[Csaladtortenet 2] [MACSE: 15199] MyHeritage

Csaba Farkas chab7kutato at gmail.com
2017. Már. 30., Cs, 22:05:09 CEST


Ha látják, hogy valaki nagyon dolgozik a programmal akkor szoktak extra
kedvezményt is adni. Én az ő programjukkal készítem pl a Parád település
családfáját, és már 15000 fő felett jár a fa. Ezt látták is valahogyan
(hiszen biztos van valami kiskapu amin kémkedik a legtöbb program), és
3-szor is felkerestek telefonon ajánlatot tenni kedvezményes előfizetésre.
Egyedül a harmadik esetben sikerült olyan ajánlatot tenniük amit már el
tudtam fogadni - hiszen a kutatásokat teljesen non-profit alapon, saját
költségemen csinálom. Nekem odaadták végül a prémium plusz lehetőséget
korlátlan felvihető adattal egy évre kb 25 forintnak megfelelő dollárért.
Nekem ez annyiból jó, hogy ezt még ki tudtam préselni, és így ha talál a
program az ágakban egyezéseket akkor azokkal fel tudom venni a kapcsolatot
a készítőkkel (és most már az én munkám is találatként szerepelhet másnál).
Sok ilyen egyezés van, mert sokan csak a még élő családtagok elbeszéléséből
állítják össze a saját kis családfájukat, és sokszor épp addig jutnak el az
őseikig visszakutatva, mint ameddig én, csak a sokadik ős
leszármazottjaiként. Így ezeket a többnyire innen elszármazott családi
ágakat is csatolni tudom. Ugyanígy már saját rokoni ágat is találtam, nem
csak a település valamelyik családjáét. Szóval ha valakit nagyon látnak
dolgozni a programban akkor vannak extra ajánlatok.
További jó kutatást mindenkinek!
Csaba

2017. március 29. 22:17 Hirschler András írta, <smartlines at smartlines.hu>:

> Nem kell személyeskedni. A MyHeritage-nél három fokozat van. Az
> alapfokozat ingyenes, és ingyenesen tölthető le az a szoftver is, amelyet
> egyébként az otthoni gépen bármikor futtatni lehet, akkor is, ha valaki
> lemondja a MyHeritage előfizetést.
> Az alapelőfizetéssel - ha jól emlékszem - 200 nevet lehet a családfára
> vinni. A Prémium előfizetéssel (nekem ez van) már 500 név vihető fel a
> családfára, ezért tavaly októberben egy évre kb. 30 ezer ft-ot fizettem, az
> ár dollárban van megállapítva, tehát árfolyam-függő. A Prémium Plus ennél
> jóval drágább, a pontos árra nem emlékszem, ott a felvihető családtagok
> száma 2500. Van egy magyar oldaluk a részletekkel, tele sajtóhibával
> https://www.myheritage.hu/help/hu/topics/elofizetesek-hu/
>
> Mindenkinek nyugodalmas jó éjszakát kívánok!
> Hirschler András
>
>
> -----Original Message-----
> From: Farkas Beáta [mailto:farkas.beata at t-online.hu]
> Sent: Wednesday, March 29, 2017 9:51 PM
> To: 'MireQ'; 'Zsolt Bálint'
> Cc: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> Subject: Re: [Csaladtortenet 2] [MACSE: 15199] MyHeritage
>
> Én is csak két nyelvet beszélek. Az anyanyelvemet, meg még egyet.
> Ne tudok angolul. Japánul sem, meg svédül sem.
> Azt hiszem, értéktelen ember vagyok. 😊
>
>
> -----Eredeti üzenet-----
> Feladó: MireQ [mailto:mireq at digikabel.hu]
> Küldve: 2017. március 29., szerda 21:43
> Címzett: Zsolt Bálint <balint.zsolt.01 at gmail.com> Másolatot kap:
> csaladtortenet at levlista.theka.hu
> Tárgy: Re: [Csaladtortenet 2] [MACSE: 15199] MyHeritage
>
> Teljes hozzáférés... ezek szerint nem tudsz angolul, mert le van írva!
>
> From: Zsolt Bálint
> Sent: Wednesday, March 29, 2017 8:59 PM
> To: Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE)
> Subject: [MACSE: 15199] MyHeritage
>
> Szervusztok,
>
> tudja valaki milyen előfizetési tételekkel lehet számolni a
> www.myheritage.hu oldalon ha 14 nap próbaidő végére értünk? Néztem az
> oldalt de sajnos nem derül ki számomra, csak nagy általánosságokban
> beszélnek a kiszámlázandó tételekről.
>
> Előre is köszönöm a segítségeteket!
>
> Üdv:
> Zsolt
> --
> A Magyar Családtörténet-kutató Egyesületet (MACSE) levelezőlistája
>
> A lista szigorúan csak az Egyesületünk életével kapcsolatos leveleket
> fogad. Például a tagsággal, a honlappal, az adatbázisainkkal és más
> projektjeinkkel, a MACSE vacsorákkal, a rendezvényeinkkel, stb. kapcsolatos
> leveleket várunk a listára. Szigorúan tilos a listára politikai,
> világnézeti, vallási vagy más az Egyesületünk életével nem szoros
> kapcsolatban levő témákkal foglalkozó leveleket küldeni.
> A lista címe: macse at googlegroups.com
> A lista honlapja: http://groups.google.com/group/macse?hl=hu
> Ha le akarsz iratkozni a listáról, küldjél egy üres üzenetet erre a
> macse+unsubscribe at googlegroups.com címre.
> A családkutatással, családtörténettel, stb. foglalkozó leveleket a nyílt
> (bárki által elérhető): http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> csaladtortenet levelezőlistára várjuk.
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> ____________________________________________________________
> _________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> ____________________________________________________________
> _________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> ____________________________________________________________
> _________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> csaladtortenet
> Levlista fórum: http://levlista.theka.hu/csaladtortenet/smfor/
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról