[Csaladtortenet 2] családkutatás és genetika

Beatrix Julianna Nagy csaladfa2 at gmail.com
2014. Jún. 2., H, 19:09:25 CEST


Egyetértek Andrással, a tapasztalataink ezek szerint nagyon hasonlóak.
Hogy közeli rokonokat nem igazán találni egyelőre az adatbázisokban annak
az oka valószjnűleg az, hogy Magyarországon kevesen élnek ezzel a
lehetőséggel, tehát az adatbázisokban túlnyomórészt más Európai országok
ill kontinensek lakói szerepelnek, akik időben visszafele régebben
kapcsolódnak a családfánkhoz. Nekem vannak egészen közeli, kb
másodunokatestvéri távolságban álló rokonaim az adatbázisban, de mivel a
nevek elrejthetők és az üzenetekre sem kötelező válaszolni, ezért - sajnos
- rejtve maradt előlem minden adat róluk, a nevük is.
Nem vagyok biológus, de némiképpen tájékozódtam én is a kérdésben. A
népcsoportok közti szegregációt génmutációk alapján mutatják ki. A legtöbb
népcsoportra jellemző egy-egy egyedülálló marker, ami az évszázadok alatt
legjellemzően egy adott területen alakult ki. A hosszú ideig egy helyen,
egy közösségben élőknél ez a marker öröklés útján megjelenik és jellemzővé
válik. Így tudnak megkülönböztetni egymástól európai és ázsiai, valamint
európán belül különböző népcsoporthoz tartozó személyeket.
Az indiánok például hosszú ideig éltek elszigetelten, így az ő markerük is
megkülönböztethető például az Európaiétól. Érdekesség a saját példám
gyanánt: 0,2 % amerikai őslakos vagyok, ez - tudomásom szerint - azt
jelenti, hogy indián felmenőm visszaszámolva körülbelül 500 évvel ezelőtt
élhetett, akkor kezdett el keveredni más népekkel (abból kiindulva, hogy a
gének minden új generációval nagyjából feleződnek).


üdv,
Bea


*Nagy Beatrix Julianna*
*családkutató és XIX. századi fotográfiák gyűjtője*
e-mail: csaladfa2 at gmail.com
honlap: http://genealogia.blog.hu/
fényképgyűjtemény: http://www.flickr.com/photos/genealogus/



2014. június 2. 18:39 Andras írta, <bandita76 at hotmail.fr>:

> Kedves Listatagok !
>
> Habar ritkan irok a listara, de itt most én is elmondom az eddigi
> tapasztalataimat.
>
> A DNS teszt uj tavlatokat nyit a csaladfakutatasban. A magam részérol mult
> évben csinaltattam meg a legismertebb amerikai céggel (Family Tree DNA) ami
> ebben a témaban létezik :
> -  egy teljes Mitokondrialis tesztet (a noi vonalat kutatja, tehat
> végeredményben az anyamnak, az anyanak, az anyanak  ... a noi osét);
> - illetve, egy teljes Y kromoszoma tesztet (ami pedig ennek az apai
> valtozata).
>
> Miért érdekes ez a teszt ? Azert mert bekerul(het)sz egy adatbazisba
> melyet ez a cég tart fenn (tobb 100 ezer ember DNS mintaja van mar
> tarolva) es amiben kutathatsz azok az emberek kozott akikkel genetikailag
> az orvostudomany mai allasa szerint vérrokoni kapcsolatban vagy. A rendszer
> ui. kiadja neked mindazok nevét akikkel genetikailag rokonsagban vagy  es
> megmondja hogy kb. milyen messzi rokonsagban. Ezek utan két lehetoség van
> : VAGY az illeto feltoltotte a csaladfajat es ebben megkeresheted a kozos
> lancszemet,VAGY az illeto nem tette fel a csaladfajat es ekkor irhatsz neki
> egy uzenetet, melyet a rendszer elkuld neki e-mailben.
>
> Mik az én tapasztalaim ? Az eredmények valosak es helytalloak. En peldaul
> anyai részrol teljesen svab vagyok (tobb mint 10 generaciot kutattam mar
> ki, kb 1720-ig) és a genteikai vizsgalat is ezt igazolja vissza. No, nem
> azt kell  varni, hogy a genetikai vizsgalat megmondja, hogy az anyai osom
> hol élt 1500-ban : Hessen-ben, vagy Drezdaban !  Ellenben ennek a
> vizsgalatnak az eredménye kb. azt jelenti hogy az anyai vonalom ose (ez
> "egy" leszarmazasi vonal, hangsulyozom meg egyszer !) kb 1000 éve
> valoszinusithetoen egy Eszaknyugat-Europaban elo nép sarja volt. Ennyi.
> Ez ugyanigy igaz az apai vonalam osére. No, itt nekem viszont nagy
> meglepetésben volt részem. Ugyanis az én esetemben kimutattak, hogy ezen a
> vonalon valoszinusithetoen egy észak-azsiai, szibériai nep sarja volt az
> apai osom. Ez a mai kutatasok allasa szerint igen ritka Magyaorszagon
> (annak ellenére ugye hogy finnugor nyelvelmélet létezik). Magyaran mondva
> en beletartoznék apai részrol abba a  magyar populacio kevesebb mint
> 1-2%-aba, aki hogy ugy mondjam a finnugor elméletet visszaigazolja
> genetikailag. (Hozzateszem, hogy Franciaorszagban élek, innen csinaltattam
> meg a vizsgalatot és nem a sajat "magyar" nevem alatt, hogy még véletlenul
> se legyen befolyasolva a tesztem eredménye. Ezt csak a kételkedok szamara
> irom).
>
> Konkrétam haladtam-e én a csaladfammal ezzel a modszerrel ? Semmit.
> Valoszinusitem, hogy nekem nem volt eddig szerencsém. Ugyanis az
> adatbazis kiad sok olyan embert akikkel genetikailag rokon vagyok (az én
> esetemben sajnos mindig elég messzi rokonsagi fokot mutat ki), de eddig még
> egyiket se tudtam az én csaladfammal osszekotni, pedig eddig tobb mint 350
> vérszerinti felmenom nevét, adatat kutattam ki, hala a "tradicionalis"
> kutatasaimnak. Tehat lenne mihez hozzakotni. Ellenben nem csuggedek
> remélem, hogy egyszer majd feltesznek egy olyan ember genetikai adatat
> akivel sikerul magunkat osszekotni.
>
> Egyszoval, tanacsként azt mondhatom, hogy az eredmény érdekes, de nem kell
> tôle vilagot megvalto eredményeket remélni. Ez csak egy ujabb
> lehetséges "szerszam" a csaladfakutatok kezében.
>
> Udvozlettel,
>
> Andras
>
> > Date: Mon, 2 Jun 2014 17:21:27 +0200
> > From: csaladfa2 at gmail.com
> > To: schermannakos at gmail.com
> > CC: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> > Subject: Re: [Csaladtortenet 2] családkutatás és genetika
>
> >
> > Kedves Ákos,
> >
> > Köszönöm a jó szándékot, de meg kell cáfoljalak. Én komolytalan
> > szolgáltatásokat sosem veszek igénybe, ahhoz nem vagyok elég jómódú.
> > Igazából a kezdetekben ezzel is fenntartásaim voltak, de amint megkaptam
> az
> > elemzést mindent alátámasztott, mind egészségügyi, mind családfa és
> > származás szempontjából.
> > Ha nem egyező nevű rokonok készíttetnek tesztet, őket is összekapcsolja a
> > rendszer a valós rokonsági fokuk szerint, de persze nyilván ez a véletlen
> > műve.
> > A magyar genetikusoknak nem tesz jót, hogy léteznek 99dolláros DNS
> tesztek.
> > Ezt nagyon sajnálom, de Amerikában ugyanolyan protokoll szerint végzik az
> > elemzést, mint Magyarországon, csak sokkal olcsóbban.
> > A fenntartásaiddal nincsen problémám, nyilván mindenkinek a saját
> > magánügye, hogy mibe vág bele, vagy mibe nem.
> > Azért tettem fel ide a listára, mert családkutatóként többeket érdekelhet
> > egy ilyen szolgáltatás elérhető áron.
> > Ha nem ismerném és nem győződtem volna meg a szolgáltatás minőségéről,
> nem
> > írtam volna be ide.
> > Részemről a témából kiszállok, mert csak ismertetni szerettem volna a
> > lehetőséget, más célom nincs vele, a félelmek és hiedelmek pedig nem
> > érdekelnek.
> >
> > További szép napot!
> > Üdv,
> >
> >
> >
> > *Nagy Beatrix Julianna*
> > *családkutató és XIX. századi fotográfiák gyűjtője*
> > e-mail: csaladfa2 at gmail.com
> > <http://genealogia.blog.hu/>
> > fényképgyűjtemény: http://www.flickr.com/photos/genealogus/
> >
> >
> >
> > 2014. június 2. 17:08 Schermann Ákos írta, <schermannakos at gmail.com>:
> >
> > > Kedves Bea,
> > >
> > > kérlek, ne vedd komolyan sem az egészségügyi, sem a nemzetiségi
> adatokat,
> > > amiket egy ilyen (99$-os) "teszt" alapján kapsz!
> > > Kérdezz meg egy genetikust, mennyire megbízható ez!
> > >
> > > Üdv.
> > > Schermann Ákos
> > >
> > >
> > > 2014.06.02. 16:48 keltezéssel, Beatrix Julianna Nagy írta:
> > >
> > >> Kedves Lista!
> > >>
> > >> Az előbbi myheritage rokon-keresős levelezés kapcsán jutott eszembe,
> hogy
> > >> megosszam veletek is: létezik egy 23andme nevű szolgáltatás, amely a
> > >> 23andme.com nevű amerikai weboldalon keresztül rendelhető meg.
> > >> Ez genetikai elemzést jelent, a DNS adatokból megállapítják, hogy
> milyen
> > >> örökletes betegségekre lehetsz hajlamos, és mikre nem, hogy milyen
> > >> gyógyszerallergiáid lehetnek, és a legfontosabb egy családkutató
> számára:
> > >> milyen nemzetiségekre jellemző DNS-szekvenciákat "tartalmazol", és
> milyen
> > >> mennyiségben (tehát milyen régen élt az adott nemzetiségből származó
> > >> ősöd).
> > >> Nekem ez a rész például tökéletesen bizonyította a családkutatásom
> > >> alkalmával felfedett olasz családi ágat és a generációs távolság is
> > >> stimmelt.
> > >> Továbbá az összes olyan felhasználóval, aki hozzájárult a
> rokonkeresési
> > >> opcióhoz, és genetikailag rokonságban állsz vele, azokkal is
> felveheted a
> > >> kapcsolatot, sőt az is megnézhető, hogy a biológiai rokonoddal melyik
> > >> nemzetiségű DNS szekvenciád egyezik.
> > >> A szolgáltatás 99 dollárba kerül összesen, a tesztet nyálminta alapján
> > >> végzik el, majd az elemzés után egy saját profilt kapsz ahol az
> adataidat
> > >> kezelheted, akár egy Facebook oldalt. Családfa is feltölthető.
> > >> Ez nem fizetett hirdetés volt :) csak gondoltam többen nem ismeritek
> ezt a
> > >> lehetőséget, amely a családfakutatás nagyon fontos része lehet, nekem
> > >> legalábbis az lett.
> > >>
> > >> üdv,
> > >> Bea
> > >>
> > >> *Nagy Beatrix Julianna*
> > >> *családkutató és XIX. századi fotográfiák gyűjtője*
> > >> e-mail: csaladfa2 at gmail.com
> > >> <http://genealogia.blog.hu/>
> > >> fényképgyűjtemény: http://www.flickr.com/photos/genealogus/
> > >> == == == == ==
> > >> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > >> ____________________________________________________________
> > >> _________________
> > >> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> > >> csaladtortenet
> > >> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
> > >>
> > >
> > >
> > == == == == ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról