nem
vehetik azok akik ezt megtalálják.
Kapok időnként egy- két  közlést, hogy valaki hozzá tudna kapcsolni az ő
családfájához , ezekre úgy döntöttem nem reagálok, de érdeklődéssel
olvasom, hogy esetleges távoli rokonaim a világ mely tájára vetődtek.
A megküldött adatokat a szüleim és a férjem szüleinek adataival indítottam,
úgy gondolom ezeket már nehezebb a ma élőkhöz kapcsolni. Házi  használatra
azonban  a fiatalabbak is felkerültek a családfára.

Természetesen aki az adatokat könyv formában szeretné kiadni, vagy
munkájából "profitot " szeretne kapni azt is megértem. Nekem már ilyen
ambícióim nincsenek, aktív munkám után megkaptam azokat az elismeréseket
amelyekre vágytam, a családfa kutatás számomra már csak örömforrás.

Elnézést a kicsit személyesre sikerült soraimért.

Üdv. A Éva


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról