[Csaladtortenet 2] Számolósdi

Ágnes László 2010lagi at gmail.com
2024. Jan. 4., Cs, 21:42:25 CET


Kedves Attila!

Köszönöm, hogy megosztottad a tapasztalatod!
Valóban nincs jelentősége a darabszámnak, főleg a kortárs, igen távoli
rokonság vonatkozásában.
A családfa kutatásnak ezzel a részével nem foglalkozom, csak érdekel mások
véleménye.

Üdv: Ági


Kiss A. <69arrakis at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. jan. 4., Cs, 19:22):

> Én úgy öt évvel ezelőtt csináltattam egy komplex DNS-tesztet, majd
> feltettem az egyik családkutató oldalra az eredményt.
>
> Azóta szinte naponta kapok rendszer-visszajelzést, hogy XY (a DNS-tesztje
> alapján) valamilyen távoli rokonom. Ez általában negyedik, ötödik, hatodik
> fokú unokatestvért vagy valami hasonlót jelent, a közös DNS-szegmensek
> alapján. Most megnéztem: eddig több mint négyezer ilyen "rokonomat"
> mutatták ki. Van köztük a magyarokon kívül norvég, portugál, osztrák,
> román, olasz, német, orosz és még sok más is.
>
> Sokkal felvettem a kapcsolatot, rengeteg időt áldoztam rá, de összesen egy,
> azaz EGY fő akadt, akivel sikerült egy 1780-as években született közös őst
> kimutatni.
>
> Szóval jól hangzik ez a nagy szám, matematikailag biztosan igaz is, hogy
> többszázezer "rokonunk" élhet jelenleg a nagyvilágban (már ha egy
> kilencedik-tizedik generációs közös ős ezt jelenti), de ennek gyakorlati
> jelentősége szerintem nulla. Én már nem is foglalkozom ezzel. Számomra a
> "rokon" az nagyjából a negyedfokú unokatestvérnél megszűnik. Mert ha ebbe
> beleássuk magunkat, akkor úgy a fél Európa lakosságáról kimutatható lenne,
> hogy "rokon", mert keveredés mindig is volt és mindig is lesz :-)
>
> Üdvözlet,
>
> Attila
>
>
> Ágnes László <2010lagi at gmail.com> ezt írta (időpont: 2024. jan. 4., Cs,
> 14:26):
>
> > Kedves Lista!
> >
> > Néha olvasom, hogy milyen terjedelmes családfát
> > sikerült felgöngyölíteni kinek-kinek.
> > Elgondolkodtam, mekkora nagyságrendről lehet szó.
> > Mondjuk 300 évig sok szerencsével visszakövethetőek az ősök.
> > Ez 10 generáció.
> > 2 tizediken az 1024 ős, ami nyilván kevesebb a valóságban, mert
> > biztos hogy volt rokonházasság.
> > Visszafelé számolva, ha az 1.024 ősből indulok ki, minden generációban
> > csupán két leszármazottat véve - a kihalást kizárva -  a 10. generáció
> > akár 524.288 személy is lehet. Vagyis ennyi élő rokonom is élhet.?
> >
> > Tudom ez így nem életszerű, és esetenként teljesen eltérőek az adatok,
> > ezért nem lehet általánosítani.
> >  Én magam a is családom történetére koncentrálok, a rokoni szálak csupán
> > információ források.
> > Csak kíváncsiságból kérdem: Találkoztatok
> > olyan információval, ami a számok tükrében vizsgálja a családfakutatást?
> >
> > Üdv: Ági
> >   ==  ==  ==  ==  ==
> > Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
> >
> >
> _____________________________________________________________________________
> > levelező lista honlap:
> > http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> > Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
> >
>   ==  ==  ==  ==  ==
> Támogatott csatolmányok:jpg, jpeg, gif, png, pdf; Max. méret: ~3 MB
>
> _____________________________________________________________________________
> levelező lista honlap:
> http://levlista.theka.hu/mailman/listinfo/csaladtortenet
> Levlista fórum: http://forum.csaladkutatas.hu
>


További információk a(z) csaladtortenet levelezőlistáról