[Csaladtortenet 2] kép az anyakönyvben

József Németh jozsefnemeth424 at gmail.com
2020. Dec. 7., H, 23:28:24 CET


Kedves Judit! Köszönjük a fordítást! Megjegyezném, hogy ez persze a
keresztény-konzervatív verzió, de "audiatur et altera pars", azaz
hallgattassék meg a másik fél is. Vagyis jó lenne, ha mindenki, akit
érdekel, elolvasná, hogy mit ír róla a zsidó lexikon. (Zám László küldte a
linkjét.) Abból az derül ki, hogy ez ugyanolyan vérvád-per volt, mint a
tiszaeszlári, még Eötvös Károly is hivatkozott rá a nagy per tárgyalása
során. A megvádoltak kínvallatása is tény, amelybe egyikük bele is halt, a
másiknak pedig letöltöttnek vették a büntetését - akkor az nem egy kis
verés lehetett. Bizonyítani azonban így sem tudták a gyilkosságot.
NJ

Judit Babcsányi <babcsanyi.judit at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. dec.
7., H, 22:48):

> Anna!
>
> Micsoda borzalmas sztori, alig bírom egyes részek fordítását leírni!
>
> Csak röviden összefoglalom:
> 11-én temették, 8 nappal halála után
> 5 éves volt a kis István, Balla János egyetlen fia
> az út szélén játszott kövekből építkezve, amikor szekéren átutazó zsidók
> rabolták el titokban
> egész testén, de főleg arcán, jobb oldalán, az állkapcsa alatt, a hóna
> alatt, jobb szeme körül szétmarcangolták, megszurkálták héber betűket és
> kusza alakzatokat mintázva
> nyakán kötéllel megfojtották
> több helyen folyt a vére,
> véres ruhával be volt tömve a szája
> egy 4 szám volt a hátán
> amikor márc. 3-án eltűnt, sokan sokáig keresték a környéken
> egy olyan helyen találta meg apja a szarkák cserregése alapján arccal
> lefelé holtan fekve, amit már többször átfésültek
> átvitték Szebenbe az ügy kivizsgálása céljából
> ott eközben kitették közszemlére, özönlött a nép megnézni
> eközben 8 napig semmilyen szaga nem lett, nem bomlott, tagjai nem
> merevedtek meg
> az plébánia kriptájában temették el a lehető legpompásabban, 4 szűz
> díszítette fel a sírját
>
>
> Üdvözlettel:
>
>
>
> Babcsányi Judit
>
>
>
>
>
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> Mentes
> a vírusoktól. www.avast.com
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> <#m_2204493372283065981_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>
> Anna Gősiné Greguss <ggacs4 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. dec. 7.,
> H,
> 8:34):
>
> > Azt a!!!!!! Köszönöm Péter. Eszembe se jutott megnézni a Portrétárban.
> > És ezen már olvasható, hogy 1764. június 3.-án halt meg - és ott van az
> > anyakönyvben a képpel szembeni oldalon a hosszú leírás a haláláról!
> Amiből
> > sajnos nem sokat tudok kihámozni, mert nem tudok latinul. Valami véres
> > esemény, az látszik a képen, de ha egy latintudor el tudná olvasni és le
> > tudná írni pár szóban, minden kíváncsiságom kielégülne ;)
> >
> > Üdv,
> > Anna
> >
> >
> > Péter Reicher <reicher.peter at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. dec.
> 7.,
> > H, 0:21):
> >
> > > Küldöm,  Péter
> > >
> > > http://www.npg.hu/component/jcollection/item/1080
> > >
> > > Anna Gősiné Greguss <ggacs4 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2020. dec.
> 6.,
> > > V, 16:00):
> > >
> > >> Kedves Kutatótársak!
> > >> Szívesen megnézném élőben vagy színesben vagy simán csak jobb
> > >> minőségben ezt a képet:
> > >>
> > >>
> >
> https://www.familysearch.org/ark:/61903/3:1:S3HT-D15F-HC?i=451&cc=1554443&cat=710425
> > >> (Kisszeben halotti anyakönyv, 1763)
> > >> Üdv,
> > >> Anna
> > >>   ==  ==  ==  ==  ==
> > >> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> > >>
> > >>
> >
> _____________________________________________________________________________
> > >> levelező lista honlap:
> > >> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > >> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> > >>
> > >
> > >
> > > --
> > > Üdvözlettel:
> > >
> > > Reicher Péter
> > >
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
>
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> Mentes
> a vírusoktól. www.avast.com
> <
> https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail
> >
> <#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2>
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról