[Csaladtortenet 2] Bukaresti és brassói anyakönyvek a neten

Domokos Nagy-Vajda nagy.vajda.domokos at gmail.com
2017. Nov. 5., V, 12:34:26 CET


Kedves érdekeltek,

Írtam erről egy rövid összefoglalót a honlapra, remélem, hamarosan
megjelenik ott is. Addig is ide is bemásolom:


ARHGEN – VIRTUÁLIS GENEALÓGIAI LEVÉLTÁR

Kísérleti jellegű szolgáltatás, a Jászvásári Rendőrakadémia Levéltártan
karának projektje. Az a célja, hogy egy olyan adatbázist hozzon létre,
amelyben két romániai történelmi régió – Bukarest és Brassó megye –
anyakönyvi adatanyagát teszi elérhetővé digitális formában, teljesen
különböző módon. Jelenleg ez az első és egyetlen hasonló próbálkozás
Romániában, amennyiben minden olyan anyakönyvet (egyházi és állami)
elérhetővé tenne, amely az állami levéltárban található az adott régióban.
Jelenleg úgy tűnik, hogy a bukaresti adatok csak index, míg a Brassó megyei
dokumentumok csak kép formában érhetők el.
Az oldalra e-mail cím és jelszó megadásával kell regisztrálni, később
megadhatjuk a nevünk is, de ez nem kötelező.
A bukaresti adatok keresésénél ki kell választani az anyakönyvi bejegyzés
típusát (keresztelési- vagy házassági anyakönyvi kivonat), be kell írni a
keresett nevet, majd a Keresés („Caută”) gombra kell kattintani. Összesen a
bukaresti régióból egyelőre közel 144000 keresztelési- és mintegy 5900
házassági anyakönyvi kivonat (igazából bejegyzés) adatai között lehet
keresgélni, a találatokat különböző szempontok szerint szűrni is lehet.
A Brassó megyei dokumentumok esetében először a helységet, a keresett
évkört, majd az elérhető anyakönyv jelzetét kell a legördülő menüből
kiválasztani, ezt követőel jelenik meg a keresett anyakönyv digitális
másolata. Lehet a kontrasztot, élességet állítani, a képet negatívba
váltani, forgatni és persze nagyítani. Arra is van mód, hogy egy-egy
anyakönyvet kedvencként jelöljünk meg és később a fiókunkból gyorsabban
elérjünk. A brassói régió 174 településéről vannak elérhető egyházi- és
állami anyakönyvek. A keresést a digitális indexek hiánya, és a gyakori
adatbázis-hibák nehezítik. A kezelőfelület csak román nyelvű, de
előfordulnak angol kifejezések is a képnéző program menüjében. A helységek
nevei is csak román nyelven vannak megadva, ebben segítségünkre lehet a
Szabó-féle adatbank (http://szabo.adatbank.transindex.ro/)

http://arhgenvirt.ro/

Üdv:

Domi



2017. november 4. 5:54 Páli István írta, <oregpali at t-online.hu>:

> Kedves Erzsi! Számomra újat hoztál és tetted közzé! Románul sem tudok így
> Google Fordító barátnőm segedelmét kértem- azzal a tudattal, hogy kissé
> csalfa: A Brassó megyei anyakönyvekben búvárkodtam- céltalanul- ortodox és
> evangélikus anyakönyveket találtam. Nagyon sok helységből dolgozták fel az
> anyakönyveket, hogy teljes e az kiderül a célzatos kutatás során.  A
> Helségekre rá lehet keresni és ott az évkör megjelölése után kiválasztható
> a
> csoport szám. Ezeket sorba számozták, elképzelhető, hogy az ortodox és az
> evangélikus váltja egymást. A képek nagyon jó minőségűek. Beágyazták egy
> szerkesztőprogramba, a nagyítás, forgatás, kontrasztváltás, stb
> funkciókkal.
>
> Én minden adatbázis bővülésének örülök. Remélem itthoni keresők is
> élvezetüket lelik egy-két fontos családi adat megtalálása után.
> Üdv.: Pista
>
> -----Original Message-----
> From: ehallosy at gmail.com [mailto:ehallosy at gmail.com]
> Sent: Friday, November 3, 2017 10:31 PM
> To: csaladtortenet at levlista.theka.hu
> Subject: [Csaladtortenet 2] Bukaresti és brassói anyakönyvek a neten
>
> Kedves Listatársak,
>
> aki tud románul, az besegíthetne, hogyan lehetne ezeket az anyakönyveket
> megnézni !
>
> http://arhgenvirt.ro/
>
> Az Ausztria-Listán Renáta Fennes tette közkinccsé az infromációt.
> Regisztrálás után, elfogadva a felhasználási feltételeket- és még valamit,
> ami abban a sorban megjelenik- kiválasztva a várost, majd egy évkört, és
> van
> még valamilyen számés betűkombináció az utolsó sorban, amit nem értek- de
> nekem megjelent egy házassági anyakönyv, ami úgy tűnik, hogy az eredeti,
> lapozható, nagyítható adatbázissal.
>
> Segítségeteket és ötleteket várva küldöm üdvözletem, Erzsébet
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> ____________________________________________________________
> ________________
> _
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> ____________________________________________________________
> _________________
> levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/
> csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról