[Csaladtortenet 2] Relytély a XIX században? Bigámia?

Temesvári Jenő jeno.temesvari at chello.hu
2013. Okt. 23., Sze, 11:13:44 CEST


Kedves Listatársak!
Hasonló az én gondom is. Tringer János dédapám feleségül veszi Kikli 
(Kikhli, Glikli, ahány ak. annyi variáció) Erzsébetet valamikor az 1860-as 
években. Születik két lányuk 1867-ben, ill.1870-ben .Ekkor még Czecze-n 
(Fejér megye) élnek. Apjuk anyjuk Tringer Joannes (szabó)-Kikli Erse(bet). 
És itt jön a "csavar". Ugyanezen Tringer János szabó Mihali (Mihályi itt is 
eltérőek a bejegyzések) Erzsébettel kötött házasságából 1877. január 11-én 
törvényes bejegyzéssel Nagyszokolyban (Tolna megye) megszületik nagyapám, 
aki szintén a Tringer János nevet kapja apja után az evang. ak. tanusága 
szerint. (ha törvénytelen lett volna, bizonyára anyja családnevén 
keresztelik Mihali-nak és nem Tringernek.
Azt gondolná az ember, hogy "sima ügy": Kikli Erzsébet elhunyt, tehát 
Tringer János másodszor is megnősül, ami logikus lépés, hiszen ott van a két 
kislánya első házasságából, akiknek anya kell.
És itt jön a "bombaként ható" meglepetés számomra: egyik tagtársunk 
megtalálta Kikli Erzsébet halotti ak.- bejegyzését
(latinos társainktól kértem is ebben segítséget halálokát illetően) 1884. 
junius 27-én szintén a nagyszokolyi anyakönyvben.
Nagyszokoly nem egy metropolis ma sem, a 19. sz.-ban sem volt az. Kizártnak 
tűnik, hogy egyazon időben egy kis faluban két Tringer János éljen, akiknek 
szabó a mestersége. Nem tudom létezett-e akkor törvényes válás (Kikli 
Erzsébet r. kath.-nak lett keresztelve, és így is halt meg, tehát nem 
váltott vallást, az én Tringereim viszont mindig ág. hitv. evangélikusok 
voltak).
Tehát nagyapám úgy születik meg törvényes házasságból a második feleségtől, 
hogy az első feleség még él 7 évet a születése után.
És, hogy egyazon családról van szó, alátámasztja az is, hogy a féltestvér 
lányok és a más anyától született nagyapám az 1940-es évek végéig tartották 
a kapcsolatot, aminek számos bizonyítéka van.
Segítene a helyzet megértésén, ha volna anyakönyvi adat a második 
feleségről. De se születési ideje, helye, se házasságkötése dédapámmal, se 
halála ideje helye nem ismert, fogalmam sincs hol keressem. Csak annyi, hogy 
1877-ben Nagyszokolyban éltek, és ott is szült, aztán se híre, hamva talán 
van, csak nem tudom hol. Ha dédapám halottiján ill. nagyapám esketési, majd 
halotti ak.-én nem szerepelne, mindenütt, mint "néhai Mihali Erzsébet", azt 
gondolhatnám, nem is létezett...
Két egyidőben élő törvényes feleség, 3 törvényes gyerek a két házasságból. 
Hát akkor most mi a megoldás?
Üdvözlettel: Jenő

----- Original Message ----- 
From: "Viertl Béla" <bela.viertl at freemail.hu>
To: <csaladtortenet at levlista.theka.hu>
Sent: Wednesday, October 23, 2013 9:49 AM
Subject: [Csaladtortenet 2] Relytély a XIX században? Bigámia?


Segítségeteket kérném, mert egy relytélyes esettel állok szemben. Az egyik 
oldalági felmenők között van egy Göttig Jánosom. Győr-Szigetben volt órás. A 
Göttig név nem volt gyakori akkoriban (nem is találtam másikat Győrben). 
1834-ben elveszi Vecsini Annát. Az anyakönyvben szerepelnek a szülei: Göttig 
József és Frisenekker Margit.Vecsini Anna meghal és Göttig János 1837-ben 
elveszi Reisinger Katalint a Győr-Belvárosi plébánián. A bejegyzés szerint 
Göttig János szigeti órás, özvegy. Szülei Göttig József Mainz városból és 
Friszanek Anna (más név szerepel!).A következő bejegyzés szerint Göttig 
János, szigeti órás, Reisinger Katalin férje meghal 1840-ben.Eddig sima 
lenne a dolog.Rákerestem azonban a mormonoknál és meg is találtam, hogy 
született egy Göttig János 1806-ban, Mainz városában, szülei Goettig József 
és Frisenekker Margaréta. Gondoltam hogy hurrá megtaláltam. DE a találati 
listán a következő adat Goettig János (a szülei megegyeznek) 1845-ben (5 
évvel az állítólagos hálala után!) házasságot köt Mainzban és pár gyermekük 
is született.Ugyanakkor Reisinger Katalin is férjhez ment 
másodszor.Beszélhetünk ugyanarról a személyről és egy "megrendezett" 
temetésről? A bejegyzés szerint halála előtt nem gyónt, mert nem hívtak 
papot. Kettős bigámia? Vagy csak egyszerűen egy véletlen egybeesés? De ahhoz 
a nevek, évszámok, helyszínek, foglalkozások túlzottan hasonlóak.Reisinger 
Katalin tanítónő volt - elvileg nem egy csapodár nőszemély. Ti már láttatok 
hasonló esetet?
  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
_____________________________________________________________________________
levelező lista honlap: 
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/

__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 8952 (20131022) 
__________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu




__________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 8953 (20131023) __________

Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.

http://www.eset.hu





További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról