[Csaladtortenet 2] Hunyadytól / Település családkönyve

Hunyady László hunyady.laszlo at chello.hu
2014. Okt. 10., P, 22:54:52 CEST


Kedves Zsuzsanna + Domokos,

Ez a gondolat, hogy Egyesületünk készítsen "családkönyveket" 
(Ortsfamilienbuch (OFB) már korábban is felmerült. Két évvel ezelőtt 
kaptunk az egyik önkormányzattól felhívást, hogy induljunk el egy ilyen 
témájú tenderen. A vezetőség pár tagjával megbeszélve úgy döntöttünk, 
hogy nem veszünk részt, mivel nem szerettük volna (nem is szabad a 
közhasznúságunk miatt) az üzleti tevékenységet behozni az egyesületünk 
életébe.

Hazánkban az egyik családtörténeti kutatással foglalkozó iroda 
önkormányzatokkal kötött szerződéses bázison készített és készit 
OFB-ket, tudomásom szerint saját programmal, ami sokkal többet tud, mint 
az interneten letölthető, vagy megvásárolható programok.

http://wiki-de.genealogy.net/Kirchenbuchverkartung_mit_dem_Computer

Közöttünk többen is vannak, akik a városuk irányába érzett szeretetből, 
vagy a téma irányába érzett elhivatottságból készítettek már ilyen 
könyveket, és ezek nyomtatásban is megjelentek.

Ha valaki komolyabban szándékozik ennek a hatalmas munkának nekiugrani 
javasolom mindenképpen kérje ki a hazai, és ebben a témában nagyon is 
elöljáró német kutatok véleményét, tanácsát.

üdvözlettel,

Hunyady László

MACSE tiszteletbeli elnöke


2014.10.10. 12:59 keltezéssel, Nagy-Vajda Domokos írta:
> Kedves Zsuzsanna,
>
> Közel másfél éve dolgozom az erdélyi Sáromberke település "családkönyvén". Jelenleg a rendelkezéseinkre álló források 15-20 %-át sikerült feldolgozni. Már ebből is rá lehet jönni arra, hogy valamit nem jól csinálok. A tervem az, hogy minden adatot rögzítek ami az adott forrásban előfordul egyetlen adatbázisban, hogy az kereshető, rendezhető, kezelhető legyen. A gond az, hogy valahogy egyensúlyt kell találni a "teljesség igénye" és a minimum között. Ugyanis ha mindent rögzítünk, ami a forrásokban van (pl. keresztszülők neve, keresztelő lelkész neve, bába neve, esküvői tanu neve, stb), és ha ráadásul mindezt nem főállásban, akkor kb. azt a csigatempót kapod, amivel én dolgozom.
> Minden olyan forrást felhasználok / fel szeretnék használni / felhasználok, ami rendelkezésre áll: egyházi és polgári anyakönyvek, családkönyvek, egyházi anyakönyvi levelezés (áttérések, temetkezési-, esketési-, stb engedélyek), eklézsiakövetések, sírkövek felirata, gyászjelentők, uradalmi bérnyilvántartások, stb.
>
> Teljes mértékben egyetértek Weber György cikkével (van azért olyan, aki olvassa a Matrikulát,:) ). A családtörteneti adatok ilyen jellegű feldolgozása olyan ablakokat nyit, amelyeket a célzott, adott személyre, családra irányuló családfakutatás nem láthat meg, mert nem egészében látja az adott települést - amelynek szerves része az illető személy vagy család is.
>
> Azt egyelőre még nem látom, hogy az én munkámból hogy lesz klasszikus értelemben vett könyv... Jelenleg már több ezer oldalnyi családtörténeti anyag gyűlt össze és került feldolgozásra és a munka háromnegyede még hátravan. Ezért nagyon kíváncsian várnék én is avatott és tapasztalt kutatók részéről egy "szamárvezetőt" vagy egy irányelveket megállapító tanulmányt ebben a tekintetben.
>
> Nagyon sok családkutatásra alkalmas (és alkalmatlan) programot kipróbáltam, az én céljaimnak leginkább a Millennia Corporation Legacy Family Tree nevű alkalmazása felelt meg (ők is mormonok), a maga hátrányaival együtt. Kissé nehézkesen szoktam meg a kezelését, sajnos nincs magyar nyelvű kezelőfelülete, de eddig egyetlen dolog kivételével nem volt olyan általam elvárt feladat amit  nem oldott volna meg.
>
> Sok sikert és eredményes munkát kívánok:
>
> Nagy-Vajda Domokos
>
>
> UI. Weber György felvetését nagyszerűnek tartom és teljes mértékben támogatom.
>
>
> 2014. október 9., Csütörtök  21.50 napon Sallainé Szuda Zsuzsanna <szudazs at freemail.hu> írta:
>   
>
>
> Szeretném felvenni a kapcsolatot azokkal akik már készítettek " település családkönyvét".Nem régen fogtam hozzá Pitvaros (Csongrád megye) ilyen jellegű feldolgozásához. Jól jönne egy kis gyakorlati segítség.Sallainé Szuda Zsuzsanna
>    ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>    ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 10543 (20141010) __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
>
>
>



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról