[Csaladtortenet 2] Számolósdi

Kiss A. 69arrakis at gmail.com
2024. Jan. 4., Cs, 19:20:29 CET


Én úgy öt évvel ezelőtt csináltattam egy komplex DNS-tesztet, majd
feltettem az egyik családkutató oldalra az eredményt.

Azóta szinte naponta kapok rendszer-visszajelzést, hogy XY (a DNS-tesztje
alapján) valamilyen távoli rokonom. Ez általában negyedik, ötödik, hatodik
fokú unokatestvért vagy valami hasonlót jelent, a közös DNS-szegmensek
alapján. Most megnéztem: eddig több mint négyezer ilyen "rokonomat"
mutatták ki. Van köztük a magyarokon kívül norvég, portugál, osztrák,
román, olasz, német, orosz és még sok más is.

Sokkal felvettem a kapcsolatot, rengeteg időt áldoztam rá, de összesen egy,
azaz EGY fő akadt, akivel sikerült egy 1780-as években született közös őst
kimutatni.

Szóval jól hangzik ez a nagy szám, matematikailag biztosan igaz is, hogy
többszázezer "rokonunk" élhet jelenleg a nagyvilágban (már ha egy
kilencedik-tizedik generációs közös ős ezt jelenti), de ennek gyakorlati
jelentősége szerintem nulla. Én már nem is foglalkozom ezzel. Számomra a
"rokon" az nagyjából a negyedfokú unokatestvérnél megszűnik. Mert ha ebbe
beleássuk magunkat, akkor úgy a fél Európa lakosságáról kimutatható lenne,
hogy "rokon", mert keveredés mindig is volt és mindig is lesz :-)

Üdvözlet,

Attila


Ágnes László <2010lagi at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. jan. 4., Cs,
14:26):

> Kedves Lista!
>
> Néha olvasom, hogy milyen terjedelmes családfát
> sikerült felgöngyölíteni kinek-kinek.
> Elgondolkodtam, mekkora nagyságrendről lehet szó.
> Mondjuk 300 évig sok szerencsével visszakövethetőek az ősök.
> Ez 10 generáció.
> 2 tizediken az 1024 ős, ami nyilván kevesebb a valóságban, mert
> biztos hogy volt rokonházasság.
> Visszafelé számolva, ha az 1.024 ősből indulok ki, minden generációban
> csupán két leszármazottat véve - a kihalást kizárva -  a 10. generáció
> akár 524.288 személy is lehet. Vagyis ennyi élő rokonom is élhet.?
>
> Tudom ez így nem életszerű, és esetenként teljesen eltérőek az adatok,
> ezért nem lehet általánosítani.
>  Én magam a is családom történetére koncentrálok, a rokoni szálak csupán
> információ források.
> Csak kíváncsiságból kérdem: Találkoztatok
> olyan információval, ami a számok tükrében vizsgálja a családfakutatást?
>
> Üdv: Ági
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról