[Csaladtortenet 2] 2023 - Dunántúli nemes családok

szael szaeltan at gmail.com
2023. Okt. 9., H, 17:19:43 CEST


Érdemes tisztázni, mit értünk ilyenkor nemesek alatt. Nemes a kisnemesnek
csúfolt réteg is, akik földet műveltek, ugyanúgy, mint a nem nemesek.

Könyvkiadás szempontjából:
Már a megyei egység is kezelhetetlen egyes megyéknél, ahol nem csak
főnemesek a nemesek, mert kuriális falvakkal van teli...
Mint írtam, egy település családjai (teljes és nem random leszármazással)
200-400 oldal !
(Nagyecseden pl. 65 család lett bemutatva 400 oldalon - hol van még ide
egész Szatmár megye?!)
Éppen azt fejtegettem, hogy az ilyen helyeken (pl. Szatmár, Szabolcs,
Bihar, Bereg, Szilágy) semmi értelme a nemeseket külön kezelni, szerves
egységet alkotnak az úgynevezett jobbágysággal és a településsel, nem úgy a
birtokos főnemesek, akiknek legtöbbször semmi közük az adott település
génállományához.
Egyébként minden családot külön mutatunk be, nem keverve, sorban az ABC
rendben a településen.
Sok kutatónak fogalmuk sincs arról, hogy ezeken a vidékeken sokkal több a
nemes, akik nem a főnemesekkel egyenlőek.
Emiatt téves következtetés, előnév-ráerőltetés is előfordul.

üdv: Előd

Ferenc Nagybaczoni Molnár <nagybaczoni3 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2023.
okt. 9., H, 15:22):

> Minden területi keretnek lehet értelme, ha hiteles tartalommal
> rendelkezik, de a nemesi családok nagy száma miatt a megyénél kiterjedtebb
> egységeknél biztosan nagy hiányok, felületességek, és adatfelhasználási
> problémák keletkeznek. Ide nem számítva a szándékos hamisításokat, melyek
> minden térségre vonatkozóan előfordulnak.
> A Szluha-féle sorozatnak mindezekkel történt megtűzdelése, hasznos volta
> mellett sokat ártott a genealógiának.
> Az újabb vállalkozás, ami ennek folytatásából remél anyagi hasznot,
> meglehet hozhat valamit a konyhára, de hitelessége, a korábbinál is jóval
> nagyobb kérdéseket vet fel, és fokozott óvatosságra int.
> A nemesek és nem nemesek külön kötetekben tárgyalása észszerű és célszerű,
> kivéve a falutörténeti kiadványokat, ahol azonos kötetben, ám ott is
> nyilván elkülönítve lehet őket megjeleníteni.
>
> szael <szaeltan at gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. okt. 9., H, 11:14):
>
>> Kedve George!
>>
>> Szamár megyéből feldolgoztam és publikáltam Csenger (300 oldal),
>> Komlódtótfalu és Nagygéc (170 oldal), Nagyecsed (400 oldal) és Rápolt (64
>> oldal) településeket.
>> Továbbá dolgozom Szamossályi, Porcsalma, Tyukod, Csengerújfalu, Ura,
>> Szamosangyalos, Szamosbecs, Szamostatárfalva és Vetés teljes
>> feldolgozásán.
>> Nem csak a nemes családokat, nem látom értelmét a nem nemeseket kihagyni.
>> Mint az oldalszámokból is látszik, egy Szluhához hasonló pl. Szatmár vm.
>> nemes családjai kötetnek nincs realitása,
>> hiszen egyetlen településen él annyi (nemes) család, amennyi családfával
>> együtt kitesz 400 oldalt !
>> Ilyen téren nincs értelme egy Szatmár vármegye összes nemes családját
>> tartalmazó "kötetnek", mert az több tízezer, vagy akár százezer oldalas
>> lenne.
>> Szerintem megyei szinten családokat bemutatni egy elavult és teljességre
>> nem törekvő formátum.
>> (Ugyanúgy elavult gondolat szerintem, ha csak főnemes családokat mutatunk
>> be nemes címszó alatt, mintha csak ők lennének nemesek.
>> Igaz az ő esetükben a külön kötet megalapozott, hiszen az ő
>> kapcsolatrendszerük településeken, megyéken átívelő.)
>> Településenként viszont van értelme feldolgozni a családokat - mindet, nem
>> csak a nemeseket.
>> üdv: Előd
>>
>> George Gaál <gb12335 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. okt. 9., H,
>> 10:15):
>>
>> > Jó napot tisztelt kollégák!
>> >
>> > Köszönöm a beszélgetést. Nagyon nagyra értékelem az egész könyvsorozatot
>> > és a szerzők erőfeszítéseit. Több érdekes dolgot találtam számomra.
>> Sajnos
>> > van néhány probléma. Először is, nincs globális index az összes
>> könyvhöz.
>> > Továbbá azt tapasztaltam, hogy egyes könyvek nincsenek jól indexelve -
>> mint
>> > például a "Liptó vármegye nemes családjai" és a könyv második része
>> "Szluha
>> > Márton: Felvidéki nemes családok II. Sáros Turóc" című könyvének második
>> > része. Nem akartam a szerzőket hibáztatni, mert el tudom képzelni, hogy
>> > mennyi munkát végeztek, de a sorozattal szemben nagyon nagyok voltak az
>> > elvárások, és nagyon szerettem volna egy könnyen használható teljes
>> > tartalomjegyzéket. Másodszor, a könyvek egy része többször is leírja
>> > ugyanazokat a családokat. Ez csak papírpazarlás, ha valaki az egész
>> > gyűjteményt szeretné beszerezni. De más szempontból - sok családot több
>> > vármegyében is bemutattak, így elég tisztességes, ha több kötetben
>> kapjuk
>> > meg a róluk szóló információkat. Ismétlem - elvártam, hogy minden új
>> kiadás
>> > hozzátegyen valamit az ismeretekhez. Fogalmam sincs, hogy ez igaz
>> állítás
>> > vagy téves.
>> >
>> > Nagyon várom a Máramaros, Ugocsa, Szatmár, Bereg és más vármegyei
>> > családokat leíró könyvet, amelyek nem részei a mai Magyarországnak.
>> Nagyon
>> > hiányoznak a dokumentumok és a hozzájuk való hozzáférés. Ha megjelenik a
>> > piacon egy ilyen könyv a legfrissebb adatokkal, mindenképpen megveszem a
>> > személyes gyűjteményembe.
>> >
>> > --
>> > Üdv.,
>> >    György
>> >
>> > пн, 9 окт. 2023 г. в 09:19, szael <szaeltan at gmail.com>:
>> >
>> >> A címválasztásból eredhet a félreértés, ami azt sugallja, hogy az
>> ÖSSZES
>> >> dunántúli nemes család benne van :)
>> >> De valójában a cím sem állítja, hogy az összes.
>> >> Ezek azok a dunántúli nemes családok, amelyek a szerzők látőkörébe
>> >> kerültek.
>> >> A többi elkészítése (még 225 darab 400 oldalas kötetben) az utókor
>> >> feladata.
>> >> üdv: Előd
>> >>
>> >>
>> >> Kiss A. <69arrakis at gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. okt. 9., H,
>> 8:51):
>> >>
>> >> > Nem megbántani akarom a szerzőt, de - amint azt már többen jelezték
>> - ez
>> >> > bizony nagyon-nagyon hiányosnak tűnik. Az egyik ismerősöm beszerezte
>> és
>> >> > hatalmas csalódás volt neki, mert rengeteg dunántúli nemesi család
>> >> hiányzik
>> >> > belőle.
>> >> >
>> >> > Üdvözlet,
>> >> >
>> >> > Kiss Attila
>> >> >
>> >> >
>> >> >
>> >> > George Gaál <gb12335 at gmail.com> ezt írta (időpont: 2023. okt. 8., V,
>> >> > 18:32):
>> >> >
>> >> > > Jó napot tisztelt kollégák!
>> >> > >
>> >> > > Nagyszerű híreket hoztam. Az új könyv a Szluha Márton életmű
>> >> sorozatból
>> >> > > kiadásra került. A címe "Dunántúli nemes családok" és a kiadótól
>> >> lehetett
>> >> > > beszerezni. https://heraldikakiado.hu/product/299.
>> >> > > Jelenleg 10% kedvezmény van rá.
>> >> > > Mellékelem a könyv képeit és a tartalomjegyzéket.
>> >> > >
>> >> > > --
>> >> > > Üdv.,
>> >> > >   György
>> >> > > -------------- next part --------------
>> >> > > A non-text attachment was scrubbed...
>> >> > > Name: 2023-10-08 18.30.26.jpg
>> >> > > Type: image/jpeg
>> >> > > Size: 238619 bytes
>> >> > > Desc: not available
>> >> > > URL: <
>> >> > >
>> >> >
>> >>
>> http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20231008/8a88ab08/2023-10-0818.30.26.jpg
>> >> > > >
>> >> > > -------------- next part --------------
>> >> > > A non-text attachment was scrubbed...
>> >> > > Name: 2023-10-08 18.30.29.jpg
>> >> > > Type: image/jpeg
>> >> > > Size: 184376 bytes
>> >> > > Desc: not available
>> >> > > URL: <
>> >> > >
>> >> >
>> >>
>> http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20231008/8a88ab08/2023-10-0818.30.29.jpg
>> >> > > >
>> >> > > -------------- next part --------------
>> >> > > A non-text attachment was scrubbed...
>> >> > > Name: 2023-10-08 18.30.23.jpg
>> >> > > Type: image/jpeg
>> >> > > Size: 203221 bytes
>> >> > > Desc: not available
>> >> > > URL: <
>> >> > >
>> >> >
>> >>
>> http://levlista.theka.hu/pipermail/csaladtortenet/attachments/20231008/8a88ab08/2023-10-0818.30.23.jpg
>> >> > > >
>> >> > >   ==  ==  ==  ==  ==
>> >> > > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> >> > >
>> >> > >
>> >> >
>> >>
>> _____________________________________________________________________________
>> >> > > levelező lista honlap:
>> >> > > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> >> > > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>> >> > >
>> >> >   ==  ==  ==  ==  ==
>> >> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> >> >
>> >> >
>> >>
>> _____________________________________________________________________________
>> >> > levelező lista honlap:
>> >> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> >> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>> >> >
>> >>   ==  ==  ==  ==  ==
>> >> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>> >>
>> >>
>> _____________________________________________________________________________
>> >> levelező lista honlap:
>> >> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> >> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>> >>
>> >
>>   ==  ==  ==  ==  ==
>> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>>
>> _____________________________________________________________________________
>> levelező lista honlap:
>> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
>> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>>
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról