[Csaladtortenet 2] Hunyadytól / Mikrofilmek kutatási lehetősége napjainkban

Páli István oregpali at t-online.hu
2015. Júl. 14., K, 15:49:59 CEST


Kedves Laci! Az FS anyakönyvi adatbázis Indexálása folytatódik : a./ Az
eredeti keret Jelenleg Borsod-,-Abaúj-, Zemplén megye anyagának filmre vett
anyakönyveinek feldolgozása folyik. nyilván Ők is, mint mi a jól
megfogalmazott törvények béklyójában kínlódnak.  Az biztos, hogy
folyamatosan csökken az elérhető magyar polgári anyakönyvek mennyisége.
Kinek jó ez? Elterjedt az a hír is, hogy a református egyház vezetése
körlevélben szabályozta a lelkészi hivatalok ilyen irányú tevékenységét. Nem
láttam. Nem olvastam. Terjesztem. Talán egyházi szempontból is áttörési
lehetőség lett volna engedélyezni, a már megszentségtelenített adatok
esketések és halálozások  nyilvánosságra hozását. Talán úgy mint a szlovák,
vagy horvát egyházak azt tették. b./ folyik a MACSE- n belül a polgári
anyakönyvek indexálása.
Talán egyszer megérjük, hogy az elkészült másodpéldányok információs
lehetőséget kapnak és nem a  levéltári egységek vezetőinek kénye-kedve
szerint lehet adatokhoz hozzá jutni / talán mégh emlékeztek arra, amikor a
Fiatal Levéltárosok által rendezett Fórumon a Veszprémi levéltár vezetője,
aki talán a legelzártabb ezen a téren- a végén kijelentette, hogy miért is
kell évek meghatározásával a kutatást fékezni. Akkor ott cinikusnak éreztem
megnyilvánulását, de elvette az élét az, hogy vitát nem nyitunk
felszólamlással, a Fórumot, a "Mi" védelmezőnk lezárta/.
Üdv.: Pista
 

-----Original Message-----
From: Hunyady László [mailto:hunyady.laszlo at chello.hu] 
Sent: Tuesday, July 14, 2015 3:13 PM
To: György Ujj; csaladtortenet at levlista.theka.hu
Subject: [Csaladtortenet 2] Hunyadytól / Mikrofilmek kutatási lehetősége
napjainkban

Kedves György,
Ebben biztos vagy? Én úgy tudom, hogy komoly pénzt kaptak az anyakönyvek
digitalizálásra.
(pályázaton pénzt nyertek! :-) )
A MNL és az Egyházak között nem olyan egyszerű az átjárás, mindkettő rájött
hogy ez pénzforrás is lehet (szerencsénkre!). Egyelőre azt látom, hogy az
egyházak beelőztek.
Ugyanez a helyzet a "Mormonokkal", nem folytatódik hazánkban a "mormon" 
anyakönyvi digitalizálási program,
úgyhogy továbbra se remélhetjük, hogy a Pest megyei anyakönyvek a
közeljövőben digitálisan hozzáférhetők lesznek.
Megragadom az alkalmat, hogy itt is leírjam, amit MNL konferenciákon meg
szoktam kérdezni az "illetékesektől", mikor teszik fel az 1828-as országos
összeírások szkennelt képeit.
Remélem az MNL levéltárosai is olvassák a levelemet, és szolnak az
érdekünkben a  főnökeiknek.
üdv.
Hunyady Laci




2015.07.14. 13:35 keltezéssel, György Ujj írta:
> Kedves Éva!
>
> A Nemzeti Levéltár nem kapott külön pénzt a digitalizálásra, így 
> nagyon nincs mit odaadni az egyházaknak, ha a levéltáron múlna a 
> dolog, lehet, hogy az egész már fent lenne a világhálón vagy esetleg 
> valami hasonló fizetős formában lehetne elérni otthonról, sajnos nem
rajtuk múlik.
> Lehet kérni az adott egyházat, egyházmegyét, hogy digitalizálják ők is 
> a saját részüket és tegyék valamilyen formában elérhetővé.
>
> Üdvözlettel
> Ujj György
>
> 2015. július 14. 11:53 Éva Adorján írta, <adeva40 at gmail.com>:
>
>> Kedves György!
>>
>> Köszönöm a kimerítő tájékoztatást. Gondolom a Lista olvasói is 
>> hasznos információk birtokába jutottak.
>>
>> Okosabb lettem, de boldogabb nem. Esetemben a megyei levéltár 
>> Esztergomban székel, ahova eljutni körülményesebb, mint Bp-re. Nem 
>> beszélve az ottani kutatási körülményekről. Az én városom levéltára 
>> viszont nincs bekapcsolva a kutatási lehetőségbe.
>>
>> Csak halkan kérdezem, nem lett volna célravezetőbb és hasznosabb, ha 
>> a digitalizálásra fordított közpénzt közvetlenül az egyházak kapták volna
?
>> A Győri Egyházmegyei Levéltárban a féléves kutatás díja 5 ezer Ft,ez 
>> idő alatt itthon kényelmesen és kimerítően kutathattam az engem 
>> érdeklő települések anyakönyveit.
>>
>> Annak a településnek a mikrofilmjeit, amelyre most szükségem lenne, 
>> eddig már háromszor kértem le a városi levéltárba, de ahogy az 
>> adataim bővülnek újabb adatokat kellene megkeresnem, elsősorban 
>> házassági és halálozási adatokat. A keresztelési adatokat kitartó 
>> munkával csak kibogarászom a mormonok adataiból, akármennyire is 
>> félre indexelték a neveket. Anya, apa neve, keresztnév, kb. időpont
legtöbbször eredményre vezetnek.
>>   Az én családom adatai már megvannak, most  falukönyv összeállításán 
>> ügyködök, de az újabb és újabb akadályok miatt kezd elmenni tőle a
kedvem.
>> Sajnos a kutatás nagyon munkaigényes, egy hónap alatt, amit a 
>> mikrofilmek kutatására adnak, nem lehet mindent kigyűjteni.
>> Nem beszélve arról, hogy többször vissza kellene térni régebbi 
>> bejegyzésekre, erről a problémáról Wéber György nemrégiben írt 
>> levelében is szemléletes példát mutatott be.
>>
>> Az egyház az anyakönyvek közvetlen kutatásától elzárkózik, amit megértek.
>> Nem ülhetek a plébános nyakán napokig, hetekig, amíg az adatokat 
>> kigyűjtöm, amikor neki több település egyházi teendőit kell ellátnia.
>>
>> Mindezt azért írtam le, hogy aki falukönyv összeállítására adná a 
>> fejét, tudja, ha eddig még nem tudta, milyen nehézségekkel kell 
>> megbirkóznia, ezért jól mérje fel a rendelkezésre álló idejét és a
kapacitását.
>>
>> Üdv.
>> A Éva
>>
>>
>>
>> 2015. július 14. 10:39 György Ujj írta, <ujjgyuri at gmail.com>:
>>
>>> Kedves Éva!
>>>
>>> Utána érdeklődtem, az MNL Fejér Megyei Levéltárán kívül mindegyik 
>>> megyei levéltár központjában elérhető a felekezeti anyakönyvek digitális
verziója.
>>> Tehát kutatható: Budapesten kívül Debrecen, Eger, Esztergom, Győr, 
>>> Gyula, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Salgótarján, 
>>> Sopron, Szeged, Szekszárd, Szolnok, Szombathely, Veszprém és 
>>> Zalaegerszeg városokban.
>>>
>>> Üdvözlettel
>>> Ujj György
>>>
>>> 2015. július 13. 17:50 Páli István írta, <oregpali at t-online.hu>:
>>>
>>>> Kedves Éva! Kecskeméten több hétre foglalt az egy számítógépen való 
>>>> kutatási lehetőség. Üdv.: Pista
>>>>
>>>> -----Original Message-----
>>>> From: György Ujj [mailto:ujjgyuri at gmail.com]
>>>> Sent: Monday, July 13, 2015 5:43 PM
>>>> To: Éva Adorján; csaladtortenet at levlista.theka.hu
>>>> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] Mikrofilmek kutatási lehetősége 
>>>> napjainkban
>>>>
>>>> Kedves Éva!
>>>>
>>>> A Magyar Nemzeti Levéltárban lehet kutatni a már digitalizált 
>>>> anyakönyveket A Magyar Nemzeti Levéltárhoz az Országos Levéltár 
>>>> valamint a 20 megyei levéltár tartozik (Győr-Moson-Sopron Megyének 
>>>> ugyanis van egy Győri és egy Soproni Levéltár is) A megyei 
>>>> levéltárak központjai lettek egyelőre bekapcsolva a Nemzeti 
>>>> Levéltár informatikai hálózatába, így ezeken a helyeken nyílik 
>>>> lehetőség a vidéki kutatásra. Ezek közül is csak ott, ahol az 
>>>> igazgató vállalta, hogy a kutatók a levéltári számítógépekről nem 
>>>> tudják semmilyen formában saját részre lementeni a digitalizált 
>>>> képeket, mivel ezzel a Magyar Nemzeti Levéltár megszegné az 
>>>> iratanyag eredeti tulajdonosától (azaz az egyházaktól) kapott az 
>>>> iratanyag használatára vonatkozó engedélyét. A teljes listát jelen 
>>>> pillanatban nem tudom, de holnapra megérdeklődöm, hogy melyik 
>>>> megyei levéltárak vállalták ezt.
>>>> Talán jövőre sikerül a megyei fióklevéltárakat is bevonni az 
>>>> informatikai hálózatba, ha sikeresen tud erre pályázni a Nemzeti 
>>>> Levéltár. Ebben az esetben további helyeken nyílik lehetőség a
kutatásra.
>>>>
>>>> Üdvözlettel
>>>> Ujj György
>>>>
>>>> 2015. július 13. 16:25 Éva Adorján írta, <adeva40 at gmail.com>:
>>>>
>>>>> Kedves Kutatótársak!
>>>>>
>>>>> A fenti témában szeretnék segítséget kérni.
>>>>>
>>>>> Ma felhívtam a városi levéltárat, hogy hiányzó anyakönyvi adataim 
>>>>> pótlása érdekében,milyen módon kutathatom az engem érdeklő 
>>>>> anyakönyvek mikrofilmjeit.
>>>>>
>>>>> Válasz: ( csak a lényeget írom ), 5 film 4 ezer Ft-ért, 1 hónap 
>>>>> kutatási lehetőség.
>>>>>
>>>>>   Miután ezt a módszert nagyon jól ismerem ( 12 éve kutatok ) arra 
>>>>> lettem volna kíváncsi, hogy a digitalizált mikrofilmek 
>>>>> kutathatóságának mi az eljárási rendje, ha ezt az itteni városi
>>>> levéltárban szeretném megejteni.
>>>>> Sajnos nem tudtak választ adni. Némi halvány utalást tettek arra, 
>>>>> hogy talán az országos levéltárban kellene regisztrálni, esetleg 
>>>>> őket kellene felhívni, stb.
>>>>>
>>>>> Én úgy emlékszem a legutóbbi tájékoztatás során, arra biztatták, a 
>>>>> szegény, hátrányos helyzetű, vidéken élő kutatókat, kérjenek a 
>>>>> helyi levéltárakban felvilágosítást a kutatás lehetőségéről.
>>>>>
>>>>> Én most itt a listán kérek segítséget. Aki már ezt az utat 
>>>>> sikerrel végigjárta tegye meg, hogy nyilvánosan adjon tanácsot, 
>>>>> hátha másnak is van hasonló gondja.
>>>>>
>>>>> Bízom benne, hogy nemcsak a fővárosban kutatóknak digitalizáltak, 
>>>>> hisz biztosan nem két fillérbe került ez a munka.
>>>>>
>>>>> Előre is köszönöm, ha mód van rá a minél részletesebb, tájékoztatást.
>>>>>
>>>>> Üdv.
>>>>> A Éva
>>>>>    ==  ==  ==  ==  ==
>>>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 
>>>>> MB
>>>>>
>>>>> __________________________________________________________________
>>>>> ____
>>>>> _______
>>>>> levelező lista honlap:
>>>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>>>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>>>>
>>>>    ==  ==  ==  ==  ==
>>>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>>>
>>>> ___________________________________________________________________
>>>> _________
>>>> _
>>>> levelező lista honlap:
>>>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>>>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>>>>
>>>>
>    ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB 
> ______________________________________________________________________
> _______ levelező lista honlap: 
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
> __________ ESET NOD32 Antivirus - Vírusdefiníciós adatbázis: 11937 
> (20150714) __________
>
> Az üzenetet az ESET NOD32 Antivirus ellenőrizte.
>
> http://www.eset.hu
>
>
>
>

  ==  ==  ==  ==  ==
Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
____________________________________________________________________________
_
levelező lista honlap:
http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról