[Csaladtortenet 2] Nemesség igazolása

Völgyi Pál nagybaczoni at citromail.hu
2021. Jún. 21., H, 14:23:20 CEST


A biztonság kedvéért tizenkétszer újraolvastam saját előző üzenetemet, de abban nem szerepel, hogy a vitézek - vitézi cím okán - nemesek lennének. Arról írtam, hogy szép számmal vannak köztük álnemesek, és az álnemeseket védelmező hasonszőrűek.Szó szerint így hangzott: "Ott szintén kiterjedten garázdálkodnak az álnemesek, valamint az 
álnemességet fedezők képviselői. Különösen a Habsburg névvel takarózók 
jutottak szédítő magaslataira eme kreált nemességeket tömörítő  
nemtelenségnek".
Egyébiránt a vitézek lehetnek nemesek, ha már a vitézi cím megszerzése előtt is azok voltak. Csakhogy éppen ez jelent gondot, nemesség nélküliek kérkednek valótlan, azaz ál-nemességükkel, vagyis a semmivel, vagy még annál is kevesebbel. 
(Nemességnek - az uralkodói adományon kívül - még az első foglalás is lehetett jogalapja).

Már régóta nem három, hanem legalább hat, ilyen, vitézinek beállított egyesület nyomul lihegve a semmibe Magyarországon. Az álnemességre hajazó módszerekkel felduzzasztott ál-tagságuknak, körülbelül 1-2 százaléka lehetne jogosult a vitézi címre.
Üdv: N. M. Ferenc






 
-- Eredeti üzenet --
Feladó: Peter Halmy<feletlen at gmail.com>Címzett: , Szigetiné Ili<zekany at gmail.com>, Rieger Adrian-Francisc<afrieger at tiscali.it>, csaladtortenet<csaladtortenet at levlista.theka.hu>Elküldve: 2021. június 21. 13:3Tárgy : Re: [Csaladtortenet 2] Nemesség igazolása


A vitézek sosem voltak nemesek. Ezt a titulust Horthy Miklós hozta létre,hogy jutalmazhasson. Miután nemességet a jus regii alapján csak király, fejedelem adhatott Horthy Miklósnak erre nem volt joga. Igy jöttek létre az un. vitézek.
Üdv
P
Völgyi Pál <nagybaczoni at citromail.hu> ezt írta (időpont: 2021. jún. 21., H, 0:51):


Leghétköznapibb esetek közé tartozott és tartozik, a hamisított iratokon vagy hamis tanúvallomásokon  alapuló, a mások irataival visszaélő, jobb esetben tévedésből jogosnak gondolt nemességek gyakorlata.Sok válfajával találkoztam már, mind a régebbi, mind a XIX-XX. századi ál- illetve valódinak vélt igazolásokban.De ugyanúgy dívik a nemességgel visszaélés napjainkban is. A különféle létesítésű  leginkább (ál)nemesi szervezetek, jól el vannak látva az ilyen "kamu" nemesekkel, még ezek vezetőségeiben is megtalálhatók. Némely ilyetén egylet arra is vetemedett, hogy nemességet adományozzon . Természetesen néminemű anyagi ellentételezés mellett.

Másik törzsfészkük a magukat vitézinek gondoló csoportosulások. Ott szintén kiterjedten garázdálkodnak az álnemesek, valamint az álnemességet fedezők képviselői. Különösen a Habsburg névvel takarózók jutottak szédítő magaslataira eme kreált nemességeket tömörítő  nemtelenségnek. 

Egyik-másik főkolomposuk, jelen levelezőlista - szerencsére ritkán megszólaló, és amúgy eléggé népszerűtlen - tagja.



A BM hatáskörben igazoltak között ugyanúgy meg lehet találni  a változatos álnemességi módozatokat. És a korabeli levéltárosok sem voltak mindig szentek. 





Tapasztalati üdvözlettel:Nagybaczoni Molnár Ferenc



-- Eredeti üzenet --

Feladó: Szigetiné Ili&lt;zekany at gmail.com&gt;Címzett: Rieger Adrian-Francisc&lt;afrieger at tiscali.it&gt;, csaladtortenet<csaladtortenet at levlista.theka.hu&gt;Elküldve: 2021. június 20. 12:33Tárgy : Re: [Csaladtortenet 2] Nemesség igazolása



Kedves Ferenc!



Melyik családról, konkrétabban kiről van szó? Hátha valakinek ismerős.



Üdv: Ili







Rieger Adrian-Francisc &lt;afrieger at tiscali.it&gt; ezt írta (időpont: 2021. jún.



20., V, 11:41):







&gt; Kedves Ádám,



&gt; Kedves László,



&gt;



&gt; Köszöm a gyors útbaigazítást. Sajnos nem áll módomban leellenőrizni a



&gt; MNL-ban az iratokat, Olaszországban élek.



&gt; Furálom, hogy olyan helyen (Máramaros vármegyében), ahol egyébként



&gt; mindenkinél, még a legszerényebb kézművesnél is odateszik a „nemes” szót,



&gt; az általam kutatott család egy évszázadon keresztül polgári és 1911-ben



&gt; hirtelen kiderül, hogy nemesek. Tudomásom szerint legkevesebb 60 éven át



&gt; kellett gyakorolni a nemesi előjogokat.



&gt; Röviden a kutatásról: Adott volt egy armális, amelyről a tulajdonosa



&gt; semmit sem tudott és a tulajdonos bécsi keresztlevele. Az armálist könnyen



&gt; lehetett beazonosítani. Párhuzamosan eljutottam a 17. századból a 19.



&gt; század közepéig és a 20. századból 1770-ig. Az összekötő kapcsot nem



&gt; találtam, mert szerintem az nem létezik:  az általam kutatott ritka nevű



&gt; család nem nemesi származású! Egy felvidéki német evangélikus szabó



&gt; leszármazottjai, akik pénzhez jutottak és az érvényesülés szempontjából



&gt; (egyikük miniszteri tanácsos volt) fontosnak tartották egy nemesi származás



&gt; "megszerzését": valahonnan megvették a református magyar, azonos nevű



&gt; család armálisát...



&gt; Van logikája az állításomnak?



&gt; Kiváncsian várom a válaszokat…



&gt;



&gt; Rieger A. Ferenc



&gt;



&gt; Gesendet von Mail für Windows 10



&gt;



&gt; Von: Hunyady László



&gt; Gesendet: Sonntag, 20. Juni 2021 10:17



&gt; An: Rieger Adrian-Francisc



&gt; Betreff: Re: [Csaladtortenet 2] Nemesség igazolása



&gt;



&gt; Ha a BM leigazolta a személyt és biztos vagy, hogy ő a miniszteri



&gt; tanácsosod, akkor az úgy is van .



&gt; Komoly anyagot kellett a Levéltárba beadnia és annak utána is néztek. Menj



&gt; be a MNL-ba és a számra hivatkozva megnézik, hogy meg van e felterjesztés.



&gt; Van rá esélyed. Különben az anyakönyvekbe többször olyan nemesi előnevet



&gt; írtak be amit az illető bediktált.



&gt;



&gt; Az iPhone-omról küldve



&gt;



&gt; &gt; 2021. jún. 20. dátummal, 8:31 időpontban Rieger Adrian-Francisc &lt;



&gt; afrieger at tiscali.it&gt;  írta:



&gt; &gt;



&gt; &gt; Tisztelt Kutatótársak!



&gt; &gt;



&gt; &gt; Egy kényes családtörténeti ügy tisztázásában kérek segítséget. Egy



&gt; általam kutatott család anyakönyvi bejegyzéseiben egy évszázadon keresztül



&gt; nyoma sincs nemesi származásnak, sőt, többször egyértelműen polgári



&gt; szarmazásúnak van nyilvántartva. 1911-ben a belügyminiszter igazolja az



&gt; akkor 18 éves leendő minisztériumi tanácsos nemességét. A család birtokában



&gt; lévő armális kutatásaim szerint nem vonatkozhat erre a családra, csak a név



&gt; azonos.



&gt; &gt; Elképzelhető, hogy csalás történt?



&gt; &gt;



&gt; &gt; Köszönettel,



&gt; &gt;



&gt; &gt; Rieger A. Ferenc



&gt; &gt;  ==  ==  ==  ==  ==



&gt; &gt; Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB



&gt; &gt;



&gt; _____________________________________________________________________________



&gt; &gt; levelező lista honlap:



&gt; http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet



&gt; &gt; Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu



&gt;



&gt;   ==  ==  ==  ==  ==



&gt; Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB



&gt;



&gt; _____________________________________________________________________________



&gt; levelező lista honlap:



&gt; http://levlista .theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet



&gt; Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu



&gt;



  ==  ==  ==  ==  ==



Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB



_____________________________________________________________________________



levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet



Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu









Citromail.hu levelez?rendszerb?l k?ldve



L?pj be vagy regisztr?lj

  ==  ==  ==  ==  ==

Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB

_____________________________________________________________________________

levelező lista honlap: http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet

Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu





Citromail.hu levelez?rendszerb?l k?ldve

L?pj be vagy regisztr?lj


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról