[Csaladtortenet 2] Amikor az amatőr családkutató jóhiszeműen előre fizet

Lengyel, Jánosné kompolthy47 at gmail.com
2018. Aug. 6., H, 18:31:38 CEST


Kedves Mindenki!

Szűcs Istvánnal való esetemet (Kozora Róbert leírt ügyének hatására) 
először Hunyady úrnak írtam meg, aki egyetértett azon gondolatommal, 
hogy az Egyesületre hivatkozva, annak nevét referenciaként használva, 
senki ne élhessen vissza, egyben javasolta, hogy tegyem fel levelemet a 
MACSE levelező listájára. Ezt meg is tettem, azzal a céllal, hogy:

- nehogy más is hasonló helyzetbe kerüljön

- ilyen módon senki se ronthassa a MACSE hírnevét

Az általam leírt esemény idején nem voltam még a MACSE tagja és számomra 
referenciának számított az, hogy a kutatást felajánló Szűcs úr a MACSE 
alapító tagja és az Erdélyi Genealógiai Társaság tagja.

Azt sem láttam problémásnak, hogy költségei fedezetére előleget kért, 
nagyságrendileg le is írta, miből áll össze ez az összeg (ami utólag 
dokumentálható lett volna nyilvánvalóan, még abban az esetben is, ha 
maga a kutatás nem hoz eredményt).

Ami problémás volt ebben az ügyben, azt már korábban leírtam, és ebben 
csak megerősítettek az azóta érkezett - listára, vagy közvetlenül az én 
e-mail címemre - érkező levelek.

Nem szeretnék részt venni abban a polémiában, hogy ez a téma napi MACSE 
levelezési téma, vagy nem, ha igen, melyik listára "illik", vagy 
egyáltalán "illik-e" bármelyik listára.

Azon sem szeretnék polemizálni, hogy a történtek kivizsgálása  a MACSE 
feladata vagy nem. Tény, hogy a MACSE nem nyomozó hatóság.

Azt viszont vitatom, hogy ez polgári peres ügy lenne, különös 
tekintettel a sorozatos jellegre. (de ezen a fórumon már ebbe nem mennék 
bele mélyebben).

Összegezve és ismételve: a célom nem panasztétel volt, hanem 
figyelemfelhívás: más ne kerüljön ilyen helyzetbe, és ilyen módon a 
MACSE neve ne szerepelhessen referenciaként.

Ezt a témát ezen a fórumon a magam részéről lezártam, még akkor is, ha 
további konkrét esetek jutnak tudomásomra.

Üdvözlettel,

Lengyel Gabi



További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról