[Csaladtortenet 2] Alsóörs

József Németh jozsefnemeth424 at gmail.com
2013. Sze. 5., Cs, 20:35:28 CEST


Kedves Éva!
A csatolmányt én valahogy nem kaptam meg. Pedig érdekelt volna. Felsőőrön
és Nagyszentmiklóson én is jártam, sok magyar nevet láttam az első
világháborús emlékműveken, de Alsóőrben nem álltam meg, mert akkor még nem
tudtam, hogy a dédmamám odavaló.
Állítólag Burgenlandban 5 ezer magyar anyanyelvű lakos él, de ez lehet 20
ezer is. Az osztrákok kérték ezt a tartományt maguknak, és meg is kapták,
pedig ugyanolyan vesztes hatalom voltak az 1. vh. után, mint mi. Na de nem
akarok politizálni, mert kapok a fejemre itt mindjárt.
NJ


2013. szeptember 5. 16:56 Éva Adorján írta, <adeva40 at gmail.com>:

> Nem tudom megállni, hogy ne írjak pár sort 3 éve e két helyiségben tett
> látogatásunkról. Alsóőr egy kis település, Felsőőr pedig város.
>
> Az egész őrvidék szívet melengetően szép, nekem legalábbis az volt.
> Valahogy éreztem, hogy Adorján felmenőim bölcsője a régmúltban e vidéken
>  ringhatott.
>
> Felsőőrön találkoztunk Adorján nevet viselő lakókkal, akik már nem
> beszélnek magyarul. Bár a református lelkész szerint az idősebbek néhány
> pohár bor elfogyasztása után magyarul is hajlandók megszólalni.
>
> A két világháború áldozatainak emlékművéről készült fényképet csatolom,
> hátha valaki ismerős nevet talál rajta.
>
> Üdv. A Éva
>
>
> 2013. szeptember 5. 6:42 F Fné Melinda írta, <ffmelinda81 at gmail.com>:
>
> > :)) Ami viszont egészen biztos, hogy  a  tárgyban jelölt
> > Alsóőr*s*anyakönyvezése 1895-1947-ig
> > Felsőör*s*höz  tartozott.:))
> >
> > *Üdvözlettel:**
> > *
> > *Fábiánné F. Melinda**
> > *
> >
> >
> > 2013. szeptember 5. 1:35 Joseph J Jarfas írta, <jjarfas at gmail.com>:
> >
> > > Már máskor is előfordult, Kedves Kutatótársak,
> > >
> > > hogy *'vazsmegyei'* lévén igyekeztem segíteni másoknak megyém
> > részleteiben
> > > és mégis kisült, hogy rosszul tudom! Elnézést kérek ...
> > >
> > >
> > > Üdv.    Jóska
> > > Equinunk, PA - USA
> > > jjarfas at gmail.com
> > >
> > > On 9/4/2013 7:02 AM, Vértesi Tamás wrote:
> > >
> > >> Kedves Jóska,
> > >>
> > >> kivételesen ellent kell hogy mondjak Neked. :-)
> > >>
> > >> Az anyakönyvi kerületes kimutatás szerint Alsó-Eőr (Untenwart) polgári
> > >> anyakönyvezése Vörösváron (Rotenturm) volt.
> > >>
> > >> Tamás
> > >>
> > >
> > >  ==  ==  ==  ==  ==
> > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > > ______________________________**______________________________**
> > > _________________
> > > levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/**mailman/listinfo/**
> > > csaladtortenet <
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > >
> > > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/**csaladtortenet/smfor/<
> > http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/>
> >  >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> >
> --------- következő rész ---------
> A non-text attachment was scrubbed...
> Name: DSCF0776.jpg
> Type: image/jpeg
> Size: 1658869 bytes
> Desc: nem elérhető
> URL: <
> http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20130905/ee9a847b/DSCF0776.jpg
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról