[Csaladtortenet 2] Hősi emlékműre

Péter Ákos peterakos at gmail.com
2016. Okt. 22., Szo, 00:15:50 CEST


Kedves János!

Saját tapasztalat. Ükapám az első világháborúban esett el. Zalakaroson, szülőfalujában (ma város) az első emléktáblát a kistemplon belső falára készítették közadakozásból, valamint kicsivel később a temetőben kis emlékoszlopokat állítottak fel. Ezeken szerepel ükapám neve. A 90-es években készíttetett a város új emlékművet kiegészítve a második világháborúban elhunyt személyekkel. Akkor megkeresték családunkat, hozzájárulunk-e a név felvéséhez, valamint adománnyal is támogatjuk-e az emlékmű elkészülését. Ezt mi elfogadtuk, valamint az adakoztunk is, utána többet nem kerestek minket, és csak az avatáskor derült ki, hogy ükapám nevét mégis csak lehagyták róla... Ezenkívül halála anyakönyvbe sem lett bejegyezve, semmit nem tudtak hol létéről, bár felvésették nevét az emléktáblára, özvegye haláláig várta, hátha hazatér. Hiába. 100 évvel később, idén sikerült kiderítenem, hogy bevonulása után fél évvel el is esett Albániában. Ilyen a sors.

Üdv: Ákos

2016. okt. 21. dátummal, 7:09 időpontban Szigetiné Ili <zekany at gmail.com> írta:

> Kedves János!
> A többiek által küldött információkat szeretném kiegészíteni. Az emlékművek
> adatbázisunknak én vagyok a "gazdája". A beküldött emlékműveknek általában
> utánanézek. Ritkán, de találkoztam olyan információval is egyes
> emlékműveknél, hogy eredetileg azoknak a nevei kerültek fel az emlékműre,
> akiknek a családja hozzájárult az emlékmű felállításához. Ezt a
> felújításkor korrigálják általában. Vannak olyan emlékművek/emléktáblák,
> amiken csak egyes felekezetekhez tartozó hősi halottak vannak. Találkoztam
> olyannal is, hogy több emlékmű is van a településen és nem egyeznek meg a
> teljesen a nevek. Van olyan emlékmű is, amit magánszemély állíttatott a
> bajtársai emlékére. Azt tudom javasolni, hogy meg kell nézni az interneten
> az emlékmű történetével kapcsolatos információt egy-egy konkrét esetben.
> Nagyon sok információt tartalmaz az emlékmű felállításáról például
> következő link https://www.kozterkep.hu
> Üdv: Ili
> 
> 
> 
> 2016. október 20. 17:59 Becze János írta, <beczejani at freemail.hu>:
> 
>> Tisztelt lista! Segítségetek szeretném kérni abban, hogy a I.-II.
>> világháborús emlékművekre miként, tehát mi alapján került fel az illető
>> személyek neve?Mi lehetett az emlékművek állításának a menete?Az
>> emlékművünkön Találhatóak olyan nevek, akik az anyakönyveinkben nincsenek
>> elhunytként bejegyezve, viszont olyanok hiányoznak többen is, akik az
>> anyakönyvben szerepelnek, de valami oknál fogva nem kerültek fel az
>> emlékműre, holott bizonyítottan ők is az életüket áldozták a
>> hazájukért!Esetleg az akkori lakosoktól kérdezhették csak, hogy kinek nem
>> jött haza, férje, fia, apja? A segítő véleményetek, tapasztalatotok, előre
>> is köszönöm!Tisztelettel: Becze János
>>  ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> ____________________________________________________________
>> _________________
>> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailm
>> an/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>> 
>  ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról