[Csaladtortenet 2] Borszéky folyt.

Richard A. Salamon sramoa at gmail.com
2020. Júl. 29., Sze, 22:25:10 CEST


Kedves Listatagok!

Sajnos még ügyetlenül használom a levelező listát, így privát levelezés
lett és nem tudtam megköszönni az eddigi segítségeket.
Szóval eddig ez az anyag jött össze:

A dédmama testvére Kaáli Nagy Julianna volt?
Ha igen, akkor első nekifutásra a következőket lehetett megtudni:
Borszéky Ákos a kolozsvári Katolikus Főgimnáziumban érettségizett
1893-ban. A későbbiekben jogi végzettséget szerzett és törvényszéki
bíró, járásbírósági elnök lett. Így 1928-ban a Pestvidéki Királyi
Járásbíróság bírója volt, lakcíme ekkoriban: Budapest VIII. Baross utca 55.
 korabeli hírekből annyi kiderült, hogy Borszéky Ákos a jogi pálya sok
területén dolgozott, szakmai és területi szempontból is.
Amiket még találtam:
1901-ben már házasok voltak Juliannával. Gyanítom, hogy Sepsiszentgyörgyön
ismerkedtek meg, úgy tűnik, mindketten ott kezdték pályafutásukat
Julianna 1961.06.09-én halt meg Budapesten, 84 éves korában. Ekkor már
özvegy volt, két unokája - Jékey István és Jékey András gyászolta, valamint
még valaki, aki nem tudom, ki lehetett: Medvedt Franciska. Egy újságcikkből
kiderült, hogy Julianna nevelte két árvaságra jutott unokáját.
Borszéky Ákos 1874-ben született, nem tudni, mikor halt meg, de 1961 előtt,
viszont 1943-ban még élt
Ákos az I.világháborúban hadbíró volt, 1917-ben egy honvéd gyaloghadosztály
parancsnokságánál népfölkelő főhadnagyként.
valamilyen kötődésük volt Rákoshegyhez, volt ott egy házuk, 2 szoba,
konyha, mellékhelyiségek, melyet bérbeadásra hirdetett, de pl. támogatta a
rákoshegyi templom építését is, stb.
egy leányukat találtam (ez nem zárja ki, hogy több gyermekük is lehetett):
Borszéky Mária Terézia Katalin, aki Sepsiszentgyörgyön született
1908.10.13-án. Mária 1933.07.01-jén Budapest II.kerületében kötött
házasságot Jékey Istvánnal (született: Kolozsvár 1906.04.14., szülei:
Dr.Jékey Dániel és Kircher Margit), aki a házasságkötés idején egyetemi
hallgató volt. Az anyakönyvi bejegyzés szerint a házasság 1936-ban
felbontatott. Mária lakcíme a házasságkötés idején: Budapest, József
krt.53.)

Itt járok...

Köszönettel


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról